Az Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Versenyt idén XIV. alkalommal hirdette meg a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat. A verseny mátyusföldi regionális elődöntője 2024. május 7-én, kedden került megrendezésre Zsigárdon.
Örvendetes, hogy a népmesemondás iránt egyre nagyobb az érdeklődés diákjaink körében. Ezt az is bizonyítja, hogy a regionális elődöntőbe tizenhat iskolából több mint hetven mesemondó nevezett be.
Az ünnepélyes megnyitó a kultúrházban zajlott Takács Ottó főszervező és Mézes Rudolf szervező közreműködésével. Ezután a verseny négy kategóriában zajlott, három helyszínen: Az I. és IV. kategória versenye (19 diák) a Kaszás Attila tájházban, a II. kategória versenye (28 diák) a kultúrházban. A III. kategória versenyzői (21 diák) pedig a Kulturális és Információs Központban meséltek egymásnak, a felkészítőknek és természetesen a hozzáértő zsűrinek. A zsűri neves néphagyományokkal foglalkozó, néprajzi szakemberekből, népmesemondókból, előadókból állt. Talán érdemes felsorolni őket: Botló Judit, Dóczé Mónika, Écsi Gyöngyi, Méhes Kata, Nagy Iván, Nagy Myrtil, Oszlík Kinga, Sipos Anna, Szénási Veronika.
A zsűri és a felkészítők is egyetértettek abban, hogy az előadások színvonala itt, Zsigárdon, a regionális fordulón is egyre nő. A mesemondók többségében humoros felvidéki vagy környékükről, falujukból származó mesékkel, történetekkel, ízes tájszólással, természetes mesemondással szórakoztatták a közönséget, s népies öltözékükkel is igyekeztek a mesemondáshoz igazodni. A legmagasabb színvonalú előadásokat talán a III. kategóriában hallhattunk, ami nem is csoda, hiszen köztük sok olyan mesemondó szerepelt, aki már több alkalommal eljutott az országos döntőbe is.
A verseny után frissítőt és szórakozásképpen kézműves foglalkozást biztosítottak szervezők a diákok részére a Kaszás Attila tájház udvarán.
A szakmai értékelésre és az ünnepélyes eredményhirdetésre a kultúrházban került sor. A hozzáértő zsűritagoktól sok hasznos tanácsot kapott minden pedagógus és mesemondó a mesemondás fortélyaival kapcsolatban, illetve a továbbjutó versenyzőket egyénenként is értékelték. Az ünnepélyes kiértékeléskor a mesemondók bronz-, ezüst-, aranysávos, valamint kiemelt aranysávos besorolást kaptak. A kiemelt aranysávos minősítés egyúttal továbbjutást jelent az országos döntőbe.
Az eredményhirdetés felemelő percei után megtudtuk, hogy a XIV. Ipolyi Arnold Országos Magyar Népmesemondó Verseny országos döntője 2024. június 3-4-én, Rozsnyón, valamint Gombaszögön, igazán csodálatos és a mesemondáshoz illő helyszínen kerül megrendezésre.
Régiónk mesemondóinak még egyszer gratulálunk, s az országos döntő résztvevőinek sok sikert kívánunk!
3 kiemelt arany minősítés:
3 arany minősítés
5 ezüst minősítés
7 bronz minősítés
5 kiemelt arany minősítés:
2 arany minősítés
11 ezüst minősítés
10 bronz minősítés
1 külön kiemelt arany minősítés:
4 kiemelt arany minősítés:
6 arany minősítés
8 ezüst minősítés
2 bronz minősítés
1 kiemelt arany minősítés:
Menü |