<<  165/283 >>

Egy szép nap a művészetek jegyében

21.3.2019 07:46

http://www.terrahirujsag.sk/

   Az éves programtervünkben foglaltakkal összhangban, februárban Budapestre utaztunk a Megbecsültek Társasága tagjaival és pártolóival.

   Ezúttal a nemrég megújult Szépművészeti Múzeumba látogattunk el, hogy az impozáns épület minden zegzugát bejárva, bepillantást nyerhessünk az ókori Egyiptom művészetébe, a klasszikus ókor szépséges formavilágába, az európai szobrászatba (1350-1800-as évek) és művészetbe (1250-1600-as évek), valamint a magyarországi művészet (1600-1800-as évek) remekműveibe. Bár a Román csarnokot nem csodálhattuk meg egy esti rendezvény előkészületei miatt, de így is visszatérésre és újabb látogatásokra csábít mindannyiunkat a Szépművészeti Múzeum sokoldalúsága és látogatóbarát mivolta. Izgalmas volt számunkra az Ókori Egyiptom című kiállításon elhelyezett hieroglif írást megjelenítő „tolmácsgép”, ahol megtudhattuk, hogy a fáraók korában, hogy is írtak volna a Megbecsültek Társasága nevét.

   A szemünket és lelkünket gyönyörködtető alkotások megtekintése után, a délutánunk a színház világában telt. A farsangi időszakhoz illő vidám színdarabot, a Hippolyt, a lakáj című előadást néztük meg a Turay Ida Színházba. Az ismert és elismert színészek fergeteges előadásának és a vicces szituációk és szófordulatok révén, vidám órák eltöltése után indultunk haza.

   Bízunk benne, hogy még sok hasonló közös kirándulásban lesz részünk!

   A folyamatosan bővülő programkínálatunkkal kapcsolatos információkat megtalálhatják az internetes felületünkön, a Facebookon, valamint személyesen vagy telefonon is érdeklődhetnek munkatársainknál:

   Fodor Szilvia - 0905/30-38-60

   Kovács Marcela - 0902/82-29-67

   Horváth Judit - 0915/46-45-10


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  165/283 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom