logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  147/236 >>

Augusztusi programkavalkád a Megbecsültek Társasága háza táján

18.9.2018 07:42 | Horváth Judit

   Nagyvárad

   Mozgalmas augusztusban volt része a Megbecsültek Társasága tagjainak. Felvettük a hétmérföldes csizmát és nyakunkba vettük a nagyvilágot. Egy tartalmas, négynapos kirándulás keretében ellátogattunk a Hortobágyra, majd megismertük Nagyvárad sokszínű arcát.

   Jártunk Nagyvárad számos emblematikus helyén: megismerkedtünk a Garasos híddal, sétáltunk a Fekete Sas palota hangulatos átjáróin, bekukkantottunk a holdas templomba, megcsodáltuk a görög - katolikus püspöki palotát, a nemrég felújított zsinagógát, a sétáló utca elején elhelyezkedő színházat. A nagyváradi bazilika kincstárába Szent László hermáját és a koponyacsont ereklyét is szemügyre vettük, ellátogattunk a nagyváradi várba, és sétáltunk a sétálóutcán. Augusztus 21-én nagyszabású program keretén belül a Debreceni Virágkarnevál néhány kocsiját is áthozták Nagyváradra néptáncosok és mazsorett csoportok kíséretével, este pedig a 100 tagú cigányzenekar koncertjét élvezhettük. Arany János nyomába eredve meglátogattuk szülővárosát, Nagyszalontát, ahol várt ránk az Arany Emlékmúzeum a Csonkatoronyban, és az Arany-porta. Megszámlálhatatlan élménnyel gazdagodva tértünk haza a nagyváradi kirándulásunkról, ahol 115 tagunkkal közösen élhettük át a maradandó élményeket.

   Bécs

   Ha augusztus, akkor Szent István nap! Idén is ellátogattunk a Bécsbe megszervezett Szent István napi ünnepségre, amikor nagyszabású magyar misére kerül sor a bécsi Szent István dómban, utána örömzene csendült fel, és ropták a magyar táncokat az idelátogató hagyományőrző csoportok a körülötte található téren. Az idei esztendőben is két busszal keltünk útra, hogy a Megbecsültek Társasága tagjai közül minél többen részesülhessenek ebben a felemelő élményben.

   Dióspatony

   Az augusztusi hónap méltó zárásaként, sokadmagunkkal ellátogattunk Dióspatonyba, és a legmagyarabb rockoperát, az István, a király c. Szörényi Levente és Bródy János által megalkotott remekművet nézhettük és hallgathattuk meg. Felemelő érzés volt ezt a csodálatos zeneművet több ezer magyar honfitársunkkal együtt hallgatni.

   A mozgalmas nyárzárás után már tervezzük az őszi időszak programjait, amely nemcsak kirándulással, de számos színházi előadással is szeretné megörvendeztetni a Megbecsültek Társasága tagságát és pártolóit:

- szeptember 11., 18:00 – Mária főhadnagy című operett Galántán

- szeptember 27. - kirándulás Válticére és Mikulovba

- október 2., 18:00 – Cirkuszhercegnő című operett Galántán

- október 18. – kirándulás Pannonhalmára és Győrbe

   Bővebb információkért keressék munkatársainkat: Fodor Szilvia - 0905/30-38-60, Kovács Marcela - 0902/82-29-67, Horváth Judit - 0915/46-45-10.
Irodánk: Galánta, Béke tér 4., 1. emelet, 10-es ajtó (a városi könyvtár épületében).

   Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  147/236 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat