A Vágfarkasdi Református Dalárda

   Az egyházi életet ismerő ember számára a Vágfarkasdi Református Egyházközség említésénél akarva akaratlanul is bevillan a gyülekezet férfi énekkara, a Dalárda. Erre a kórusra joggal büszke a gyülekezet, hiszen a környék református és más felekezetű közösségei között már alig-alig találunk olyan férfi énekkart, akik egyházi jelleggel - erősen kötődve a gyülekezeti háttérhez – szerveződnének. Nagyon örülhetünk annak, hogy itt Vágfarkasdon vannak még olyan elhivatott férfiak, akik töretlen lelkesedéssel viszik tovább ezt az ősi hagyományt, ami valamikor rendkívül attraktív volt a felnövekvő fiatal korosztály számára. Mind a mai napig él még az emlékezetben az a szófordulat, mely kifejezte a felnövekvő nemzedék egyik legnagyobb álmát, hogy „disznóölő és dalárda”lehessen, amely a férfias rátermettség egyik meghatározó állomását jelentette. Azóta bizony más korokat élünk, lassan az emlékezetes disznóölésektől, disznótoroktól is elszoktunk már, de a mi bátor dalárda tagjaink – Isten kegyelméből – még mindig megvannak, jelét adva annak, hogy szívesen és örömmel szolgálják közösségüket.

   Talán farkasdiként jó tudni azt, hogy a Dalárda múltja is már önmagáért beszél. Az első bejegyzés 1895-ben történik róla, megalakulásakor 24 tagot számlált, és főleg temetések alkalmával szolgált. A 20. század első felében olyan neves vezetője volt, mint Osztényi József kántor-tanító, aki karizmatikus személyiségével az énekkart 45 főre növelte. Ebben az időszakban a Dalárda már községi rendezvényeken is fellépett. Sajnos 1947-ben a tragikus kitelepítés a Dalárdát is megtizedelte, a legtöbben közülük Nagybánhegyesre kerültek. A jó Isten azonban gondoskodott arról, hogy ez a férfi énekkar haló porából is új életre keljen, hiszen áldott életű Iván Gyula egykori kántorunknak sikerült újraszerveznie a Dalárdát, amelyet 1953-tól egészen 2001-ig nagy lelkesedéssel és odaadással vezetett. Az igazsághoz hozzátartozik az, hogy halála után az énekkar bizony élt át nagyon kritikus időszakokat is, az elhalálozások miatt a létszám is nagyon megfogyatkozott, sőt szinte a megszűnés szélére sodródott. De jó Urunk gondviselése ekkor sem hagyta el ezt a közösséget, sőt 2013-tól a Dalárda Seres Róbert kántorunk vezetése alatt – ő 2001-től tevékenykedik annak élén – új lendületet vett. Egyszerre több fiatalabb testvérünk is meghozta a nagy döntést, hogy vállalja az egyházi szolgálat ezen formáját, és elhatározásuk másokat is magával ragadott. A létszám 16 fő körül stabilizálódott, és ez mind a mai napig meg is maradt. Név szerint: Seres Róbert, Molnár Károly, Mile Tihamér, Czibula Károly, Kőrös Zoltán, Fábián Ferenc, Takács Sándor, Molnár József, Varga Gyula, Seres Tibor, Szőcs Lajos, Tánczos Ferenc, Tóth István, Tóth József, Kürthy Kázmér és Iván Gyula alkotják a Vágfarkasdi Református Egyházközség Dalárdáját.

   Az énekkar elsődleges szolgálata a temetési szertartásokra összpontosul, áldott jelét adva énekszó által is a vigasztalásnak, valamint a feltámadás reménységének. A Dalárda jelenléte a temetésen hirdeti a gyászban is a közösség erejét, összetartozását és az alkalom méltóságát. Ugyanakkor a mostani Dalárda gyakran vállal egyéb fellépéseket is: 2017-től kórustalálkozókon vesz részt, tavaly az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont kápolnájában énekelt, de számtalan más rendezvényen is. A sok fellépés pedig folytatódott az idei esztendőben is: trianoni megemlékezés, gyülekezeti nap, a magyar egyházi mártírok kiállításának megnyitója, új kenyér ünnepe, egyházi óvodánk ünnepi átadása, hősi halottainkról való megemlékezés, ádvent köszöntése. Minden egyes fellépés komoly felkészüléssel jár, de ugyanakkor sok új énekkel gazdagítja a Dalárda repertoárját.

   A Dalárda azonban nem csupán énekkar, több annál. Az egyházi, a magyar, a népies és nem utolsó sorban az igazi farkasdi hagyományok megőrzésének egy áldott bástyája. Ezen felül pedig egy szeretetközösség, amelynek tagjai egy-egy próba során mindig meg tudják beszélni a közös örömeiket, osztozni tudnak egymás bánatában, meg tudják vitatni a legégetőbb problémákat, és mindig készek egymásnak segítséget nyújtani. Mindannyian jól tudjuk, hogy egyházközségünk legaktívabb húzóemberei is közülük kerülnek ki, akikre mindig lehet számítani. Próbáikon mindig jó a hangulat, gyakran felcsendül a magyar nóta, az ember feltöltődik nem csak a „gyantázáshoz” használt kellemes nedűvel, de elsősorban életkedvvel, jó szándékkal, barátsággal, sok-sok örömmel. A vágfarkasdi Dalárda nem szakavatott énekesből tevődik össze, ez talán néha ki is hallatszik, de nem ez a lényeg! A lényeg benne az, hogy a miénk, egyedi, páratlan, farkasdi, és számunkra a legjobb.