logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  11/233 >>

A magyar kultúra napjára

26.1.2022 11:09 | Mézes Rudolf

   1823. január 22-én, Szatmárcsekén a magyarság egyik legnagyobb költője, Kölcsey Ferenc letette íróasztalán a tollat és csak annyit mondott: kész!

   Nem tudhatta azonban, hogy ez az utolsó simítás, mely egy költemény sorait rendezte el, egy egész nemzet sorsára, küldetésére, lelkére lesz kihatással.

   Nem tudhatta, hiszen ahhoz, hogy verséből a nemzet imája legyen, meg kellett születnie Erkel Ferencnek, aki 1844 februárja után megírta Himnusz zenéjét. A feljegyzések szerint az idős Erkel így emlékezik erre vissza: „Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz.” Valahogy így születnek a csodák a teremtő Isten embert megáldó tehetségének a csendjében és magányában.

   A rendszerváltáskor, 1989-ben a magyar országvezetés a Himnusz születésnapját, január 22-ét a magyar kultúra napjává tette.

   A Csemadok Országos Tanácsa 2008 januárjában, a Himnusz születésnapján, Galántán tartott ülésen úgy határozott, hogy az elkövetkezőkben országos ünnepség keretében ezen a napon adja át a Csemadok Életmű Díjat a hosszú évtizedeken keresztül a magyar népi, nemzeti kultúra őrzése, ápolása, fejlesztése, továbbadása terén önzetlen tevékenységet kifejtő személyeknek. Az elmúlt tizenhárom évfolyam során eddig hatvanhatan részesültek ebben az elismerésben és ez év január 23-án hozzájuk csatlakoznak a következő személyek:

   Jókai Mária Aháról, Lajos András Dunamocsról, Losonszky Margit Feketenyékről és Tóth Miklós Kecsőről.

   Ez idén kilencedik alkalommal ennek az ünnepségnek a keretében vehetik át az arra érdemesek a Csemadok Közművelődési Díját. 2022-ben ebben a kitüntetésben részesül:

   Balta Aranka Pozsonyból, Cerovsky Gyula Rimaszombatból, Mitro Csaba Abaújszináról, Nagy Teréz Ipolynyékről, Rigó Sándor Pozsonyeperjesről, Varga Éva Lédecről, valamint Varga Lívia és Norbert Fülekről.

   A magyar kultúra napi országos ünnepségen adja át a Csemadok országos vezetése a Gyurcsó István-díjat is, melyet ez idén ketten, Dunajszky Géza és Jégh Izabella, a Csemadok volt országos és regionális tisztségviselői, alkalmazottai vehetnek át.

   A Fábry Zoltán díj átadására ötödik alkalommal kerül sor a magyar kultúra napi országos ünnepség keretében. A Csemadok örökös díszelnökéről elnevezett díjat olyan, nem szlovákiai személy kaphatja, aki maradandót tett a Kárpát-medencei magyarság összefogásáért. A díjat ebben az évben a Csemadok országos elnökségének döntése alapján a többek között Liszt–díjas kiváló karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnöke, Kertész Attila veheti át, aki a Kodály Napok és a Csengő Énekszó zsűrijének tagjaként hosszú évtizedek óta segíti hasznos tanácsaival kórusaink karnagyainak fejlődését.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  11/233 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat