logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  184/254 >>

A népmesék bűvöletében

18.6.2018 16:45 | Futó Mária

   Immár IX. évfolyamához érkezett az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny, melynek egyik regionális elődöntőjére 2018. május 10-én, Zsigárdon került sor több mint 70 mesemondó részvételével.

   A verseny célja a magyar prózai népköltészeti műfajok műfaji és táji jellegzetességeinek megjelenítése, a hagyományos mesemondás, történetmesélés megtartása a színpad adta keretek között is. Ajánlott a szabad, rögtönzött előadásmódon alapuló hagyományos mesemondói stílus követése, a tájnyelv s a népviselet használata.

   A verseny megnyitójára a kultúrház nagytermében került sor, az egyes kategóriák versenyzői a kultúrházban, az alapiskolában illetve a Kulturális és Információs Központban adták elő a meséket, anekdotákat, történeteket. Nagy öröm számunkra, hogy ez évben is nagyon sokan jelentkeztek erre a versenyre, s ezáltal számos felejthetetlen produkciót láthattunk, hallhattunk, még a legkisebbek, az óvodások előadásában is. A zsűri örömmel állapította meg, hogy a magas színvonalú versenyen a versenyzők meseválasztása ritka kivételtől eltekintve sikeres volt, a gyerekek pedig magabiztosan, ügyesen, profi módon adták elő a kiválasztott művet. Többnyire a humoros, frappáns történetek arattak nagy sikert. A versenyzők – akik Galánta, Vágsellye és Nyitra környékéről érkeztek - a népviseletre is nagy gondot fordítottak, s némelyikük profi módon használta a tájszólást is.

   Az előadások után a szervezők ebédet biztosítottak a résztvevőknek, utána pedig megtekinthették a Kaszás Attila Tájházat, ahol kézműves foglalkozásokon vehettek rész. A szervezők és a zsigárdi vendéglátók ismét kitettek magukért, a „munka” után mindenki kedvére lazíthatott, szórakozhatott. A kis kikapcsolódás után következett a szakmai értékelés, majd a díjak átadása. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, de végül sikerült eldönteni, kik képviselnek majd bennünket Rozsnyón, az országos döntőben.

   Minden versenyzőnek és felkészítőnek köszönet a befektetett munkáért és a szép élményekért!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  184/254 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat