A Peredi Tízes és Sportnap néven meghirdetett, augusztus 29-én megrendezett futóverseny az utolsó ilyen jellegű sportrendezvény volt a régióban. A járvány miatt ugyanis több hagyományos, hasonló megmérettetés elmaradt az utóbbi hónapokban, vagy csak kisebb részvétellel, helyi jelleggel, esetleg virtuálisan sikerült megvalósítaniuk azokat a szervezőknek.
A peredi sportesemény főszervezői a község önkormányzata és sportszervezete voltak, akik az egészségügyi előírások betartására maximálisan ügyelve, egy nagyon szép délutánnal örvendeztették meg a résztvevőket.
Koradélután ifjúsági labdarúgó mérkőzéssel indult az esemény, amelyet salza- és zumba táncbemelegítő követett. A helyszíni regisztrációt követően négy kategóriában először a legkisebbek versenyeztek, az indulók száma – 116 volt. Mindenki győztesnek érezhette magát – érem, fagyi kupón és egy hűsíő snack volt a jutalmuk. A felnőttek bemelegítését követően került sor a futóverseny fő számaira, a férfi és női 5 és 10 kilométeres futásra. A győzelem reményében összesen 127 versenyző indult, Jósvai Judit és Néma Dezső rajtlövésére. A rajt és a cél színhelye a sportpályán volt, a táv jó részét a falu utcáin tették meg a versenyzők. Az eredményhirdetést követően sorsolták ki a tombola díjait – több értékes díj talált gazdára, példaul egy helikopteres sétarepülés, sportkerékpár vagy autó egész hétvégére.
A verseny résztvevői közül sokan a mátyusföldi és a szomszédos régiók sportklubjainak futói voltak, de a résztvevők többsége amatőr, az egészségének megerősítése érdekében futó versenyző volt. A rendezvény nemzetközi jellegéről a magyarországi testvértelepülések futói gondoskodtak. A díjakat Agócs-Kőrösi Ildikó, polgármester és Zilizi Gyula főszervező adták át.
Este 8 órától késő éjszakáig versenyzáró szórakozóest következett, amelyen DJ Newik /Magyarország legjobb mainstream DJ-e/ és DJ Vargas szolgáltatták a zenét.
Kísérőrendezvényként pónilovaglás, sajtkülönlegességek bemutatója és vására, továbbá légvár, arcfestés, gyermekjátékok, frissítő- és étkezősátrak várták az érdeklődőket.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A gyerekek 5 kategóriában versenyeztek, koruknak megfelelő távokon. Minden induló győzött, erről az érem és a minden győztesnek kijáró fagyi tanúskodott.
Az 5 és 10 kilométeres kategóriákban három kategóriában versenyeztek nők és férfiak egyaránt. Minden kategóriában - az első három mellett - a legfiatalabb és a legidősebb versenyzőt is díjazták. A legeredményesebb peredi versenyzők különdíjban részesültek.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A verseny eredményeiből:
10 km
5 km
Legjobb peredi versenyzők:
Menü |