Mozgalmas, izgalmas napok következnek, olyanok, amelyek ritkán, sokszor csak hosszú évtizedek elteltével ismétlődnek meg. Futball EB-2020 /2021/. Az egyik helyszín Budapest, a Puskás Aréna, a továbbjutásért küzdők egyike a magyar futball válogatott.
Aki tudatosítja a sport ember- és közösségformáló erejét és szerepét, legyen az sportoló vagy szurkoló, aki számára nem ismeretlen a mérkőzéseket megelőző, izgalommal, bizakodással eltöltött órák hangulata, annak nagy eseménynek számít a foci-EB. Már rágondolva is bizsergő szorongás fogja el, várja is meg nem is a megmérettetés idejét, mert már maga a várakozás is éltető erővel hat. Van, aki gyötrődve, félve bizakodik a tisztes helytállásban, van, aki az égiekhez fordul, régi jóslatok beteljesedéséért imádkozik. A többség reálisan mérlegel: abban hisz, hogy a családdal, a baráti társasággal, lélekben pedig a világ minden magyarjával együtt szurkolva, napjaink legtehetségesebb magyar focistái küzdelmes, szép játékkal bizonyítanak, helytállásukkal és néhány felejthetetlen góllal igazi nagy ünneppé teszik ezt a nem mindennapi sporteseményt. Az ellenfél és az eredmény sem számít, mert ha mindannyian megtesszük a tőlünk telhetőt, felszabadulttá, legyőzhetetlenné válunk a pályán és a pályán kívül is.
Azon a két meccsen lélekben mi, mátyusföldi magyarok is ott leszünk Budapesten, a fővárosban, illetve a bajoroknál, a harmadik mérkőzésen. A stadionokban szurkoló szerencsésekkel együtt, a tévé képernyői és a kivetítők elé zsúfolódva, a rádión csüngve várjuk a csodát, ami megváltoztat jelent és jövőt. És a magyar gólok születésekor felrobban majd a világ körülöttünk és bennünk. Eláraszt bennünket az élet egyik legszebb és legtermészetesebb érzése – a győzelemé, a megérdemelt sikeré. Sikerült, mert hittünk benne, mert nagyon akartuk, mert nagy a magyar lélek ereje. És ez az érzés nem múlik el könnyen, beépül a sejtjeinkbe, a lelkünkbe, felszabadít és éltet bennünket nagyon-nagyon sokáig, elhomályosítja oly gyakori vereségeinket is.
Focistáink a pályán küzdenek majd értünk, segítsük őket mi is, szurkoljunk nekik mindannyian! Ültessük le magunk mellé a feleséget, a gyereket és az unokát! Kívánjunk magunknak néhány felejthetetlen szép napot, az egység, az együvé tartozás boldogító és megtartó érzését. Ez a június legyen a miénk!
Menü |