<<  20/40 >>

Futballcsapatunk a nyolcadik helyen telel

28.1.2019 19:51 | Szabó Zoltán

http://www.terrahirujsag.sk/

   Csapatunk a nyolcadik helyen zárta a VII. liga Nyitra–Galánta csoportjának őszi idényét. Darázs Róbert edző védencei 19 pontot szereztek: hatszor győztek, egyszer döntetleneztek, és hat alkalommal vereséget szenvedtek. Gólarányuk: 26:26.

   A mezőny legfiatalabb együttese a miénk, amelyben szinte csupa saját nevelésű labdarúgó szerepel. Jól hajrázott a darázs-legénység, utolsó két meccsét megnyerte, odahaza a vágkirályfai együttest győzte le (2:1), majd az alsószeli fakó otthonában diadalmaskodott (5:1).

   „Azzal a céllal vágtunk neki a bajnokságnak, hogy az első öt között szeretnénk végezni. Ez nem sikerült, de nem vagyunk elégedetlenek, mert fiatal csapatunk több meccsen is kitett magáért. Sajnos, elpártolt tőlünk a szerencse, és egyre másra dőltek ki kulcsembereink: Kovács Roland a védelem tengelyéből, Bende Péter a középpályáról, Kubovics Gábor pedig a csatársorból esett ki – értékelte az őszi idényt Bende Norbert, klubmenedzser. Szerencsére bő a keretünk, és a sérült, tapasztalt játékosokat az ifjúsági együttesből érkező Varga Frigyes, Václav Dominik és Hlatky Kevin váltotta fel, akik gyorsan beépültek a csapatba. Kapusgondokkal is küszködtünk, ezért leigazoltuk a legutóbb Nagymácsédon védő Juraj Danist.”

   Darázs Róbert edző úgy döntött, hogy a télen távozik, várhatóan Nagyfödémesen folytatja tréneri karrierjét. „Köszönjük Darázs Robinak a másfél éves munkát, ő rakta le a jövő csapatának alapjait, sok sikert kívánunk neki új állomáshelyén!” – mondta Takács Szilárd klubelnök, aki hozzátette, hogy az év végéig szeretnék kinevezni az új edzőt.

   A Néma Dezső, és segítője, Horváth Péter által irányított ifjúsági csapat évek óta a VI. liga élmezőnyéhez tartozik, ezúttal sincs ez másként. Az U11-es gárdát Juhos Ákos és Hajdú Ákos vezeti, szerencsére van miből válogatniuk.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  20/40 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom