Összesen 328 volt a versenybe benevezettek száma 2023. június 10-én, a vidék legpatinánsabb és a legtöbb résztvevőt – versenyző és érdeklődőt – vonzó futóversenyén, a Szeli Félmaratonon és a Felsőszeli Tízesen/Hármason.
A nemzetközi megmérettetésen az ország minden részéből és Magyarországról érkeztek versenyzők, akik számára az idén rekord létszámban induló gyerekverseny adta meg az alaphangot. A legkisebbektől a l5 évesek korosztályáig több kategóriában összesen 161-en futottak különböző, koruknak megfelelő távokon. Nagyon sok gyerek, fiatal és idősebb ember töltötte kellemesen ezt a napot családja és barátai társaságában.
A verseny előnyére vált, hogy ezúttal a rendezvény színhelye nem a lovaspálya, hanem a futballpálya volt. A lebonyolításról a szervezőbizottság és mintegy 100 önkéntes gondoskodott, köztük a két szeli focicsapat tagjai. Nekik, a műsorvezetőknek, a jelenlévők szórakoztatásról és egyéb kellemes elfoglaltságról gondoskodóknak, az ételeket és italokat kínáló vendéglősöknek ezúttal is köszönetet mond a rendezvény főszervezője, a felsőszeli RoniRun Club vezetője, Kontár Ronald.
A félmaraton abszolút győztesei a vágsellyei Martina Škovranová és Dalibor Riška lettek, 10 kilométeren a deáki Zdenka Hezká és Ján Sopko győzött. A versenyzőket 22 kategóriában díjazták, valamennyi célba ért versenyző érmet kapott.
A rendezvény támogatói többek között Felsőszeli és Alsószeli községek, továbbá Nagyszombat Megye Önkormányzata voltak. A rendezvény főszponzora a KON Truss Kft. volt. A 70 tombolából befolyt 800 Eurót a két falu óvodáinak ajándékozták oda a szervezők.
Az idő kegyeibe fogadta a rendezvényt. Akik eljöttek, nem bánták meg, kellemes időben színvonalas küzdelemnek lehettek tanúi, a szép környezetben mindenki jól érezhette magát. Az aznapi eső már csak a díjátadó ceremóniát tudta megzavarni, de ez még hangulatosabbá tette a sporteseményt.
Környékünk eredményes futói:
Menü |