Visszatértek a márciusi ifjak Nagyfödémesre

   Két évvel ezelőtt kényszerszabadságra küldték a márciusi ifjakat. A világjárvány okozta káosz bezárta a megemlékezést egy dobozba és elrejtette a fiók legmélyére.

   Idén azonban a szabadulást meghirdető kéz kirángatta a dobozba zárt megemlékezés őrjítő lüktetését és falhoz csapta a töretlennek hitt doboz gúnyos magatartását. Ezen forradalmi cselekedet tette lehetővé a márciusi ifjak bevitorlázását az árnyékból a fényre. Négy ifjú bátor vállalkozó hirdette meg azt, ami két éve elveszett. Valljuk be, hiányoztak nagyon! Nekem mindenképpen. Hosszasan írhatnék a bennem dulakodó érzésekről, viszont én mindig csak lényegtelen melléktényező voltam az ifjaink mellett, mert ők képviselik a habot a tortán. Csabi így nyilatkozott: „Megbékéltem a múlttal, tisztán tekintek a jövőbe.” Tanulságos. A múlttal vitatkozni nem nagyon lehet és legfőképpen nem is nagyon érdemes, hiszen mindig ugyanazt az arcát mutatja. Dominik szerint: „Az élet, ha szereted, édes akár a nugátkrém.” Egy praktikus tanács: szeresd az életed minden egyes nap, így lesz az egyre édesebb és lesz végtére minden fain. Teo tovább fokozta a dolgot: „Az üzenetem ennyi, vedd kezedbe a sorsod!” Igazából kell ehhez valamit is hozzátenni? Nem gondolnám. Márió sem maradt szó nélkül: „Az egyetlen vád ellenem, hogy szembeszállok.” Mi sem jellemezhetné jobban Máriót, mint ez a tény. Ő szembeszáll. És te? De legyünk őszinték! Milyennek kell lennie egy márciusi ifjúnak? Az oroszlán bunyóban verhetetlen, ám lehet homokot szórni a szemébe. A medve hangos üvöltése félelmetes, de időnként téli álomra hajtja a fejét. Az éhes farkast pedig könnyűszerrel nem nehéz csapdába ejteni. A reménység ifjai az életre tanítanak bennünket. Boldogsággal tölt el minket a létezésük. Hála jár Istennek azért, hogy kegyelme újra emlékeztet minket arra, kik vagyunk, és merre kell haladnunk tovább: „Isten, áldd meg a magyart..”

Forró Dániel, a Nagyfödémesi Borsos Mihály Alapiskola pedagógusa