Vágkirályfa adventi koszorúja

„Szép tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben

A szeretetnek csillagára nézek

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet

Ilyenkor decemberben“

                     (Juhász Gyula)

   Idén is, de most talán még nagyobb várakozással, szorongással, de bizakodással telve vártam, hogy kézitelefonom kijelzőjén megjelenjen a várva várt üzenet énekkarunk vezetőjétől, Ilonkától, hogy igen, idén is elkészítjük falunk, Vágkirályfa ádventi koszorúját, amely majd egész ádvent idején díszíti falunk főterét.

   Nagy volt az öröm, hónapok után újra találkozhattunk, és a levegőben elcsattant egy-egy puszival, egy-egy láthatatlan öleléssel üdvözöltük rég nem látott dalos ajkú barátainkat. Gyors intézkedések, a házigazdák útbaigazításai után immár kilencedik alkalommal elkezdődött koszorúnk fonása. Az ügyes kezek, a már jól bevált módszer, és a jó meleg forralt bor hamarosan meghozta munkánk eredményét. Nem telt el sok idő, és elkészült a szépen feldíszített „hölgykoszorúnk, amely csak részben igaz, mivel a munkában két férfiúnk is segített. (A fotóról néhányan betegség miatt hiányoznak./ A  jól elvégzett munka után jöhetett az áldomás, ami nálunk hagyomány a koszorúfonást követően: kacsazsíros, ropogós házi sütésű kenyér hagymával bolondítva, a meleget adó kemence szögletében fogyasztva, majd énekszóval dicsérve munkánk gyümölcsét, amit majd advent 1. vasárnapjának előestéjén eléneklünk, miközben esperes plébánosunk, Szilvási Lőrinc megáldja koszorúnkat.

   Köszönet és hála nektek Tóth Ilonka és Tibor, valamint Adamkó család apraja és nagyja, hogy a nehézségek ellenére soha nem adtátok fel, akik nemcsak ilyenkor, advent idején próbáljátok hagyományainkat megőrizni, tovább vinni, hogy majd egyszer, valamikor átadhassátok az utánunk jövő, felnövekvő generációnak.

   Advent a Megváltó eljövetelére való várakozás és készülődés időszaka. Figyelmeztet bennünket a szeretet szükségére ebben a rohanó, elhidegült, egyre jobban anyagiasodó világban, mert szeretet nélkül fénytelen az ünnep, rideg az ölelés, kényszeredett az éneklés, lélektelen az ajándékozás. Legalább ez alatt a néhány hét alatt törődjünk többet egymással és a rászorulókkal, jó cselekedeteinket sokszorozzuk meg. A mások iránti megértés, törődés az ádventi készülődésünket szolgálja, hogy az út végén ne csak Betlehembe, hanem szívünkbe is megérkezzen Isten. Az Ő szeretetét próbáljuk továbbadni embertársaink javára. Vizsgáljuk meg életünket és próbáljunk jobbá válni.

    A több mint kétezer éve tartó várakozás mellett ez advent legfőbb üzenete.