<<  113/512 >>

Mátyusföldi Juniális Galántán

1.8.2022 19:57 | Futó Mária

http://www.terrahirujsag.sk/

   Ha június, akkor juniális! Nem volt ez másként idén sem. A Csemadok Galántai Területi Választmánya és városi alapszervezete idén végre normális körülmények között, megszorítások nélkül szervezhette meg június 19-én a hagyományos Mátyusföldi Juniálist, a Művészeti Együttesek Nemzetközi Találkozóját.

   A Csemadok székházában már egy héttel az időpont előtt folyt a szervezkedés, a műsor, a kellékek, a kísérő programok véglegesítése. A szervezési munkával telt csütörtök, péntek és szombat után vasárnap  a vezetőségi tagok és segítők már kora reggel a helyszínen tüsténkedtek. Felállították a sátrakat, kidíszítették az épületet, padokat, asztalokat hordtak, feliratokat ragasztgattak. Tavaly esőben kellett mindezt elvégezni, most pedig a tűző napsütés okozott kissé kellemetlen perceket. De végül minden készen állt, dél felé már az árusok is gyülekeztek, s vidám zene mellett megkezdte munkáját a gulyásfőző- és halászlét készítő csapat is. A rendezvény kezdete előtt fokozatosan érkeztek a szereplők, énekesek, citerások, szavalók, mesemondók, néptáncosok, s az udvaron lévő sátrak alatt is egyre több érdeklődő gyűlt össze. Volt aszfaltrajz, kézműves foglalkozások, arcfestés, ugrálóvár és számos egyéb attrakció is.  Három órakor Mézes Rudolf, a Csemadok Galántai TV titkára üdvözölte a jelenlévőket, többek közt Berényi Józsefet, a Nagyszombati Megyei Önkormányzat alelnökét, a Szövetség párt MKP-s frakciójának és Galántai Járási Bizottságának elnökét, Peter Paškát, Galánta polgármesterét, valamint Zupkó Tamást és Vígh Sándort, a Csemadok Galántai Területi Választmánya elnökségének tagjait, és megnyitotta a rendezvényt.

   Berényi József köszöntője után a gyönyörű népviseletben táncoló gyerekek, felnőttek fellépése nagy sikert aratott, akár csak az országos versenyeken kiválóan szereplő kis szavalóink és mesemondóink. Fellépett a vágkirályfai Muskátlis Táncegyüttes, a felsőszeli Nyíló Rózsa, de láthattuk a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola táncosait, citerásait, és megcsodálhattuk a diószegi Diócska és felsőszeli Kikelet citerazenekar műsorát is. A sokszínű program, a cigánypecsenye, sült kolbász, gulyás terjengő illata sok vendéget csalogatott el a rendezvényre. A fellépők oklevelet kaptak, az aszfaltfestő gyerekek és a gulyásfőző csapatok értékes ajándékokkal távozhattak. Mindenki nagyon jól szórakozott, szinte észre se vettük, hogy elröpült az a néhány óra, és véget ért a juniális.

   Köszönet a szervezőknek, támogatóinknak és a fellépőknek, valamint a lelkes közönségnek, nélkülük bizonyára nem sikerült volna megvalósítani egy ilyen színvonalas rendezvényt.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  113/512 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom