Március idusa, Hidaskürt

   Ilyenkor már tavaszodik. Érezni a változások kezdetét: melegszik a légkör, zöldül a mező. Nekünk, magyaroknak, március közepén piros-fehér-zöld a szívünk, az iskolában is szabadságról mesélnek a faliújságok, és műsorral készülnek az osztályok.

   Délután a kultúrház várta az ünneplőket kokárdás színpaddal, népviseletbe öltözött táncosokkal, várakozó emberekkel.

   Aztán a Szózat megadta az ünnep hangulatát: emlékezzünk a hősökre és tanuljunk példájukból. Szabó Dénes a Csemadok nevében mondott ünnepi megemlékező beszédet, ám a néma emlékező csönd napjaink kivégzett hőseinek is szólt, bizony ma is hiánycikk a szabadság, és gyakran beteg a demokrácia. 170 év eltelt, ám a magyar történelemben évszázadok csurogtak le a nemzeti homokórán úgy, hogy nem teremtődött meg a magyar egység és a felebaráti szeretet.

   Közben a színpadon szólt a dob, a triangulum, a gitár és a legszebb hangszer – a gyerekek csilingelő hangja. Szóltak a szabadságról, megidézték Petőfit és szavaltak az együvétartozásról, a közös hazáról. Forogtak a lányok népviseletben, mert az is a nemzeti egység jelképe. Egy szép ének megérintette az emberek szívét: ez a föld a tiéd – ne feledd, hogy tartozol neki és hogy itt vagy otthon. Losonszky, Presinszky és Galambos tanító nénik gondoskodó figyelme hozta létre a szép márciusi műsort.

   Következett a koszorúzási ünnepség Széchenyi István emlékműve előtt, főhajtás a reformkor nagyjai emlékére.

   Az alapiskolában is tartottunk ünnepi megemlékezést reggel, az első tanítási órán. Itt minden tanuló látta a műsort és lelkében emlékezve, szívében ígérve Petőfi esküjét elgondolkodott a magyar jövőn. Reméljük, a szabadságharc márciusi üzenete mindörökre velünk marad és gyerekeink, tanulóink megőrzik emlékét. Itt is, a Hidaskürti Alapiskolában.