Az Egészségkárosultak Nemeskajali Helyi Szervezete az idén ötödik alkalommal rendezett kolbásztöltő versenyt a helyi kultúrházban. Ezt megelőzően többször részt vettünk a diószegi fesztiválon, sőt Érsekújvárban is versenyeztünk. Figyeltünk, tapasztalatot gyűjtöttünk, hogy helyi szinten is megpróbálkozzunk valami hasonlóval, ami azóta községünk társadalmi életének egyik meghatározó színfoltja lett.
Évről évre növekszik az érdeklődés a rendezvény iránt, amelyen - helyszűke miatt - most is csak hat csoport tud részt venni. Az csoportok többé – kevésbé ugyanazok, általában helyiek: a rendező csapat mellett a képviselők, a földművesszövetkezet csapata, de a negyedi és a diószegi csoport is visszatérő vendégeink. Az idén először állt rajthoz az Új Generáció nevű gyermekcsapat, amely derekasan helytállt, néhány nagyszülő felügyelete mellett ízletes kolbászt készített. Ily módon is szeretnénk ápolni hagyományainkat, megtanítani és megszerettetni azokat gyermekeinkkel.
A kolbászkészítés jó hangulatban, zene mellett zajlott, az idelátogató érdeklődők bepillanthattak az egyes csapatok munkájába, frissítőt, házi készítésű süteményt, kalácsot fogyaszthattak. Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy a negyedi csapat készítette a legfinomabb kolbászt, a szárazkolbász – kategóriában pedig a földművesszövetkezet együttese bizonyult a legjobbnak. Minden csapat oklevéllel, trófeával és egy kellemesen eltöltött délután – este emlékével térhetett haza.
Menü |