A Galántai Honismereti Múzeumban 2017. április 8-án ismét megrendezésre került a húsvétváró családi nap. A nagy érdeklődést az is bizonyítja, hogy az ismerős arcokon kívül több olyan embert is vendégül láttunk, akik eddig még nem jártak a múzeumban. Jó alkalom volt ez a kikapcsolódásra, az alkotásra és a kulturális ismeretek szélesítésére.
A múzeumba látogatók hagyományos kézműves foglalkozásokat próbálhattak ki: viasszal díszítettek hímes tojást, a korbács- és kosárfonás fortélyait vághosszúfalui kosárfonó házaspár tanította. Új keletű technikákat is bemutattunk: a szalvéta-technika megunhatatlannak bizonyult. A gyerekek csodálták és örömmel készítették a „faberge“ stílusú tojásokat, melynek végeredményeként pompázatosan díszített tojások születtek. Sokan bekapcsolódtak az igényes szalagtechnikával készített tojások alkotásába is. Húsvéti hangulatot idézve népviseletbe öltözött lányok édességgel kínálták a húsvéti locsoló versek előadóit. Az udvaron elhelyezett népi ügyességi játékoknak és az állatsimogatóban lapuló nyusziknak is nagy sikerük volt a gyermekek körében. A tárlatot a múzeum tapasztalt néprajzkutatója mutatta be az érdeklődőknek.
A látogatók elégedetten távoztak, köszönték a múzeumban töltött szép délutánt. Többen azon a véleményen voltak, hogy legközelebb is szeretnének részt venni hasonló rendezvényen nálunk. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a következő alkalommal 2017. május 20-án sokszínű programmal kapcsolódunk be a Múzeumok éjszakája országos rendezvénybe.
Menü |