<<  355/512 >>

II. Alkot – LAK – tábor, Farkasd

17.8.2018 11:12 | Keresztesi Ildikó, igazgató

http://www.terrahirujsag.sk/

   Betekintés Mátyás király udvarába

   A tábor július másodikán kezdődött. A gyülekező után következett a bemelegítés, majd elosztottuk a csapatokat. A csapatvezetők segítségével megszülettek a seregnevek, címert és zászlót alkottunk, kikiáltószöveget írtunk, majd elkészítettük a lovagi paripát és a szütyőt, amibe az aranyrögöket gyűjtöttük egész héten. A szütyőket biztonságos helyre zártuk, mégpedig a kincsesládába. Minden csapat bemutatta az alkotásait, majd a kiértékelés következett. Ebéd után a lovagi torna, a nap végi eredményhirdetés és a zárótánc következett. Csapatneveink: Rablósereg, Lila lovasmacik serege, A szabadság lovagjai, Szürke galambok, Csodaszarvasok serege

   A második napon is a lányok kezdték meg a napot a bemelegítéssel. A nap folyamán sodronyinget készítettünk, majd Zsolti udvari bolond vezetésével táncot tanultunk. Mátyás király főcímdalának megtanulása sem okozott gondot senkinek. Anda Lantos Dávid gitár kíséretében és Király- (Erika tanító) –lány tánctanításában elsajátítottuk a királyi koreográfiát. Mátyás mese+kvíz következett. Ebéd után Zsolti udvari bohóc zenés műsorral szórakoztatta az udvar népét, ahol többek között azt is megtudtuk, hogy RIN-TIN-TIN...gyere Ne-e-e:-), bulis szórakozás volt kicsinek és nagynak. A napot a táncbemutatókkal zártuk és természetesen nem maradt ki az elmaradhatatlan cinege sem.

   A harmadik nap a kézművesség és a dramatizáció jegyében telt. A reggeli bemelegítés után nekifogtunk a kard és a harci sisak készítésének a fiúkkal, gyöngyöt fűztünk és kincses ládikót készítettünk a lányokkal. Ebéd után Mátyás király meséit dramatizáltuk. A gyerekek nagyon ügyesek voltak. Csodás mesék születtek. Természetesen a cinege ismét rászállott a nádfedeles házunkra, de szerencsére nem szakadt le a teteje.

   Az utolsó napot a szokásos bemelegítővel kezdtük. A délelőtt folyamán erszényt készítettünk, amibe a kincseket gyűjtöttük. Mátyás udvarába látogatott a hintó a csodaparipákkal, majd sétakocsikázásra vitt bennünket. A légvárban kedvünkre ugráltunk és csúszdáztunk. Harcoltunk a gladiátorok várában. A lovagi tornán pontokat gyűjtöttünk, mert ezen a napon eldőlt, melyik csapat nyeri meg az egész heti versengést.

   A Kuttyomfitty Társulat a „Három az igazság” című műsorával szórakoztatott kicsit és nagyot egyaránt. Ebéd után levelet írtunk, melyet igazi viaszpecséttel láttunk el. A csapatvezetők leveleit elástuk az udvaron. Két év múlva kiássuk és elolvassuk, milyen titkokat rejt. Mátyás király fotófalánál fényképezkedtünk. Nagyon szépen köszönjük az egész heti kényeztetést és támogatást mindenkinek. Isteni süteményeket, pogácsát, rétest, lepényt, hagymás zsíros kenyeret és palacsintát kaptunk. Egész héten elláttak bennünket üdítővel, édességekkel, nem beszélve a tárgyi ajándékokról, mellyel nagy örömet szereztek a gyerekeknek. Köszönjük a tanító néniknek a szervezést, felkészülést és a felügyeletet egész héten. Köszönjük a Bethlen Gábor Alap, Farkasd Község Önkormányzata, valamint az iskolánk mellett működő Szülői Munkaközösség, és minden magánszemély támogatását. Mindenki jól érezte magát! Kellemes nyarat kívánunk!                                               

                                                               (További fotók az iskola FACEBOOK oldalán)


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  355/512 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom