<<  257/512 >>

Faültetéssel emlékeztünk a jubileumra, Felsőszeli

16.10.2019 21:16 | Mészáros Magdolna

http://www.terrahirujsag.sk/

   A felsőszeli Széchenyi István Alapiskola és Óvoda mellett működő Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat 15 éve tevékenykedik és testvérszervezete a Magyarország Felfedezői Szövetségnek. A gyermekek számára alapított szervezet immár 30 éve munkálkodik annak érdekében, hogy a fiatalság kapcsolata a szülőfölddel erősödjön, hogy jobban megismerjék a magyar történelmet és a hagyományokat.

   A mátyusföldi gyermekek körében hamar nagy népszerűségre tett szert ez az ifjúsági szervezet, s lelkesen tevékenykednek azóta is.

   A jeles évforduló alkalmából faültetést szerveztek, hogy legyen látható jele a szövetség létének és követőinek. A faültetés az iskola parkjában valósult meg, két iskolabarát támogatásának köszönhetően. Neszméri Katalin és Renczes Ádám fontosnak tartották, hogy segítsék ezzel az adománnyal az iskolát. A facsemeték általuk jutottak el a felsőszeli iskolába. Ugyanis szívügyük a magyar gyermekek oktatásának elősegítése, ill. szellemi gyarapodásuk feltételeinek erősítése.

   Az iskola mögötti növénykert folytatásaként a játszótér mellett kapott helyet a platánfa, tovább pedig a két tulipánfa lett elültetve. A futópálya mellett pedig Kati néni saját termesztésű facsemetéi ereszthetnek gyökeret, mégpedig a fügefák, a szivarfa, a gingkófa, hársfa és egyebek. Az ültetésben a felfedezőcsapat tagjai szorgoskodtak és további pajtások, akik szívesen vettek részt e nemes cselekedetben.

   Az igazgató néninek, László Ildikónak megígérték, hogy az öntözést nem hanyagolják el, hogy az őszi melegben biztos legyen a honosítás.

   Köszönettel tartozunk támogatóinknak és a csapat tagjainak, továbbá az iskola alkalmazottainak, hogy hozzáállásukkal elősegítették a jubileumi faültetés sikeres megvalósítását.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  257/512 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom