50 éves találkozó Tardoskedden

   Kilyukadt a zsák a találkozókkal. Minden héten találkoznak az iskola régi diákjai. Így hétvégén is „diákzsivalytól” voltak hangosak az „új iskola” folyosói, tantermei. Az épület 42 éve nyitotta meg a kapuit, mint új iskola, de a jelző ma is ráillik, mert a Tardoskeddi Szemerényi Károly Magyar Tannyelvű Alapiskola olyan szép, sőt szebb, mint egy új iskola. Az épületet termálvízzel fűtik, újak az ablakai, ajtói, a mennyezeti világítótestek, a bútorok és a padlózat is. A tantermekben a legkorszerűbb segédeszközök segítik a tanítást-tanulást, a széles lépcső alján az erre rászoruló diákok részére lift van. Lenyűgöző látvány és az emberben előjön egy régi verssor: „Mint egy fényes palota, olyan ez az iskola.”

   Legutóbb azokkal a régi tanulóimmal (valamikori kis elsőseimmel) találkoztam ott, akik 1953-ban születtek, tehát 1959-ben léptek be kisdiákként a régi fiúiskola épületébe a templommal szemben (vastag falak, szűk folyosók, a tantermek sarkában még kályha, olajos padló...) 1968-ban ballagtak el onnan, és mentek a szélrózsa minden irányába.

   Most, 50 év után visszajöttek, hogy találkozzanak. Jöttek a helybeliek, a környéken megtelepedettek, de jöttek messziről, más országokból is.

   A szervezők leleményességét, fáradhatatlan igyekezetét tanúsítja, hogy felkutattak mindenkit, és aki tudott, jött. Összesen 43-an. A többiek, 17-en már nem jöhettek, ők már máshol találkoznak. Rájuk már csak emlékezhettek a jelenlévők, akik elegánsak, szépek, mosolygósak voltak. Nagyon örültek egymásnak.

   Akkor, régen, a 91 kis elsős három osztályt alkotott. A következő tanév kezdetére kissé lecsökkent a létszám. A környező városok lakótelepei néhány családot elvittek, így gyerekeket is. A megmaradt 87 nebuló számára az iskolánk csak két osztályt nyithatott, így a két második 44 és 43-as létszámmal indult. Akkor kissé összekeveredtek és a következő hónapokban a nagylétszámú osztályok minden hátrányát megpróbálták, de összetartó, jó osztályokká nőtték ki magukat.

   Az összetartás ma is jellemzi őket. Közösen szervezték meg az 50 éves osztálytalálkozót. Az érkezőket a szépen előkészített (tablók, katedra, székek) nagy folyosón, az iskola igazgatónője, PaedDr. Tóth Szilvia fogadta szíves szóval, igazi vendégszeretettel. A régi diákok között az édesapja is ott volt. Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba c. versét D. Katika, az iskola 7. osztályos tanulója mondta el.

   Az osztályfőnöki óra keretében a résztvevők beszámoltak arról, hogy hol élnek, mit csináltak aktív korukban és szóba került a család, a gyerekek, unokák. Ahány ember, annyiféle sors, öröm, siker, megpróbáltatatás. És itt a találkozó egy beszámoló erejéig kétnyelvű lett. Sz. Marika sorsa úgy alakult, hogy az első osztály után családja Csehországba költözött. Ma már csak csehül beszél. Magyarul csak ért.

   A beszámolók után a jelenlévők kivonultak az iskola gyönyörű virágos-fás átriumába, ahol koszorút helyeztek el a kopjafánál, amelyen az elhunyt pedagógusok neve van.

   A másik koszorút a temetőbe vitték ki az elhunyt osztálytársak emlékére. Utána az új ruhába öltözött Szent István templomban részt vettek az ünnepélyes szentmisén és megilletődve hallgatták a lelkiatya szavait és az ismerős orgonaszót.

   A találkozó kellemes hangulatban, vacsorával és remek szórakozással folytatódott reggelig.

   Köszönöm a szervezőknek a mindenre kiterjedő, figyelmes előkészítést, a találkozó megszervezését és véghezvitelét. Örülök, hogy ott lehettem, láthattam, hallgathattam a régi kisdiákjaimat, örülök, hogy valamennyien értékes emberek lettek, akikre büszke lehet régi iskolájuk és a tanító nénijük:

Csomó Magda

Tardoskedd