logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
 1/148 >>

Zene s a rock - Nyárutó Nádszegen

24.10.2019 10:52 | eReS

   Lassan véget ér a nyár, lejárt a falunapok, vásárok szezonja. Környékünkön a legtöbb helyen a legnagyobb attrakció a falunap, ahova meghívnak egy jól hangzó magyarországi együttest, akinek fellépése elviszi a rendezvényre szánt keret nagy részét. Néha már úgy tűnik, verseny van a faluk között, hogy hova jön nagyobb híresség, hol lesz nagyobb buli, pedig választási év sincs. Ebben persze a városok, Galánta vagy Dunaszerdahely verhetetlenek. Ki ne menne el ingyen Karthágó koncertre, Ákosra, Rúzsa Magdira. Mindemellett dicsérendő az igyekezet. A tátika celebek helyett legalább igényes élőzenét is hallhatunk. Az éjjeli diszkózenét megúszni persze sehol sem lehet.

   Nádszegen idén a búcsú napjaira szervezték meg a Szent István napokat. A Napok zenei része a Hárompatak népzenéjével kezdődött, akik a szombati táncházhoz muzsikáltak kontrasztjaként annak, ami az előzőnapi este volt a sportpályán a Happy Gang-el. A szombat esti népzenének nem lett vége a táncházzal. Élő blues zenét játszott Szabó Tamás szájharmonikás és barátai: Igali Csanád zongorista, valamint Long Tall Sonny énekes-gitáros. Az amerikai behurcolt rabszolgák népzenéjéből kinőtt blues zenét adtak elő hármasban. Nem tudok semmit fölróni az előadóknak, jól visszaadták a múlt századi USA déli városainak afroamerikai hangulatát. Az fellépők épphogycsak nem voltak négerek.  A majd éjfélig tartó blues utáni Fagifor-rocknak a viharos zápor vetett véget. Vasárnap minden nehézség ellenére a veszprémi LGT emlékzenekar adott koncertet. A Locomotív GT lemezen hallható hangszerelését kilenc taggal oldották meg. Két készlet ütőhangszer, háromtagú fúvós szekció, ének, basszus, zongora, gitár. Két és fél órán túl is ringattuk volna magunkat az LGT legjobb dalaival. Éjfélkor Sípos Dávid és DJ Szemi Sax-showja következett.

   Nádszegen a  nyárutó zenei eseményei a sportpályán folytatódtak szeptember közepén. A jókai Totalica metálrock zenekar indította a  gulyásparti éjszakáját. Saját dalaikat a rockhoz tartozó energiával adták elő. Nem véletlenül jutottak be a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle döntőjébe.  Tunyogi Péter - a P.Mobil zenekar elhunyt énekese - emlékére alakult a Tunyó emlékzenekar. Kizárólag Tunyogi Péter által énekelt dalokat adtak elő éjfél előtt. Ha becsukod a szemed és nem látod a színpadon az énekest, elhiszed, hogy Tunyó énekel újra. Az öttagú zenekar P.Mobil számait élvezet volt hallgatni. Az utolsó rock and roll után messze még a hajnal, a helyi amatőr rockzenekar, a Fagifor zárta a szeptemberi rockpartyt.

   Nádszegen értékes zenei produkciókat hallottunk a nyár végén, a községnek talán a hangosítás biztosítása került többe, mint a fellépők tiszteletdíja.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
 1/148 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat