logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  435/456 >>

XVII. KODÁLY NAPOK

25.5.2017 15:22 | Mézes Rudolf

Az UNESCO által meghirdetett jubileumi Kodály-emlékév legnagyobb felvidéki eseménye.

   2017. május 26-28. között immár tizenhetedik alkalommal válik a felvidéki magyar felnőtt kórusmozgalom Mekkájává Galánta.

   A kettős Kodály évforduló kapcsán a rendezvények sokasága zajlik a Kodály Zoltán által a „hét legszebb esztendő városának” nevezett Galántán, valamint a régió, a Mátyusföld egyes településein.

   A rendezvények sorából nem véletlenül kívánkozik az élre a XVII. Kodály Napok, a Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye, valamint annak több mint húsz kísérő eseménye, nemcsak Galántán és a Mátyusföldön, hanem a Felvidéknek az ének-zenei mozgalomhoz szorosan kötődő településein.

   A május 26-án Galántán a Városháza előcsarnokában a „Kodály hangja a zenében Magyarország hangja” című kiállítás ünnepélyes megnyitójával veszi kezdetét az események sora, mely a hagyományokhoz híven a legősibb magyar írásos emlékünk a „Halotti beszéd” falujának, Deákinak a római katolikus templomában megvalósuló Nyitóhangversennyel folytatódik, melyen Veszprém Város Vegyeskarával közösen a hazai kórus mellett a füleki Melódia Nőikar mutatkozik be műsorával.

   Az országos versenybe benevezett húsz énekkar megmérettetése szombaton 900 órakor veszi kezdetét a Galántai Városi Művelődési Központ színháztermében. Az Erdei Péter vezetésével működő Erdélyi Ágnes, Hartyányi Judit, Kertész Attila, Kollár Éva, Kneifel Imre és Mindszenty Zsuzsanna összetételű héttagú értékelő bizottságnak a következő sorrendben mutatkoznak be az egyes kórusok: a rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskar, a komáromi Selye János Egyetem Kórusa, a pelsőci Korona Énekegyüttes, a füleki Pro Kultúra Férfikar, a tesmagi Amicorum Vegyeskar, a ragyolci Jázmin Nőikar, az alistáli Te Deum Laudamus kamarakórus, a füleki Melódia Nőikar, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Kórusa, a Peredi Nőikar, az ipolybalogi Szent Korona Kórus, a párkányi Stilla Pectus, a zselízi Franz Schubert Vegyeskar, a koloni Zobor Hangja Vegyeskar, a párkányi Szivárvány Énekkar, a komáromi Concordia Vegyeskar, a dunaszerdahelyi Vox Camerata kamarakórus, a bősi Kék Duna Vegyeskar, a párkányi Liszt Feren Művészeti AI Katedra női kamarakórusa és a galántai Kodály Zoltán Daloskör.

   Szombaton este a hagyományokhoz híven a versenyre régiónkba érkezett versenyző kórusok Veszprém Város Vegyeskarával és a budapesti Műegyetemi Szimfonikus Zenekarral együtt járásunk több településén (pl. Alsószeli, Deáki, Diószeg, Felsőszeli, Jóka, Nagyfödémes, Nádszeg, Pered, Vezekény, Vízkelet, Zsigárd) ünnepi hangversenyeikkel igyekeznek méltó emléket állítani Kodály Zoltánnak születése 135. és halála 50. évfordulója alkalmából.

   A különböző kísérő rendezvények közül a komolyzene kedvelői bizonyára örömüket lelik majd azon a két eseményen, szombaton este a peredi, vasárnap este pedig a galántai római katolikus templomban, melyen jeles magyarországi vendég együtteseink kiváló énekesekkel kiegészülve Kodály Zoltán két csodálatos művét, a Budavári Te Deumot és a Galántai Táncokat is bemutatják.

   Örülünk azoknak a híreknek, melyek arról szólnak, hogy a Felvidék egyes településein 2017. május 28-án, vasárnap 1430 órakor a Galántai Városi Parkban lévő Kodály emlékművénél sorra kerülő koszorúzási ünnepséggel együtt a három évvel ezelőttihez hasonlóan ezúttal oda kerülnek egyes településeink temetőibe a köszönet és hála virágai a felvidéki magyar kórusmozgalom jeles személyiségeinek a síremlékeire.

   Galántán a koszorúzási ünnepséget követően ezúttal is a Kodály Zoltán utcán vonulnak fel a Városi Művelődési Központba 1600 órakor sorra kerülő Gálaműsorra, eredményhirdetésre, díjkiosztásra.

   Jelenleg még nincs pontos, végleges értesülésünk arról, hogy régiónk és a Csemadok egyik legnagyobb és legrégibb hagyományokra visszatekintő kulturális rendezvénysorozata milyen támogatásban részesül az SzK Kormányhivatala és a Bethlen Gábor Alap részéről, s ezért örömünkre szolgálna, ha Galánta Városához hasonlóan régiónk önkormányzatai, kisebb-nagyobb vállalkozói, vállalkozásai a lehetőségeikből kiindulva adományaikkal ezúttal is segítenének bennünket abban, hogy a XVII. Kodály Napokon résztvevő kórusok tagjai jó hírünket vihessék haza Galántáról, a Mátyusföldről.

   Bízunk abban, hogy régiónk, a Mátyusföld lakossága a XVII. Kodály Napok egyes eseményein való részvételével jelentős mértékben hozzájárul eseménysorozatunk sikeréhez, s ezáltal a Kodály Zoltán örökségének őrzéséhez, ápolásához, továbbadásához.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  435/456 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat