Tűzről és vízről

   A mai ukrajnai háború hajszálra hasonlít az első világháborút követő trianoni döntéshez, ami nem volt más, mint a határok revíziójának előre látható bekövetkezése. Mert Európa újrafelosztását hamisan befolyásoló, korrupt politikusok cselekedete épp oly gyalázatos dolog volt, mint megágyazni egy újabb háborúnak. A határok felelőtlen, az erősebbek által diktált változtatgatása mindig az érintett népek vesztét okozta. Ám a nagyhatalmi politikában ez csupán szükséges rossz volt, olyan, mint mikor a kertben sütögetjük pecsenyénket, és csípi szemünket a füst. Miután megalakult Csehszlovákia, innen-onnan összeollózva, határai majd 20 évig nem változtak. Aztán Hitler nyomására megalakult az önálló, ahogy ők mondják, csonka Szlovák Állam, és azt immár egy új határ választotta el a cseh protektorátustól. Délen pedig egy másik határ Horthy Magyarországától, mintha nem is tartoztak volna ugyanabba a falkába. Ám a háborút követő szocialista építkezésben megszűnt a szlovák-cseh határ, szabadon utaztunk szocialista módon le s föl, de Magyarországról 1956-ig csak az ávósok jöhettek át, azon év októberében pedig pláne azért, hogy elkerüljék a lámpavasat. A kitelepített magyar családok csak húsz év után látogathattak haza, azt is csak politikailag megszolgált vízummal, ne keveredjen fölöslegesen magyar a magyarral! És voltak ekkor nagy ölelkezések a falvakban és kocsmákban, ahol megpróbálták egymást felismerni a szomszédok, barátok, vagyis mennyit változtak 20 év alatt a béketábor barakkjaiban. Negyven valahány évig fél Szlovákia lakossága Csehországba járt dolgozni, meg szolgálni a hazát, és mikor a vonat Kútynál átlépte a Morva folyót, viccelődtünk az egykori határ láttán, és a hülyeség emlékművének minősítettük. De alig esett arról szó, hogy volt egy déli, a fentebb említett revíziós határ is, amely reálisan tükrözte abban az időben etnikai viszonyainkat, mert a nyelvhatárt követte, de ma már senki sem emlegeti a dolgot, talán nem is volt igaz az egész. Mifelénk, Vágsellye és Mocsonok között húzódott az a határvonal. A mocsonoki erdőbe, alig egy évtizede történt kerékpározás közben, nem messze a vegyikombináttól, és a falu előtt látható feszület mögötti földúton, egy bozóttal benőtt hatalmas katonai betonbunkert fedeztem fel, mindjárt tudván, melyik oldalé volt. Az 1957-ben épülő Duslo is ezen határvonal mögé épült fel, mert akkor még frissen élt a köztudatban, a: „Mi lesz, ha”, réme, a trianoni hozomány féltését értve alatta. Ilyen féltő célból kerül elő néha a parlamentben a magyar kártya is, az idők végezetéig használható mivoltában.

   Sajnos, Ukrajna esete pedig a nagy cári, majd szovjet birodalom széthullásának végkifejlete, ami után varázsütésre megjelentek az addig nem létező nemzetek. Vagyis az ukránok, lettek, litvánok, grúzok, örmények, krimi tatárok, a szovjet emberek, akik nem szovjetül tanultak az iskolákban, hanem önzetlenül, mindnyájan oroszul. Egyetlen egy párt viselte gondjukat, vagy küldte őket védő, óvó és baráti hadseregként Magyarországra, Csehszlovákiába, Afganisztánba stb. Arról szólt a határtalan remény, hogy ez a birodalom létezni fog az idők végezetéig, sőt ha a proletár internacionalizmus győz a világban, kibővíti határait akár az amerikai kontinensre is, hiszen a tenger vize több irányban hajózható. Mert akkor az új szovjet emberek, ott is szovjetek lesznek, és ha nem tudnak majd mindjárt oroszul, majd megtanulnak, és a férfiak mind ov-ok, a nők pedig meg ová-k lesznek, mondjuk úgy, mint most Kabirov, a nagy csecsen háborús hős.

   Nos, most loboga tűz a szomszédban, a szlovák libsi- média a tömény igazság zelenskyji változatával tömi fejünket, de a magyar oldal sem ismeri a valós helyzetet, csak annak kozmetikázott mását. Ám a teljes igazság az, fiatal katona- férfiak, gyerekek és nők esnek áldozatul annak a háborúnak, amiből talán sohasem lesz béke, csak még nagyobb gyűlölet, ami nem jó ajánlás a jövőre nézve. Mert két testvér is esküdhet életre szóló vérbosszút egymásnak.

   Ami annál is aggasztóbb, mint a háború, Európa és a világ bekövetkezni látszó gazdasági és klímakatasztrófája, amikor nem lesz elég energia az országok gazdaságának működéséhez, munkanélküliség lesz, hideg és élelmiszerhiány. Mert csak most látszik, mit tesz a világgal a háború miatt kieső gabonatermés, vagy annak eljuttatása oda, ahol nincs termőtalaj és élelem. És mit tesz a világgal az ötszáz év óta nem tapasztalt szárazság, amely bármikor megismétlődhet a jövőben. Vagy mit tesz velünk, Európa kuliajival az esztelen embargó. Ezért nézem egyre borúsabb tekintettel a városokból falvakra költöző lakosságot, amikor a falvakat körülvevő szántóföld építkezési telkekké történő gyalázatos átminősítése miatt egyre kevesebb lesz a kenyérgabona, és egyre több a városi bevándorló. A városok lakossága fogy, mert egyre kevésbé népszerű a városi élet, amikor a panelházakban össze vannak zárva az emberek, ahol a szomszédok is alig ismerik egymást. Holott a panelházi központi fűtés sokkal ésszerűbb, olcsóbb, mint a most, kivagyiságból, vagy eddig olcsó jelzáloghitelből épülő kúriaszerű családi házak hőellátása. Ahol már nincsenek kémények, hogy szükség esetén fával is lehessen tüzelni. Mint annak idején nagyszüleink és szüleink, akik rőzsével, fahulladékkal, vagy kóróízékkel is tüzeltek, amit nem tudtak elfogyasztani a tehenek. És ha a jövőben sem lesz elég csapadék, nem lesz víz a folyókban, víztározókban, kutakban, miként ez mostanság is sok helyen megtörtént. Mert sok helyen a hegyvidéki patakok is kiszáradtak.

   Nálunk Csallóköz és környéke látja el gabonával és vízzel fél Szlovákiát. És egyre értékesebb lesz ez a természeti kincs, életbevágóbb, mint Szaud-Arábia, Kuvait kőolajtartalékai. Mert egyszer csak nem kellenek majd a robbanómotorok, gázerőművek, a víz lesz a legnagyobb kincs. És azt mondják, az abból nyert hidrogén a legtisztább lesz a jövőben. Akkor majd a bahraini olajbárók, akik most kilométer magas felhőkarcolókat építenek, annyit fognak nekünk fizetni egy liter vízért, mint mi most nekik egy liter kőolajért. Ha addigra nem halnak szomjan a homokban.