<<  8/554 >>

Trump a régi-új amerikai elnök - eljött a béke ideje Ukrajnában?

21.12.2024 20:44 | Baranyay Zsolt

http://www.terrahirujsag.sk/

   Az Egyesült Államokban november elején megtartották az elnökválasztást, melynek eredményeként Donald Trump január 20-tól visszaköltözhet a Fehér Házba, s négy évig ismét ő vezetheti a Föld legerősebb gazdasági és katonai hatalmát. Trump a kampány során több alkalommal is egyértelműen megfogalmazta, hogy számára kevésbé fontos az ukrán-orosz háború, illetve azon fog dolgozni, hogy az minél hamarabb véget érjen. Emiatt a közbeszédben is egyre nagyobb teret kap az ukrajnai konfliktus lezárásának kérdése. Bizonyos ellenérdekelt (szintén amerikai, illetve nyugati) körök pedig addigis próbálják tovább mélyíteni a felek közti árkokat, még több és pusztítóbb fegyvert eljuttatni a harctérre. Egyrészt, ezzel igyekeznek megnehezíteni az újonnan megválasztott elnök béketeremtési lehetőségeit, másrészt, menteni, ami még menthető az ukrajnai (már meglevő, esetleg tervezett) befektetéseiket illetően.

   A békével kapcsolatos, nyugati véleménybuborékból származó találgatásokkal kapcsolatban azonban van egy probléma: nem az a kérdés, hogy mi hogyan képzeljük azt el, hanem hogy a háborúban ténylegesen résztvevő felek miben tudnak megegyezni. Nos, az elmúlt majdnem három évnyi öldöklést, valamint Zelenszkij és Putyin által a nyilvánosság elé tárt „béketerveket” látva, úgy tűnik, hogy semmiben. Ezért a fegyvernyugvás kapcsán csupán az a lehetőség maradt, hogy valamelyik fél végül feladja a harcot. Olyan ugyanis nincs, hogy egy harcoló felet, amely nem lengeti a fehér zászlót, rákényszeríthetnének egy olyan békeszerződés elfogadására, amely számára lényegi kérdésekben elfogadhatatlan – hiszen nem kapitulált, azaz kész folytatni a háborút. Hogyan lesz tehát ebből béke?

   A front nagy részén immár egy éve az oroszok törnek előre – inkább kisebb, mint nagyobb lendülettel. De nem ez az egyetlen (vagy a fő) szempont a felek állapotának megítélésénél. A haderő és a hátország állapota nem kevésbé fontosok, s e területeken is rosszabbul áll az ukránok szénája. A Nyugat fegyverekkel ugyan ellátja Ukrajnát, azonban az ukrán sereg egyre nagyobb hányadát immár a harchoz szükséges képességekkel kevésbé bíró, valamint harcolni nem akaró, kényszersorozott katonák teszik ki. Az oroszoknál általános mobilizációról nincs szó, sőt, az általuk csak „különleges hadművelet”- nek nevezett háborúba a seregbe pénzért, önként jelentkezőket viszik. Emellett az államszervezet működéséhez szükséges pénz is mindezidáig megérkezett Kijevbe, de míg az ukrán mindennapok valósága az ország jó részén a háborús csapásokat, áramkimaradásokat, szenvedést és nélkülözést jelenti, addig mindezek az orosz átlagpolgár életében legfeljebb elenyésző mértékben jelennek meg.

   Mondhatnánk persze, hogy Ukrajna, az oroszokkal ellentétben honvédő háborút folytat, ami az ukránoknak plusz motivációt jelent, nagyobb tűrőképességet, kitartást ad. De ez csak a leegyszerűsítő nyugati gondolkodás szerint igaz. Ezért is tűnhetett bizonyos washingtoni, londoni stb. körökben úgy, hogy ha a Nyugat az ukránoknak anyagiakban és hadi felszerelésben nyújtott segítségével kellően megdrágítja Oroszországnak a háborút, akkor majd Putyin szépen hazavezényli hadseregét. A helyzet nyugati (akár szándékolt) megnemértése ugyanis ignorálja azt a körülményt, hogy Oroszország nem egy hétköznapi agresszor.

   Előre is elnézést a hasonlatért és remélhetőleg ilyesmi soha nem következik be, de képzeljünk el egy olyan világot, amelyben Magyarország a jelenlegi Oroszországhoz mérhető ún. stratégiai autonómiával rendelkezik és négyszer akkora népességgel bír, mint például Románia, amely uralja a magyarlakta Székelyföldet. Vajon mi, magyarok egy ilyen helyzetben, ha a románok ott százszámra ölnének meg magyarokat és Székelyföld megsegítéséért immár fegyvert ragadtunk, eltántoríthatna-e a harc folytatásától bármiféle gazdasági hátrány, a társadalmi-gazdasági összeomlás kivételével?

   Hát, nagyjából ilyen a helyzet az oroszoknál az ún. Novorosszija tekintetében (ami nagyjából Ukrajna dél-keleti egyharmadát teszi ki, beleértve a fekete-tengeri partvidéket), amely a Szovjetunió 1991-es felbomlása előtt mintegy 2-300 évig (a krími tatárok türk/moszlim kánságának utolsó évtizedeitől) de facto, illetve de iure orosz uralom alatt állt, többségében orosz ajkú lakosság telepedett meg ott, s maradt egészen az orosz-ukrán konfliktus 2014-es első felizzásáig. Ez a térség sosem volt sem ukrán, sem lengyel terület. Azaz, a maguk szemszögéből nézve az oroszok is a „saját földjükért”, illetve annak saját érdekszférájukból való kiszakítása ellen harcolnak. Ebből a szempontból tehát az ún. Novorosszija tekintetében az ukránok és az oroszok motivációi közt nincs nagy különbség, sőt.

   A Terra 2022 augusztusi számának Vélemények rovatában Oroszország további háborús mozgatórugóiról írtunk, s az orosz kisebbség védelme mellett megemlítettük a biztonságpolitikai megfontolásokat is. Ahogy azt Robert C. Castel 2022 márciusában a Magyar 7-nek nyilatkozta: egy percig se gondolja senki, hogy az oroszok esetleges Ukrajnából való teljes kiszorításával véget érhet a háború. Az ő szempontjaikat nézve ugyanis semmi sem változik, húzódjon akár az Amúrnál a frontvonal. A háború majd három éve alatt az orosz vezetés, habár eredetileg homályosnak tűnő, de konzekvensen ismételgetett háborús céljai között nevezte meg Ukrajna semlegességét, demilitarizációját és denacifikációját. Mindezeket napjainkra jól azonosíthatóan a következőkre fordíthatjuk: Oroszország 1. semmilyen körülmények közt sem fogadja el Ukrajna NATO-tagságát és/vagy bármely nyugati NATO-haderő ukrajnai jelenlétét, sem ezek bármilyen perspektíváját, 2. szeretné elérni a 2014 óta nyugati segítséggel folyamatosan erősített ukrán haderő leépítését annak töredékére, még a 2014 előttinél is kisebb létszámra és felfegyverzettségre, 3. csak olyan ukrán (leginkább oroszbarát vagy báb-) kormányt fogadna el, amelyben a 2014 utáni oroszellenes ukrán elit nem vehet részt.

   Az esetleges Nyugat által (is) garantált békekötést hátráltatja továbbá, hogy a nyugati (elsősorban angolszász) elitek, legalább az utóbbi jónéhány évtizedekben olyannyira szavahihetetlen ténykedést mutattak (a 2014-es és 2015-ös Minszki Egyezmények kapcsán ezt Angela Merkel maga is bevallotta), hogy nincs olyan orosz vezető, aki megbízna bennük, illetve egy velük kötött/általuk garantált egyezményben.

   Mindezeket figyelembe véve félő, hogy Oroszország nem fogja a háborút abbahagyni mindaddig, amíg az ukrán védelem teljesen össze nem omlik (vagy az orosz hátország, tegyük hozzá, ez utóbbira persze nagyon kicsi az esély). S mi az elképzelésük a háború utáni rendezésről? Vélhetően két alternatívát mérlegelnek. Az egyik szerint Ukrajna megtarthatja az ún. Novorossziján kívüli összes területét (tehát az ország 1991-es területének több mint kétharmadát, a jelenlegi frontvonalon túl legfeljebb csak kisebb területeket foglalnának el az oroszok), feltéve, ha az országot orosz bábkormány irányíthatja, illetve ha a semlegességet és a leszerelést nem nyugati, hanem leginkább az orosz, vagy például a kínai hadsereg ellenőrizhetné – ebben az esetben Ukrajna Oroszországhoz való viszonya nagyjából Fehéroroszországéhoz lenne hasonló. A másik eshetőség szerint viszont arra törekedne Oroszország, hogy lehetőleg minél nagyobb területeket elvegyenek Ukrajnától, s csak annyit hagynának meg (nagyjából Lemberg és Kijev szélesebb környezetében), hogy az méreteit tekintve ne jelenthessen valós veszélyt Oroszországra még egy esetleges ukrán NATO-csatlakozás esetén se (ez nagyjából az ukrán Trianonnak felelne meg).

   Az ilyen és hasonló víziók növekvő realitását figyelve, emlékezzünk meg ismét az angolszász és további háborús uszítókról. Ők azok, akik 2022 márciusában bevallottan az ukránok támogatásával az oroszok meggyengítésének szándékával (legalábbis állításuk szerint, sokuk esetében ugyanis a valóságban személyes gazdasági motivációról volt szó) lovalták bele az ukrán vezetést a háború folytatásába, egy olyan háborúba, amely az ukrán népre nézve hatalmas emberáldozatba, az ország legalább felén nagymértékű rombolásba, több milliós elvándorlásba került. S aminek továbbra sincs vége. Holott, mint kiderült, 2022 tavaszán a békekötés elérhető közelségbe került. Mely, ha létrejött volna, szintén fegyver által kikényszerítettnek számított volna, de a fentiekhez képest Ukrajna nem csupán háromévnyi háborúskodástól mentesült volna, hanem a 2022. februárjáig ellenőrzött összes területét megtarthatta volna s a szuverenitásának is egy magasabb fokát őrizhette volna meg. Épp ezért, még most is elmondható: a valódi ukrán érdekeket az képviseli, aki az azonnali fegyverszünetet és békekötést szorgalmazza, nem pedig aki folytatódó fegyverszállításokkal további százezres nagyságrendben mérhető emberáldozatra ösztönzi Ukrajnát.

   Itt persze meg kell említeni, hogy a döntést a 2022-es orosz békeajánlat elvetéséről végül Zelenszkij és körei hozták meg. Ők azonban eleve a 2013-mas, nyugatról támogatott puccsnak köszönhetően kerülhettek hatalomra. Ennek ellenére, ha bölcsebbek lettek volna, a nép érdekei és nem személyes pozícióik féltése, valamint a rossz tanácsadóik javaslatai vezérelték volna őket, akkor talán belátják, hogy a háború folytatása az ország számára nem opció. Ugyanezt a kérdést fordítva is megvizsgálhatjuk: mit csinált Helmut Kohl 1990-ben, mikor reális forgatókönyvként merült fel Németország egyesítése? A döntés előtt megkérdezte Gorbacsovot, hogy hozzájárul-e ehhez. Szégyen? Nem, egyáltalán nem az. A realitásokat figyelembe először arról akart megbizonyosodni, hogy nem viszi az országot romlásba.

   A nemzetközi jog alapján mindezek ellenére mondhatnák, hogy az oroszok agressziója akkor sem elfogadható és semmivel sem magyarázható. Azonban visszautalva egy, a Terra hasábjain korábban megjelent írásunkra, az oroszok cselekedete épp annyira felel meg a nemzetközi jognak, mint az Egyesült Államok és szövetségeseinek Irak elleni 2003-as inváziója. Az erősebb országok alakítják, a gyengébbek elszenvedik a történelmet.

   Remélhetőleg Trump elnök beiktatását követően olyan döntések születnek, amelyek közelebb hozzák és nem távolabb viszik a kelet-európai békét. Úgy tűnik, hogy ez a legfontosabb orosz érdekek figyelembevétele nélkül nem fog menni.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  8/554 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom