Tisztelt Olvasók!
A nyári hónapokat megelőző hosszú időszakban a világjárvány okozta nehézségek leküzdése, az ellene való védekezés gondjai és feladatai, a bajok mérsékléséért folyó küzdelem volt a legfontosabb feladatunk. Jelenleg, a 2. hullám elcsendesülése után, az érvényes rendelkezések és előírások betartása mellett, önkormányzatunk egyéb fontos területekre is összpontosít, köztük a közösségi élet fokozatos elindítására. Önkormányzatunk a járvány enyhülésével engedélyezte és támogatja a helyi intézményeink és szervezeteink által szervezett közösségi rendezvények megvalósítását.
Az első ilyen esemény, amelyet még csak meghatározott számú résztvevővel tarthattunk meg, a Trianon-emlékoszlopnál megtartott ünnepi megemlékezés volt, amelyre a Pro Traditione Zsigárd PT, a Csemadok Zsigárdi Alapszervezete, a Zsigárdi Alapiskola és a helyi önkormányzat szervezésében került sor június 4-én.
Iskoláinkban számos oktatást kiegészítő eseményt, megemlékezést, versenyt szerveztek, amelyekre mindeddig nem volt lehetőség. A távoktatás és a szigorú iskolai egészségügyi rendelkezések után diák és pedagógus szívesen bekapcsolódott ebbe a tevékenységbe.
Meghirdettük a Kaszás Attila Kulturális Fesztivál táborait, és egy nagyszabású folklórműsorra is sor került a szabadtéri színpadon. A fesztivál részletes programját a Terra júliusi számában találják. Bízunk benne, hogy az egészségügyi szabályok betartásával minden egyes esemény sikeresen lezajlik, gyerekeink és fiataljaink, de a felnőttek is sok szép élménnyel gazdagodnak majd. A rendezvénysorozat költségeinek fedezése céljából több pályázatot nyújtottunk be. A nemzeti kisebbségek kultúráját támogató KultMinor Alap és Nyitra megye összesen 10.600 euró támogatást nyújt.
Augusztus 28-án országos jelentőségű esemény színhelye lesz községünk, pontosabban a református templom, illetve a kultúrház. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a helyi önkormányzat és a magyar alapiskola társszervezésében, ebben az évben nálunk rendezi meg a Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségét.
Szeptember 3-4-5-én szervezzük meg községünk legnagyobb közösségi-kulturális rendezvényét, a Zsigárdi Napokat, amelyet tavaly kénytelenek voltunk elhalasztani. Sikernek számít, hogy a tavalyi falunapokra elnyert pénzösszeget sikerült erre az évre átütemeznünk, tehát a rendezvény megszervezését biztosító, Brüsszelből elnyert 25 ezer eurónyi támogatás nem veszik el. A rendezvénysorozat részletes programját a Terra augusztusi számában találják. Bízunk benne, hogy a falunapok feledtetik majd a hosszú bezártságot, és ha egészen nem is, de részben visszaadják az előző évtizedek falunapi hangulatát, a közösen eltöltött órák élményét.
Október 23-án a szabadságért elesett hősök emlékművénél szervezünk ünnepi megemlékezést, a kultúrház előtt. Ez az ünnepség a Csemadok területi jellegű rendezvénye, Zsigárd mellett Kismácsédon szervezi meg rendszeresen a szervezet járási bizottsága.
A hosszú ideig tartó kényszerű bezártságot követően talán kissé fellélegezhetünk, visszakapunk valamit a régi megszokott életünkből. Közösségi rendezvényeink támogatásával községi önkormányzatunk ebben szeretne segíteni, abban bízva, hogy valamennyi rendezvényen mindenki felelősségteljesen viselkedik majd, betartva az érvényben lévő egészségügyi rendelkezéseket.
Az idei Zsigárdi Napok rendezvényeire ezúttal is szeretettel várjuk a szomszédos és távolabbi településekről érkező érdeklődőket is.
Jó egészséget, kellemes kikapcsolódást kívánok!
Menü |