A 60-as években néhány fiatal kezdeményezésével Sókszelőcén zenekar alakult. Első fellépései között tartják számon az alapiskolai banketten való fellépést, 1968-ban. A zenekar tagjai eredeti felállásban: Schnábelt Károly (basszusgitár), Lencsés Ottó (szólógitár), Pásztor György (dob), Lauro Róbert (Dob), Krkosek Lajos (ének).
Az otthon kialakított próbateremben gyakoroltak a kezdetben The Motleys néven működő zenekar tagjai. A dalokat a rádióból kazettára játszották fel, majd átjátszották a többieknek, ezután pedig mindenki hallás után próbálta ki-ki a maga részét. Ezután következett a közös próba. Hetente fellépésük volt a faluban tartott „Ötórai tea” rendezvényen, ahol öt órától éjfélig, főként magyar és angol számokat játszottak. A rendezvényre kezdetben sokan jártak a környező falvakból is, később viszont csökkent a közönség. Ez ösztönözte a zenekart, hogy más falvakban is fellépjen.
A 70-es évek elején a vágsellyei kórház ifjúsági szervezete mellett működött. Ekkor jött az ötlet a névváltoztatásra, így a kórházi radiológiai részleg után a zenekar is ezt a nevet vette fel, így lett a nevük RTG zenekar.
A zenekar tagjai a kötelező katonai szolgálat, iskola és egyéb elfoglaltság miatt cserélődtek. Igy így került a zenekarba Sivák Ivan (gitár), Mandák János (ének), Mátrai Ede (zongora), Lipovsky Mihály (zongora), Bazsó Lajos (Beceneve: Toxi) (dob), Szabó József (zongora), Fahn Peter (ének), Mészáros János (Beceneve: Sunesz) (dob), Zsidró József (gitár).
Rengeteg felkérést kaptak. A Galántai, Sellyei, Komáromi, Úvári, Nyitrai, de még a Pozsonyi járás magyar falvaiban is ismert volt a zenekar. A teljesség igénye nélkül néhány falu ahol felléptek: Pográny, Vízkelet, Vezekény, Nagykér, Kürt, Fél, Mad. Sokszor zenéltek a vágvecsei Hepaj-ban. Főkent bálokon, lagzikon és búcsúi mulatságokon léptek fel, ahová a lelkes rajongótábor is elkísérte őket. Fülbemászó, slágerlistás dalokat játszottak, angol zenekaroktól például: Smokie, The Beatles, Bryan Adams, Bruce Springsteen, The Rolling Stones, Modern Talking, Gary Glitter, és magyar zenekaroktól például: Illés-együttes, Lokomtiv GT, Omega, Skorpio, R-GO, Fonográf. Hidaskürtön, a zenekarok fesztiválján, első helyezést értek el, amely eseményre új számokkal készültek, így például az Ünnepnap című számmal a Skorpio zenekartól.
A 80-as években a Királyrévi Állami Gazdaság Szakszervezete (ROH) mellett működött a zenekar, ahol támogatást kaptak, így tudták bővíteni a hangszer-állományt, egy Yamaha DX 7-es szintetizátorral, amit akkor csak a világhírű zenekarok engedhettek meg maguknak, továbbá erősítőket is tudtak venni. Cserébe néhány rendezvényen fellépett a zenekar. A Vágsellyén tartott próbákon igyekeztek új számokat és vokálokat tanulni. Rengeteg felkérést kaptak, hetente felléptek legalább egyszer, de megesett, hogy egymás után négy alkalommal játszottak, péntektől hétfőig.
Családalapítás, illetve a munka miatt a zenekar felbomlott. Viszont a 90-es években még kétszer színpadra álltak, Vágán és Hidaskürtön, ahol zenésztalálkozót rendeztek. A zenésztalálkozóra való felkészülés során fölelevenedtek a régi szép idők, öröm volt újra zenélni.
Csernák Zoltán, egykori RTG - kedvelő kezdeményezésére, évente találkozót tartanak Sókszelőcén, ahol visszaemlékeznek a zenekarra, a fellépésekre, és az együtt töltött szép időkre.
Menü |