Galánta, a „harmathullató” város

   Alig hangzott el az anyaországi kormányzat felhívása – valamikor 2016 Advent táján - a 2017-es Kodály évfordulók  megemlékezéseinek tervezésével kapcsolatban, s Galánta egy apró részletekig kimunkált, egész évre vonatkozó, több mint 20 programpontból álló tervezettel rukkolt elő, melyben pontos dátumokkal megjelölve szerepel hangverseny, kiállítás, műveltségi vetélkedő, nemzetközi kórustalálkozó, népdaléneklési verseny, tudományos konferencia, vagyis szinte minden, amivel a kettős Kodály évfordulóról való megemlékezést alapossá,  gazdaggá és egyben színessé lehet tenni.

   Ezzel a gesztussal Galánta most egyszer ismét példaértékűen demonstrálta hihetetlen energiáját, körültekintő figyelmét és töretlen elkötelezettségét egy olyan ügy mellett, amely manapság sok helyen, sokszor csak a szlogenek szintjén mutatkozik, nem pedig a meggyőződés és valós gyakorlat talaján. Pedig ma már egyáltalán nem lehet vita tárgya, hogy Kodály Zoltán életműve a magyarság örök értéke, örök példa arra, hogyan tud egy nagyformátumú művész egy egész nemzet felemelkedésének zászlóvivője lenni, s mint ilyen, nemzetközi példává magasodni!  Így következhetett el az is, hogy tavaly decemberben az UNESCO felvette a Kodály zenei nevelési rendszerét a „legjobb megőrzési gyakorlatok” listájára, vagyis az emberiség megőrzendő kulturális értékei közé! Ebben az egyre terebélyesedő szellemi folyamatban Galánta a nehéz időket is vállalta, nemcsak saját közvetlen környezetében, hanem az egész Kárpát-medencében. Ennek a városnak a kisugárzása olyan, mint az őszi harmat, csöndben érkezik, de tetőtől talpig átjár!

   Ha csak a Galántai Kodály Napok kórustalálkozóinak sorát nézzük, abból is látható, hogy itt komoly tradícióról van szó. Idén nem kevesebb, mint 20 kórus jelentkezett a versenyre! Jómagam 1982 óta – tehát mintegy 35 éve(!) - majd minden alkalommal jelen voltam ezeken a  rendezvényeken vagy a Kecskeméti Pedagógus Énekkarral, vagy csak egyedül. Tudom, hogy itt is, miként az anyaországban, a rendszerváltozás sok újdonságot hozott a műkedvelő zenei együttesek mindennapjaiban. Először kellő támogatás híján kórusok szűntek meg vagy alakultak át, de később, ahogy a mindennapi gazdaság újra rendeződött, az amatőr mozgalom is erőre kapott, s régi együttesek stabilizálódtak, új énekkarok is alakultak.  Manapság a civil élet is más igénnyel fordul az énekkarok felé, mint korábban. A közönség a műsorok egyfajta megújulását, színesítését várja. Ezzel azonban nagyon vigyázni kell, az újat csak komoly szűrés után és óvatosan adagolva szabad a műsoraink részévé tenni, hogy soha ne kelljen feláldozni a nemes hagyományokat, a minőségi igényességet a népszerűség oltárán. Ugyanakkor ahhoz, hogy aktív résztvevői lehessünk a tágabb környezet – régió - kontinens kóruséletének, törekednünk kell arra is, hogy a saját zeneszerzőink műveinek megismertetése mellett módot találjunk szomszédaink, távolabbi népek, más országok értékes kórusirodalmának itthoni bemutatására is. Másik általános nehézség, hogy együtteseink tagjai munkahelyi, családi és egyéb elfoglaltságaikat manapság sokkal nehezebben tudják az énekkari munka időbeosztásához igazítani, mint korábban! Egyik legnagyobb értékünk az idő, amiből a legtöbb kellene, de a legkevesebb van!

   Ezért is nehéz a műkedvelő együttesek élete, és minden köszönetet és tiszteletet megérdemelnek azok a karnagy kollégák, akik vállalva a fent említett nehézségeket, tovább éltetik kórusaikat, példát mutatnak az utánunk jövő fiataloknak kitartó erőfeszítésből, céltudatosságból, zenei igényességből.

   Ennek a kitartó munkának a gyümölcsét hozzák el idén is a kórusok a XVII. Kodály Napokra, így emlékezve Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulójára. Minden kórus igen színes műsort küldött be, melyben mesterünk művei központi helyet foglalnak el és ez így van rendjén. Reménykedjünk, hogy idén is népes hallgatóság, nagy érdeklődés kíséri majd a bemutató hangversenyeket. Tudjuk, a műsoridő korlátozott, mégis megfogalmazódik bennünk a vágy, milyen jó lenne egyszer a kevésbé ismert, ritkábban hallható kórusműveket is csokorba kötni egy-két hangversenyen! Szerintem Galánta ezt is előbb-utóbb megoldja!

Erdei Péter, címzetes egyetemi tanár
Liszt és Bartók-Pásztory díjas karnagy,
Érdemes Művész