Kocsis Győző /1937-2020/

   2020. március 27- én életének 83. évében örökre visszaadta lelkét teremtőjének Kocsis Győző, amatőr költő és író.

   Kocsis Győző, vagy ahogyan a vágkirályfaiak generációi ismerték, Gyuszi bácsi 1937. július 26-án született Vágkirályfán Kocsis József és Bergendi Gizella egyetlen gyermekeként.

   Iskoláit Vágkirályfán, Vágsellyén, Zsigárdon majd Érsekújvárott végezte. Itt szerzett érettségi bizonyítványt a kereskedelmi akadémián, bár az 1956-os forradalom lelkes híveként majdnem kicsapták az iskolából.

   1959-ben köt házasságot élete nagy szerelmével, Benes Máriával. Két gyermekük születik, Zoltán és Annabella.

   Kocsis Győző élete során több ipari cégnél is dolgozott Vágsellyén és Galántán. Előbb raktárvezetőként, beszerzési osztályvezetőként, majd műszaki igazgatóként.

   1995-ben vonult nyugdíjba, és ekkor kezdődött igazán írói tevékenysége. A kulturális életbe azonban már jóval korábban aktívan bekapcsolódott. 1961-től színdarabokat írt, amatőr színészként tevékenykedett. Lovicsek Béla Végállomás című darabjában a főszereplő alakításáért országos elismerést is kapott.

   Lelkesen gyűjtötte Vágkirályfa és a környék paraszti kultúrájának tárgyi emlékeit, melyekből néprajzi kiállítást mutattak be nemcsak a szülőfalujában, hanem a szomszédos településeken is. Alapiskolákba is szívesen ellátogatott, és a régi hagyományokról mesélt a gyerekeknek. Ez a tevékenysége ihlette meg a vágsellyei alapiskola tanulóit, akik a Kincskeresők versenyen Kocsis Győző életútját dolgozták fel.

   Gyuszi bácsi megrögzötten gyűjtötte a fényképeket is, melyeket szorgosan kategorizált és több kiállítás keretén belül tekinthette meg ezeket a falu lakossága. Az 1500 darabos fotógyűjtemény hűen tükrözi szülőfalujának múltját, és örökös kordokumentációként marad meg az utókornak.

   2011-ben nagy fába vágta fejszéjét. Megpróbálta felkutatni a második világháborúban elesett vágkirályfai lakosok életútját és utolsó nyughelyét. Ennek a munkásságnak az eredményeként jelent meg könyve, Akikért nem szólt a harang címmel.

   2017-ben látott napvilágot első verseskötete Könnyek és virágok címmel. A kötet címe nem véletlen, a könnyek a szerző élete során szerzett sebeiről, szomorúságáról szólnak, míg a virágok az életében megtörtént szép dolgokra, az ifjúságra, a szerelemre vonatkoztatnak. Azokhoz szólnak ezek a versek, akik szeretik falunkat és szeretik a verseket. Nekünk királyfaiaknak íródtak, nekünk, akik még tudjuk, hol van – hol volt az Abacsony, a Szakajtás, a Földverem.

   Ugyanebben az évben az Élő népköltészet DVD sorozat keretén belül Kocsis Győző Vágkirályfa legismertebb történeteit meséli el.

   2019 decemberében teljesül újabb álma, szponzori támogatásoknak köszönhetően megjelenik második verseskötete Ábrándok az elmúlás ködében címmel. Utcák, fák, folyóparti kavicsok bukkannak fel az olvasó képzeletében, érzések, ízek elevenednek meg, melyeket valaha érezhettek a falusi ünnepek idején. A versek megragadják a lét csodáit. Fel-felbukkan minden, amit egy ember élete során megélhet: szerelem, csalódás, öröm és bánat, születés és elmúlás.

   A sors iróniája, hogy a verseskötet bemutatójára februárban került volna sor, ám Kocsis Győző kórházba került és egy egyszerű műtéti beavatkozás következtében fellépő komplikációk miatt már sosem láthatta viszont szeretett otthonát, szülőfaluját.

   A kötet bemutatóját a költő családja és barátai „in memoriam” szeretnék megtartani.

   A család ezúton szeretné megköszönni, hogy ezekben a kritikus időkben is sokan voltak, akik Gyuszi bácsit elkísérték utolsó útjára.

Kocsis Győző: Az ő nevében

Én elmegyek, hát búcsúzom,

mert az én időm lejárt,

az ajkam örökre elnémult,

szívem csendesen megállt.

Én búcsúzom, mert elmegyek,

az én időm lejárt,

ahová most megyek,

az egy más világ.

Én búcsúzom, mert elmegyek,

az én időm lejárt,

isten veletek szeretteim,

rokon, ismerős, jóbarát.

Én búcsúzom, mert elmegyek,

az én időm lejárt,

számomra elérkezett

a földi végállomás.

Én búcsúzom, mert elmegyek,

az én időm lejárt,

nincs többé jajszó,

többé semmi sem fáj.

Én búcsúzom, mert elmegyek,

az én időm lejárt,

nyugodjon szívetek, lelketek

menni kell, mert muszáj.

Én búcsúzom, mert elmegyek,

az én időm lejárt,

rideg sír lesz az új honom,

nyughelyem, új hazám.

Én búcsúzom, mert elmegyek,

az én időm lejárt,

mindenért hála, mit értem tettetek,

szeretteim, barátaim isten veletek.

   A verset Oláh Hajnalka olvasta fel a szertartás végén, tolmácsolván vele a búcsúzás szavait, melyeket a költő szeretteihez, barátaihoz intézett.