Petőfi antológia. Ez volt a címe annak a költő verseiből és levelezéséből összeállított műsornak, amelyet 50 évvel ezelőtt rendezett színpadra Galán Géza a pozsonyi magyar gimnáziumban, a költő születésének 150. évfordulója előtt tisztelegve. A színművész, akkor rádiós, maga is petőfis mentalitású ember közel félszáz gyerekkel szerettette és ismertette meg az életmű jó részét. A szakmai tökéletességre törekvés igénye mellett a haza szeretetét, a nyelv csodáját, a költő szépség és értékek iránti tiszteletét adta tovább a rácsodálkozó lelkeknek.
Gágyor József. A december elején közülünk távozó Gágyor József maga volt a lelkiismeret, a népéhez hű, közösségépítő ember példája. Egy olyan értékmentő és alkotó pedagógus, akinek a napi munka és a család mellett néprajzi gyűjtőmunkára, helytörténeti kiadványok összeállítására, írásra is futotta az erejéből. Műveltsége, embertisztelete, közösségéért, anyanyelvéért érzett szeretete példa mindannyiunk számára.
Duray Miklós. A napokban elhunyt közéleti ember bátorságát, jövőbelátó képességét, nemzeti elkötelezettségét, szervezőkészségét ellenfelei is elismerték. Pedig nem voltak kevesen, még a sajátjai között sem, számuk megközelítette a túloldalon átkozódókét. A politikus, közíró, egyetemi tanár, a felvidéki magyar közösségünk meghatározó, elemzői készséggel, stratégiai gondolkodással megáldott alakja volt. Sok nemzetmentő, jövőt építő terve valósult meg, de az a néhány, amit elszalasztottunk, az máig nagyon hiányzik.
Ákos. Az ünnepek alatti tévézés egyik élménye az Újév első óráiban sugárzott Ákos koncert volt. Egy különleges énekes műsora, amely vonzotta a tekintetet, melengette a lelket. A modern fénytechnikai megoldások fölerősítették a dalszövegek mondanivalóját, amelyek igaza és tisztasága a szerző és előadó kivételes emberségéről, mértéktartásáról, istenhitéről tanúskodik. A legszebb gondolatokat és érzéseket fogalmazta meg hatásos, sokszor meglepően új eszközökkel, egyszerű előadásmóddal. Ákos hite éltetett, a több tízezer néző és mi, tévénézők voltunk ennek tanúi.
Béres József. A másik élmény egy az ünnepek alatt látott többrészes film, amely Béres József életét, küzdelmeit dolgozta fel, kiemelve a tudós, az alkotó ember szerénységét, nagyságát és igazságszeretetét. Az életút megismerése gazdagított, maga a történet több mint negyven éves emlékeket elevenített fel. A filmben is megjelenő költő, Nagy László, a hetvenes évek második felében a vágsellyei Vörösmarty klub vendégeként előadásában és az azt követő eszmecsere alkalmával beszélt arról a heroikus küzdelemről, amit egy feltaláló folytat az igazságért a hatalommal szemben. Béres Józsefről beszélt, akit akkor még nem ismerhettük. A cseppek olyan reménye az emberiségnek, amelyért érdemes kiállni a feltaláló mellett még akkor is, ha a készítmény még nem kész teljesen, és nem orvosdoktorok fejlesztették ki! - mondta akkor a költő.
Kongresszus. A magyarok pártja január végén kongresszusra készül. A várhatóan előrehozott parlamenti választások a sorok rendezésére, a célok és a stratégia véglegesítésére szólítanak. Mi, magyarok, a nép, bízunk a bölcs döntésekben, a vezetők ügyünk iránti elszántságában, elkötelezettségükben! Bízunk abban, hogy a párt vezetői rendelkeznek az írásunkban felsorolt személyiségek tulajdonságaival. Bízunk benne, hogy erkölcsi értékeik, szellemiségük, nemzeti érzéseik erősek, hitük szilárd és éltető! Ha ez így van, és ha ez a tetteikben is megmutatkozik, sokan sorakoznak majd fel mögöttük, bármilyen megmérettetés is következzék.
Menü |