A 2018-as esztendőt a Nemzetpolitikai Államtitkárság Mátyás király - emlékévvé nyilvánította. Ebben minden bizonnyal a tavalyi Szent László - emlékév sikere is közrejátszott, hiszen a lovagkirályról szinte minden magyarok lakta vidéken megemlékeztek.Konferenciák, tanulmányi versenyek, filmek, kiállítások témája volt a király és kora – hitet és öntudatot erősítő rendezvények.
A Mátyás király - emlékév meghirdetését az uralkodó tettei, győzelmei, bölcs politikája és hadserege erejének felidézése indokolja születésének575. és trónra lépésének 560. évfordulójakapcsán. Felidézhetjük a róla tanultakat, az ország dicsőségének, nagyságának fénykorát. Az Oszmán Birodalmat féken tartó, a cseh rablóhadakat elűző, a Bécset megregulázó nagy király emléke máig él a magyarság emlékezetében. A népét szerető, a zsarnokoskodó urakat megbüntető jóságos és igazságos királyról krónikák szólnak,mondák, népmesék idézik tetteit, jócselekedeteit.
Nagy uralkodónk - az utóbbi évezredben nemzetünkért tevékenyen munkálkodó királyainkkal, függetlenségünkért, szabadságunkért, a hazáért küzdő nagyjainkkal együtt- odafönn, a nagy égi királyságban kissé nagyobb sebességre kapcsoltathatnáazt a sokat emlegetett Időkereket, és a Jóisten lassan őrlő malmainak lapátjait.Nem ok nélkül száll a fohász az ég felé templomainkból, otthonainkból, nagy szükségünk van az ő segítségükre is, mert nagyon forrong a világ körülöttünk, s mi sodródunk, szétszóródunk, feladjuk önmagunkat, fogyatkozunk.Így folytatva néhány évtized elteltével nem csak nyelvünk, de még a fejfáink is eltűnnek jelenleg még magyar vidékeinkről.
Az emlékév meghirdetése törekvés az egyensúly megtartására is.A nagy háborút követő történések centenáriumátugyanis nem mi fogjuk ünnepelni,azok nem a mi fajtánk életerejét, akkori vezetőink bölcsességét, népünk erényeitbizonyították, hanem évezredes értékek felszámolását jelentették,egy újabb Mohács kezdetét. Többfeltörekvő, sok esetben gátlástalan nép számára pedigaz államiság elérésénekjogosnak ítélt és túlharsogottkorszakát, amelyet mára igazsággá fokoztak. Az ő igazságukká.
Úgy legyen, hogy a Mátyás király emlékév céljai teljesüljenek: erősítseazonosságtudatunkat, önbecsülésünket, önbizalmunkat, együvétartozásunkat.Bízzunk benne, hogy a túloldali harsonák hangja elhalkul, a csinnadrattának egyszer vége lesz! A történelem tényeken alapuló ismerete, tanulságainak megértése bennünket emeljen fel! Idézzük fel újra, ismerjük meg alaposabban Mátyás király emberi és uralkodói nagyságát, bölcsességét, államirányítói képességeit, művészetpártoló tevékenységét, hitünk és igazságérzetünk erősödik általa!
Régi nagy vezetőink példái szerintpedig tegyünk meg mindent – mi is, itt a Mátyusföldön –, hogy regéink, meséink, mondáink, népdalaink ezután is értő fülekre és szívekre találjanak! Őrizzük meg, éltessük és adjuk tovább egy régi, nagy és humánus kultúra kincseit, a miénket, a magyarokét!
Menü |