Ismét nem sikerült. Maradt még dobásunk?

   Egy hónappal ezelőtt Szlovákiában a kommunizmus bukását követő tizenegyedik parlamenti választást tartották. Magyar szempontból nézve az eredménye lesújtó, sorozatban immár a második választási időszak kezdődött meg magyar politikai képviselet nélkül. Hogy jutottunk idáig alig másfél évtized alatt? Hiszen 2010-ig a törvényhozásból kirobbanthatatlannak tűnt az etnikai magyar párt, a szélesebb értelemben vett magyar érdekképviselet pedig méginkább. Továbbra is azt vallom, hogy nem lehet elégszer kárhoztatni az akkori magyar egységpárt megbontóit, s még inkább azokat, akik az etnikai politizálás felhígítása, „vegyesítése” felé vitték el a mi kis felvidéki magyar társadalmunkat. De mivelhogy a múlton változtatni nem tudunk, a kialakult helyzetet kellett volna kezelni, megoldani. Mint kiderült, ez annak ellenére sem sikerült, hogy az idei választáson ténylegesen immár csak egy magyar politikai erő indult (a Magyar Fórum, Most-Híd 2023 kettős, mint azt előre a Terra hasábjain is megjósoltuk, legfeljebb a mikropártok szintjén említhetőek, érdemi támogatást még magyar vonatkozásban sem tudtak felmutatni, kizárólag „rontóbrigád” szerepükkel foglalkozhatunk) – a magyar választók számottevő része nem tért vissza az etnikai magyar párthoz, és inkább otthon maradt vagy tisztán szlovák pártot választott.

   Választ találni a miértekre meglehetősen bonyolult. Visszatekintve az ideit megelőző két választás eredményére, azokat 2020-ben az OĽANO, illetve 2016-ban a SMER nyerték meg. Aztán Matovič és Fico sem bírták ki kormányfőként a ciklus végéig. Kijelenthető, hogy hibát hibára halmoztak (egyikük hosszabb, másikuk rövidebb távon), melyekért meg kellett fizetniük. Pártszakadás, jelentős népszerűségvesztés is sújtotta őket. Most mégis a parlamentben vannak mindketten. Sőt, az egyikük hibáiból a másik olyan szinten tudott profitálni, hogy a korábbi bukás ellenére idén újra kormányt alakíthat.

   Hogy volt ez lehetséges az ő esetükben? Miért nem ment ez a Szövetségnek? Ennyivel tehetségtelenebbek lennének a magyar politikusok? Vagy valamit nagyon elrontottunk volna? Nem, nem hinném. Mi több, erős kétségeim vannak afelől, hogy a magyar politikai erő részéről ezt az ideinél sokkal jobban lehetett volna csinálni. Egyszerűen csak az adott keretek mellett, úgy tűnik, nem lehetett sikerre vinni a dolgot. A külső tényezők változtak meg oly mértékben, hogy a vállaltan etnikai magyar párt erejét meghaladta az azok által képezett akadály.

   Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a Szövetség a választásokat megelőző időszakban ne követett volna el semmilyen hibát. De ezek súlya, mértéke a feljebb említett szlovák politikusok hibáival összevetve eltörpül.

   Előszöris tény, hogy az eredeti Most-Híd 2009-es megalakulása, illetve annak intézményesített formában megjelenő vegyessége, valamint az etnikai magyar politizálás ezzel párhuzamosan folytatott évtizedes démonizálása a szlovák mediális világ teljes spektrumától, a felvidéki magyarság jelentős részét „megtanította“ nem csupán szlovák pártokat választani, hanem az akkori MKP, illetve az annak szerepét továbbvivő Szövetség gyűlöletére. Továbbá tény, hogy a Szövetség támogatóinak legnagyobb hányadát kitevő egykori MKP-szavazók 2010 óta csalódások sorozatát élték meg a parlamenti választások során, ami sokakat elkedvetlenít a választáson való részvételtől. Megint másokat a legalábbis véleményes szavazatféltés ismét csak abba az irányba mozdít el, hogy a szlovák pártok közül szemezgessenek. Ugye, e folyamatok visszafordítása volt az a feladat, ami elégséges mértékben nem ment.

   E helyen meg kell említeni, hogy a szlovák pártok egyike sem tudta egyedül megszerezni a választáson résztvevő szlovákok legalább egynegyedének támogatását, míg a Szövetség a szavazatukat leadó magyarok voksainak nagyjából kétharmadát gyűjtötte be. De mivel csupán az ország lakosságának körülbelül 8 százalékát adjuk, az immár két évtizede folyamatosan növekvő országos részvételi adatok mellett ez sem volt elegendő a parlamenti küszöb megugrásához.

   Hiába tűnhet kifelé mutogatásnak, mások hibáztatásának az okok kívül való keresése, illetve hiába próbálja önmaga tisztára mosása végett ezt láttatni a „szlovmagy“ liberális sajtó,  a Szövetség országos vezetői, Forró Krisztián elnök, illetve Berényi József MKP platformelnök nem véletlenül ezeket jelölték meg a parlamenten kívül maradás elsődleges okainak. Nevezetesen, azt a Terra hasábjain korábban már szintén taglalt körülményt, hogy különböző, elsősorban nem magyar körökből, de a szlovák és szlovákiai magyar nyelvű globalista-liberális sajtó teljes támogatásával, tudatosan törekedtek a magyarság politikai megosztottságának újbóli létrehozására, vagy ha az nem megy, legalább annak láttatására. Erre elég volt tényleg csupán egynéhány politikai kalandort megfizetni, majd azoknak elegendő mediális teret biztosítani, hogy máris azt lehessen szajkózni: lám a magyar politikusok nem tanultak a múltból, ismét megosztottak (sőt, voltak olyanok, akik soha nem látott mértékű megosztottságról beszéltek, ami utólag teljességgel megmosolyogtató, gyenge hazugságpróbálkozásnak minősíthető), így nem lehet megugrani az 5%-os küszöböt. Majd ezt megerősítendő, közvéleménykutatási eredmények garmadát mutatták be, melyek az általuk kívánt megosztottságot, valamint a Szövetség teljes esélytelenségét mutatták. Ezeket a közvéleménykutatásokat (melyek amellett, hogy a Szövetséget módszeresen 3% alá „mérték“, a Magyar Fórumnak néhány alkalommal még a Szövetségnél is nagyobb támogatást mutattak ki) teljes korrektséggel nevezhetjük hamisnak, ál közvélemény-kutatásoknak. Azaz csalásnak, a választók tudatos megvezetésének. Pedig elviekben a „tapasztalt, megbízható“ társadalomkutató intézetektől származtak.

   Ez a félrevezető ellenkampány, melyet a méreteit tekintve sokkal kisebb felvidéki magyar konzervatív médiák illetve a párt kampánya nem tud teljes mértékben ellensúlyozni, joggal nevezhető a Szövetség választási vereségét kiváltó legfőbb oknak.

   Habár a választást követően úgy tűnhet, letisztult a kép, a helyzet korántsem ilyen rózsás. A következő parlamenti választásra valószínűleg négy év múlva, esetleg korábban kerül sor. A fentiekhez hasonlóan a magyar etnikai érdekképviselet ellen dolgozó külső tényező akkor is felmerülhet. Sajnos, mindig lesznek olyan meghasonló egyének, akikkel a Magyar Fórum, illetve a Most-Híd 2023 szerepét el lehet játszatni. Közben pedig a felvidéki magyarság tovább fogyatkozik, pár ezerrel sajnos ismét kevesebben leszünk. A parlamenti választáson való részvétel, illetve a magyar párt választásának értelmébe vetett hitüket újabb rétegek veszthetik el. Ha a magyar közösség parlamenti képviseletének visszaállítását komolyan gondoljuk, akkor most már tényleg itt az idő, hogy alaposan mérlegeljük, hogy a jelenlegi keretrendszer mellett, azaz az egyetlen és egységes etnikai magyar párt önálló indulása mellett ez lehetséges-e még egyáltalán.

   Őry Péter a ma7 hírportálon október 13-án megjelent, „Merre tovább a 2023-as választások után“ című írásában véleményem szerint jól vázolta fel, milyen választási lehetőségek állnak előttünk. Ezek közül említenék meg néhányat röviden.

   Alapesetnek tekinthető, hogy a Szövetség változatlan formában, egyetlen és egységes magyar pártként folytatja tevékenységét, majd önállóan fut neki a parlamenti választásnak. Ahogy az előbbiekben már érzékeltettem, Őryvel egyetértésben, a jelenlegi tudásunk szerint kevés esélyt látok a sikeres szereplésre ebben a formában.

  Már a 2020-as választások kapcsán, sőt, azt megelőzően is voltak olyan vélekedések, hogy az etnikai magyar párt önállóságának megtartása mellett, a választáson egy szlovák párttal kötött koalícióban, vagy a közös indulás más formájában kell a megoldást keresnünk. Őry rámutat arra, hogy egy ilyen döntés a magyar választói rétegbe egy újabb törésvonalat hozhat – bizonyára vannak olyanok a magyar választók közt, akik nem csupán ideológiai, hanem elvi alapon is elutasíthatják bármely szlovák párttal való közös indulást. Nem mellesleg pedig, egy ilyen együttműködés, a megmentési szándék ellenére, magában hordozza az etnikai magyar politizálás megszűnésének veszélyét. Mindezekhez még hozzátenném, az is erősen kérdéses, hogyan alakul a politikai paletta négy év múlva, lesz-e olyan komolyan vehető szlovák partner, aki hajlandó lenne a magyar párttal való közös indulásra.

   Őry írásában konkrétan ugyan nem jelenik meg, de olyan elképzelés is felmerülhet, hogy a szlovák pártokra szavazó magyar választókat egy olyan konstrukcióban próbálnánk visszaszerezni, amely széleskörben ismert, leginkább a déli és keleti régiókból származó szlovák politikusokat vonna be a Szövetség munkájába. Az ilyen változatnak komoly hátulütője, hogy gyakorlatilag azonos a Most-Híd által 2009-2021 közt alkalmazott felállással, s amellett, hogy a választáson résztvevő magyarok többsége ezt az irányvonalat már akkor is elutasította, a Szövetség nagyobbik felét kitevő egykori MKP-sok részéről önmaguk megtagadását jelentené. Ennek a folyamatnak a logikus folytatásában pedig ugyanazok a szlovák párttal való közös indulásnál említett veszélyek szintúgy felsejlenek.

   Negyedik opcióként megemlíthető a többpárti magyar politikai struktúra tudatos, irányított létrehozása, melyet ideológiai, vagy akár más szempontok mentén hoznánk létre. Ennek célja az összes társadalmi és ideológiai választói réteg megszólítása. Az Őry által említett liberális vonal mellett talán felhozható a nemzeti vonal is, hiszen a karakán, egyértelműen megfogalmazott nemzeti érdekvédelem sem feltétlenül erőssége a Szövetség kommunikációjának. Az egyes irányvonalak elsősorban nem egymás ellen, hanem saját világlátásukra építve határoznák meg magukat, miközben mindegyiküknek tudatosan teret adhatnánk a magyar érdekképviseletet támogató sajtóban. Országos és megyei szintű választások során pedig kötelező érvénnyel egyetlen választási lista fogná össze őket. A buktatók természetesen itt is jelen vannak. Egyrészt, az újabb pártosztódás azokat a hangokat erősítené, amelyek ott is megosztottságot sugallnak, ahol az ténylegesen nincs jelen. Másrészt kérdés, meg lehet-e találni azt a jogi formát, amely például egyéni ambíciók ütköztetésekor is biztosítja a parlamenti választáson való közös indulás axiómájának megtartását.

   Ahogy az a felsorolásból kiderül, roppant nehéz helyzetben van a felvidéki magyar politika. Csak rögösnél rögösebb, bizonytalannál bizonytalanabb utak állnak előttünk. Ebben a helyzetben az emberek, a magyar közösségünk egésze felé kell fordulni, annak segítségéért folyamodni. Ha ez nem lesz meg, akkor nagyon könnyen előfordulhat, hogy a szlovákiai magyar politikai érdekképviseletnek, az országos szintű etnikai politizálásnak, nem saját döntésünk alapján, de vége lesz.

   A Szövetség szervei, remélhetőleg alapos megfontolás után, majd döntést hoznak a folytatás mikéntjéről. Választanak egyet a felvázolt lehetőségek közül, vagy akár egy olyat, amely nem került említésre. Akármelyik is lesz az, arra kell kérnünk a magyar embereket, a különböző regionális, társadalmi, szakmai és egyéb szervezeteket, hogy a lehető legnagyobb egységet alkotva támogassa benne a politikai vezetőinket. Mert politikusaink legnagyobb része most még, ha adott esetben kerülőúton is, de mindegyik megoldást azzal a szándékkal mérlegelik, hogy a remélt siker után, általa visszatérhessenek az önálló és hosszútávon stabil etnikai magyar érdekképviselethez.