<<  230/482 >>

Húsvét havában

24.4.2021 20:00 | Jóba Alajos

http://www.terrahirujsag.sk/

   Úgy alakult, a Terra a húsvét, a feltámadás, a várva-várt tavasz jegyében jelenhet meg, és emellé egy másik örömteli hír is akad: Hosszú fájdalmas fogamzás, majd terhesség, és vajúdás után, akárcsak a nagyböjt beteljesedéseként megszületett a Szövetség magyar politikai tömörülés, amire már annyira vártunk.

   Rögvest megszólalt a sziréna, mert sokaknak ez rémhírt jelentett Bugárnak köszönhetően, hogy az új képződmény Orbán fiókpártja lesz. A vérig sértett vegyesfelvágott-ideológus, akit Budapesten nem és nem talált támogatásra annakidején, ahelyett, hogy az ő alapította idősek otthonában darakását lapátolna a szegény, magatehetetelen öregek szájába, újra mérgezi a közvéleményt. Ugyanis több szlovák TV-csatorna is meghívta őt, mondjon véleményt Matovicról és a kormányválságról, meg az új magyar pártról. Bugár, aki e földi életben nem fog lemondani fix ideájáról, híven hiszi, hogy az asszimiláció az jó dolog, csak siettetni kell. A TV3-ban elhangzott mondandójának lényegét, a Körkép hírportál így foglalta össze velősen:

   „Az új magyar pártnak, a Szövetségnek meg kell őriznie függetlenségét a magyar kormánytól. A Szövetség nem lehet csak magyar párt, meg kell maradnia mindannak, amit a Most-Hídban eddig építettünk. Forró ismét nagy szolgálatot tett, hogy ezt mégis bemondta. Azzal, hogy Szijjártó Péter Gyimesivel tárgyalt Komáromban, a magyar kormány beavatkozott a szlovákiai történésekbe.“.

   Váltsunk témát. Szlovákiában pillanatnyilag nem folyik más, mint egyfajta Majdan, vagyis a kijevi puccs, kicsiben. Olyan liberális kormányt kell létrehozni, csűrve-csavarva, amely majd kivezeti Szlovákiát  a V4-ből. Babis már Jourová tenyeréből eszik, pedig az ő pártja küldte őt Brüsszelbe, ennek dacára Prágában már a farok lóbálja a kutyát. A vírus meg kaszál Európában, és az eurós tisztviselők nem az embereket próbálják menteni, hanem a gyógyszerkonszernek érdekeit, húzzák a mézesmadzagot a vakcinára várók orra előtt. Mert az orosz vakcinába bele vannak kódolva Putyin miniatűr klónjsejtjei, aprócska matrjoskák meg aljoskák, ezért nem szabad behozni őket.

   Ami keletről jön az nem jó, hacsak nem bangladesi, vagy iraki bevándorlók, és rajtuk vajon ki kéri számon a tesztet? Vajon ki érti ezt az európai libsi-nagyoperetett? Egy azonban bizonyos, amivel azt hiszem, sokan egyetértenek: A tomboló járvány, nem pusztán a véletlen műve, nem csak egészségügyi merénylet az emberiség ellen, hanem ideológiai is. A meggyengült társadalmak immunrendszerén erőszakot akar venni az egyre agresszívabb liberális internacionálé. Oroszországban, az első világháborúban legyengült orosz társadalomban és a mankókon hazatántorgó orosz hadsereg háta mögött így tudott forradalmat kirobbantani a német pénzen felbérelt csőcselék. És a történelem szereti ismételgetni magát. Az emberek nyakából ma kiutálják a feszületet, meggyalázzák és gyújtogatják a templomokat, beindult egy trend, és csak úgy magától meg nem áll.

   De Isten malmait nem állíthatja meg senki. Mert nézzétek csak mit tett annak idején egy Emberfia és annak tanítása a Római Birodalommal.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  230/482 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom