<<  48/482 >>

FALUNAPOKRA KÉSZÜLŐDVE, Negyed

2.9.2023 21:39

http://www.terrahirujsag.sk/

A választásokat követően milyen tervekkel kezdte el munkáját az új községi önkormányzat? Ezek közül mit sikerült már megvalósítaniuk, illetve milyen projektek kivitelezése van folyamatban?

   Még tavaly októberben hozzáfogtunk a halottasház tetőszerkezetének felújításához, amely már nagyon elhasználódott állapotban volt. A felújítás mintegy 100 ezer eurós költségét kölcsönből fedezzük. Régi projektünk, a főutcán lévő buszmegálló kiépítése és biztonságossá tétele mindkét oldalon. A konstrukció elhelyezését követően a térkő lerakásával és parkosítással fejezzük be a munkát. 

   Sikeresen pályáztunk a járvány utáni közösségi élet fellendítése érdekében a kormány tartalékalapjából meghirdetett projektre. A Gúta felé tartó főút melletti parkot különféle sporteszközök elhelyezésével fitneszparkká alakítottuk, és egy generációk közötti nagy találkozóval avattuk fel. Már két éve tervezzük, és már folyamatban van, a községi könyvtár áthelyezése a községháza melletti többfunkciós épületbe. A közlekedés biztonságának javítása érdekében tavaly három utca útfelületére került új aszfaltszőnyeg, és igyekeztünk a legveszélyesebb útszakaszokat - ha ideiglenese is - rendbe hozni. Az utak felújítását folytatjuk, az új térfigyelő kamerák kihelyezésével pedig a közbiztonságot szeretnénk tovább erősíteni falunkban.

 

A község intézményeinek, társadalmi- és érdekszervezeteinek, művészeti csoportjainak tevékenységéről, eredményeiről gyakran értesülhetünk. Mi az alapja a folyamatos, a kiváló eredményeket felmutató munkának? Milyen szerepük van ebben az intézmények, közösségek vezetőinek, vezetőségeinek, illetve az önkormányzatnak?

   Intézményeink, szervezeteink, csoportjaink tevékenysége elérte, sőt meghaladta a járvány előtti években megszokott színvonalat és hatásfokot. Szervezeteink közül elsőként a Csemadokot említem, amely újra aktívan dolgozik. Hagyományos rendezvényei, mint a szüreti felvonulás, a borkóstoló, a batyubál most is sikeresek voltak. Április végén gyűjtésből és községi hozzájárulásból egy kopjafát állítottak fel, amely ezután a jelentősebb ünnepi megemlékezések színhelye lesz. A kopjafa felszentelésén a Tavaszi hadjárat hagyományőrző huszárjai álltak díszőrséget, akik ebből az alkalomból látogattak el falunkba.

   A Niget PT tagjai aktívan segítik a Csemadok munkáját is. A Niget PT sikeres rendezvényei közül a TELI ZSÁK - karácsonyi vásárt és a mikuláscsomag-osztást említem elsőként. Emellett a más szervezeteket, baráti társaságokat és környékbeli csapatokat is megmozgató kolbászversenyt, illetve a sikeres retróbulit emelném ki rendezvényeik közül.

   A Matica hagyományos rendezvényeivel van jelen a község életében.

   Sportszervezetünk a Lasányi kupa megszervezésével és lebonyolításával szerzett élményt a sportot szeretőknek, a focitornán több helyi közösség indított csapatot.

   A halászok szervezete a hagyományos nagy horgászverseny rendezője évtizedek óta, a falunapok egyik délelőttjén is rendszeresen ők szerveznek programot. A vadászok szervezete egy, a falu határában elejtett vadak trófeáiból rendez a falunapok idején kiállítást.

   Úgy tapasztalom, hogy minden egyes szervezetünknél biztosított az utánpótlás, s ezáltal a folyamatosság, mert a szülők hozzáállását látva a fiatalok is aktív tagjaivá válnak egy-egy szervezetnek, közösségnek. 

   Intézményeink rendezvényei közül az alapiskola Suli-buli évzáró rendezvényét említem, amely már igazi közösségi ünnepnek számít nálunk. Idén is sokan voltunk a focipályán, remek volt a hangulat, gyerekeink színes, szép műsorának rengetegen tapsoltak. Örülök annak is, hogy pedagógusaink oktató-nevelő munkája szép eredményeket hoz. Érdemük, hogy felismerik a gyerekek tehetségét és kitartó munkával fejlesztik a rájuk bízott gyerekek tudását.

   Meg kell említenem nyugdíjasklubjaink aktív munkáját is. Délutánjaikon rendszeresen találkoznak, és társrendezőként több rendezvény lebonyolításában vesznek részt nagyon aktívan.

 

Az idei falunapok célja és programja mennyiben tér el az eddigiektől, lesznek-e lényeges újítások, illetve miből lehet egy ilyen nagyszabású rendezvényt manapság finanszírozni? A rendezvénysorozatra – a testvértelepülési kapcsolatokat ápolva - várnak-e az idén vendégeket?

   A pénteki gyermekek számára szánt rendezvénysorozatot emelném ki elsőként, többek között a rajzversenyt, a parasztolimpiát és a tini-diszkót. A szombati nap sztárvendégei a Nocadeň zenekar, Kökény Attila és Peter Srámek énekesek lesznek. Kiegészítő programként többek között sor kerül az egyházzenei estre is, A negyedi Napsugár énekkarunk és a törökbálinti Lendvai Károly Férfikórus közreműködésével. Várjuk testvértelepüléseink, a magyarországi Bóly és Törökbálint, illetve a romániai Csernáton küldöttségeit. Bízunk benne, hogy ismét sikeres, nagyon jó hangulatú lesz káposztafőző versenyünk is, amelyre várjuk új testvértelepülésünk, Farkasd csapatát is, hogy ismét összemérjük főzőtudásunkat.

   A falunapok rendezvényeinek mindegyike ingyen látogatható, a költségeket EU-s forrásból fedezzük.

   Negyed Község Önkormányzata nevében minden lakosunkat és a környék településeiről érkező valamennyi érdeklődőt szeretettel várjuk! Kívánjuk, érezzék jól magukat falunk legnagyobb nyári eseményén!

JUDr. Henrieta Selmecziová, polgármester


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  48/482 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom