„Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki hallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”
(Jelenések 3,20)
A Krisztus-várás emlékére ünnepeljük a karácsony előtti négy hetet: ez az ádvent (az „adventus Domini” - „az Úr jövetele” latin kifejezésből). Az egyik hittankönyvünkben az áll, hogy Krisztus Urunknak négyféle eljövetele van:
Ennek a mi mostani ádventi időszakunknak is Jézus Krisztus eljövetelének a reménységében kell eltelnie; és mivel az első karácsony már mögöttünk, halálunk órája és az utolsó ítélet pedig még előttünk van, ezért minden esztendő ádventjén az Úr Jézus a szívünket célozza meg, oda akar beköltözni. Abból pedig, hogy Ő a szívünkben akar lakozást venni, egyértelműen következik az, hogy most még ki van zárva belőle. Az a sok irigység, önzés, szeretetlenség, amelyek meghatározzák szavainkat, cselekedeteinket és viselkedésünket tagadhatatlan jelei annak, hogy gonosz hatalamak: a szenvedélyeink, a gőg, az önzés, a pénz- és hatalomvágy pöffeszkednek szívünk trónusán. Az ádvent Jézusa azonban elsősorban azért jön, hogy a mi rabszolgasorban sínylődő szívünket megtisztítsa, újjászülje és visszaállítsa abban annak uralmát, aki számára e szív teremtetett, Isten uralmát. Képletesen szólva: Jézus ott áll szívünk ajtaja előtt és zörget! Zörgetni az szokott, aki oda be akar menni. S ha néha nagyobbat dobban a mi szívünk, ez azért van, mert Valaki sürgetve kopogtat rajta. Ne félj, Ő nem kérni, nem vinni és nem rabolni jön, hanem adni: Életet, boldogságot, reménységet adni. Nem alkalmaz semmi kényszert! Addig zörget és addig vár, amíg az ajtó belülről megnyílik; mert bizony az ajtó belülről nyílik, miénk a döntés és a felelősség is, hogy vajon az idén végre beengedjük vagy kizárjuk azt, akiben Isten és benne minden jó jött közel mihozzánk. Itt egészen gyakorlati dologról van szó, mert Jézus mielőtt emberi életünket bevinné a mennyországba, azt megelőzően a mennyországot akarja bevinni a mi földi életünkbe.
A mennyország kopogtat minden ádventi időszakban! Ekkora jót nem lehet, ne szabad visszautasítani. Legyen a mi válaszunk is az, amit hitvalló őseink így fogalmaztak meg egy kedves karácsonyi énekben: „Ó, kedves vendég, nálam szállj, bűnömtől ne iszonyodjál!” Így lehet igazán megszentelt ádventünk és végre boldogabb karácsonyunk.
A karácsony a szeretet ünnepe, mondjuk sokan és közben a saját szeretetünkre gondolunk, amit odafigyeléssel, ajándékokkal igyekszünk kifejezni egymásnak. De mit ér az egész, ha nem igazán értjük a karácsony lényegét! Ha nem igazán tudatosítjuk azt, hogy mi Isten nélkül képtelenek vagyunk a szeretetre. Nem tudjuk szeretni sem Istent, sem pedig egymást. A karácsony éppen Isten szeretetének az ünnepe. Annak az ünnepe, hogy Isten megkönyörült rajtunk, Őt és embertársainkat igazán szeretni nem tudó embereken.
Az én legpompásabb karácsonyi díszem idén is egy két fenyőágból készített kereszt lesz, amelyre rárakom a szokás szerinti díszeket. A fenyőágról az jut majd eszembe, hogy Jézus áldozata által a halál csak átmenet az örök életbe, abba a mennyországba, amely olyan színaranyban pompázik, mint a gömbök az ágon, és amelynek fényét, melegét, már itt a földön érezhetem, ha elfogadom, hogy nekem, nyomorult és szeretetlen embernek Isten Jézus áldozatáért minden bűnömet megbocsátotta. Az ő Lelke által pedig új életben járhatok, megélve az ő feltétel nélküli szeretetét a mindennapokban, amitől pedig olyan édes lesz az életem, mint a szaloncukor. De mindez csak egy dologért lehet az enyém! Erre emlékeztet a kereszt, bármennyire furcsa és szokatlan is ez ilyenkor, a karácsony igazi lényegére, hogy Jézus azért jött karácsonykor, hogy értem meghaljon a golgotai kereszten. Én ezt ünneplem karácsonykor, nekem ez hozza meg a karácsony varázsát.
Menü |