A 82-es évben a Treff zenekar már komoly fölszereléssel járta a környéket. 500 wattos mélynyomók, két sávra bontott középhangok, pizoelektronikus magashangszórók. Crossover - az erősítők végfokozata kimenetelének frekvencia-elosztó berendezése - ez bontotta szét a hangokat a megfelelő sávokra a hangládák között. 32 sávos keverőpult a színpad előtt, 25 sávos multikábellel összekötve a színpadi erősítőkkel és hangfalakkal. Kihangosított dobok, márkás Shure mikrofonok mindenhol. Nyugati Marshal-, Ibanez-, Fender-, Weston hangládák és hangszerek a zenészeknél.
Mindez ma - 2024-ben - már természetes akár egy amatőr zenekarnál is. Ma minden valamire való koncertszervezőnek megvan a maga hangosító cége, aki viszi akár a színpadot is, és ha kell, behangosítja az egész focipályát. A zenekar csak jön, fölhangolja a gitárt, bedugja zsinórt és játszik. Jobb esetben. Rosszabb esetben a fellépő leadja a CD-t vagy az USB memóriát a hangtechnikusnak, megmutatja magát a közönségnek, bemondja a mikrofonba a falu nevét, amit mindig nagyon szeret, és a végén elköszön. Utána felveszi a pénzt és rohan a másik helyre, mert ott már elindult a CD. Rövid a nyár, a legtöbbet kell kihozni belőle.
1982-ben még a vérprofi zenekarok is a saját hangosításukat vitték mindenhová, legföljebb kértek egy-két ládát a másik zenekartól, ha azok épp nem léptek föl. Az amatőr zenekarok, mint amilyen a Treff is volt, csakis a saját fölszerelésükre támaszkodhattak. Nem lehetett elvárni, hogy a Vöröskereszt biztosítsa a hangosítást a kultúrház udvarán, mi meg csak jövünk egy személyautóval és játszunk. A Treff megalakulása után három évvel már komoly fölszerelést hozott össze a játszásokból kapott pénz zenekarba való visszaforgatásával. Ezt már nem lehetett egyszerűen sem szállítani, sem összerakni. Erre alakult ki a B-csapat. A zenészeknek ők segítettek fölrakodni az Aviára, szétrakodni a színpadon, bekötni a hangfalakat, hangszereket. Nagy segítség volt ez nekünk. Egy teherautónyi fölszerelést induláskor fölrámolni az autóra, a helyszínen le, aztán föl a színpadra, és hajnalban ugyanez vissza. Nem mindegy, hogy öt vagy tíz ember csinálja.
Amikor már minden készen állt a színpadon, akkor ki kellett próbálni a hangzást, finomra belőni minden hangszert. A hangtechnikusok általában volt zenészekből verbuválódtak, de legalábbis mindig volt valami közük a zenéhez. Miért is lenne ez másképp? Így Andor leült a dobokhoz, elég jól kalapált, Tibor gitáros volt valamikor, ismerte a hangszert, Katica a fényorgonánál már gyakorlatot szerzett, Cumel járt zeneiskolába, Simon pedig, ha jó kedve volt, még énekelt is. Mi a zenekartagok lementünk meghallgatni a beállított hangzást, és a technikus fiúk játszottak valamit. A büfében ülő korai vendégek hallották a zenét és nézték, ki játszik. Egész jó! Elmagyaráztuk, hogy csak kipróbálják a hangszereket, beállítják a hangerőt, mi pedig ellenőrizzük. Így fogtok játszani? Kérdezték. Nem. Mi majd kapunyitáskor indulunk. Ez a „B” csapat.

A fényképen a „B” csapat - álló sor balról: Lukovics Tibor, Krizsan György /Simon/, Mészáros Andor, Bondor Dénes /Katica/, Bicsan György /Cumel/, Pista Peter előttük a Treff: Rózsa Sándor /orgona/, Kamen Öcsi/basszus/, Bazsó Lajos /dobok/, Cetli Ferenc/ének/, Palánky Péter/gitár/
| Menü |