A történelem bűvészete

   Érdekes dolog régi térképekben kutakodni, meg néha lélekemelő is, főleg akkor, ha a huszadik századtól rückvercben, visszafelé nézegetjük egykori országunkat, vagyis ameddig mindannyiunk gyönyörűségére egy darabban volt. Több esetben találkoztam néhány szlovák honfitársam csodálkozásával, sőt méltatlankodásával, hogy mi magyarok röpke százhuszonöt év után sem tudunk megbékélni a múlttal, és csak magyarkodunk, ez őket érzelmileg megfogja, negatívan érinti, ami alatt az érthető, hogy igenis ingerli. Gondolom, azért is van ez így már elejétől fogva, mert a szláv és germán tengerben mi vagyunk az ellentenger, ami abból is látszik, hogy Horthy Miklós is az ellentengernagyi tiszti fokozatot viselte, ő volt az ellentenger ellentengernagya. Ez olyan dolog, mint mikor az ellenségem ellensége az én barátom. Horthynak kezdetben jól állt a tengerészet, de miután lóhátra szállt, sajnos fordítva ült rá, Hitler ezért csalhatta őt kelepcébe. Holott akár szembeszállhatott is volna vele egy-két puskalövés erejéig, és így ma mi is győztesek lennénk, vígan pipázhatnánk, és nem ment volna rá még a gatyánk is.

   Ilymódon ez lett a második gatyavesztésünk, mert az első Trianonban ment végbe, ahol odébb tolták alattunk a földgolyót, és a Duna jó pár fokkal feljebb került, Magyarország meg lejjebb. Aztán átdobtak minket a folyón, anélkül, hogy valaki meghallgatta volna panaszainkat. Mert annyi bizonyos, Mátyusföld és Csallóköz, hogy a keleti tájakról ne essék szó, háborús zsákmányként cserélt gazdát, abban a trianoni tivornyában, ahol és amikor Benes bőségesen itatta a francia békedelegációt, és közben lehazudta a felvidéki magyarok létezését a térképről. Az egyel több hazugság pedig ismét bevonult a térképekbe.

   Egyfajta legatyásodás volt Csák Máté területrablása is, aki Szabolcs vezér egyeneságú leszármazottjaként Felvidék majdnem feléből birkaaklot csinált, és ahogy hírlik róla, Tátrától a Dunáig terjedt a birodalma. Csák Máté Trencsénben született 1260-ban. Akkorra már a tatárjárás nagyobbik része lezajlott mire Csák Máté elérte a felnőttkort, és belecsöppent egy fejvesztett országba, ahol az árpád-háziak kihalása után idegen királyok kerültek szusszanásnál is rövidebb időre a trónusra, 1301-05 ig nem is volt királya az országnak. Ekkorájában szedték szét az országot rabló módon a kiskirályok, lehettek vagy tízen. Csák Máté apjától megörökölte a Pozsony és Komárom-megyét, majd az új királyhoz, Vencelhez dörzsölődve Trencsén és Nyitra vármegyéket is megkapta. Így megerősödve egészen a lengyel határig terjeszkedett, magáévá téve Kiszucát és Árvát. Erről Görföl Jenő így ír a Ma7 hasábjain: „Csák Máté egy könyörtelen rablólovag volt, aki egy percig sem gondolt országépítésre, kizárólag a hatalmát akarta növelni, és ahová betette a lábát, ott csak rabolt. Ha a szlovák történetírók ebben vélték felismerni az első önálló szlovák államalakulat „modus vivendi”-jét, akkor nyilván víziójukban már felsejlett a Magyar Királyság 1918-ban bekövetkezett felbomlása és a területrablás.” Magyarra fordítva: Szerintük, Trianon után a Felvidék vissza került a maga helyére.

   De mi meg azt mondhatnánk, hogy Mátyusföld neve úgy maradt rajtunk itt a Vág, Dudvág és Kis-Duna szögletében, mint cigányon a hegedű, inkább savanyú szájízt hagyva maga után. Mert ha Mátyusföldről beszélünk, akkor miért nem értődik alatta a kiskirály egész akkori birodalma, főképpen Trencsén és környéke? Mert nem tiszta ügy? Nos a fentebb vázolt bűvészkedés nem volt az egyedüli dolog, amire akkor jöttem rá, mikor a neten csavarogva kezembe került az Arcanum Újságok jóvoltából, Magyarország katonai térképe, amely az 1782-85 évek között készült, az ún. első katonai felmérés alatt. Igaz, falvaink nevei jobbára a német nyelvtan és kiejtés szerinti változatok voltak, nem nagy mértékben különböztek a magyar eredetihez képest. Nem úgy, mint a második világháború utáni visszacsatolás után, ahogy azt a magyargyűlölettel beoltott Daniel Okáli kitelepítési biztos és kaszálógépe tette, amely a legmagyarabb többségű településeknek adta a szlovák nemzetébresztők nevét, imígyen mutatván azt a fricskát, hogy a győztes mindent visz. Mindazonáltal ez örökre így is maradt, vagyis nem árt megfelelő időben, megfelelő helyen lenni. Így kapott új nevet a szlovák nemzetébresztők neve nyomán Taksony, Diószeg, Pered, Gúta, Párkány, Tornalja stb. - A hírességek fogytán még a Jánosík nevű betyár neve is felhasználásra került. Róla nevezték át az Ekecshez tartozó Béle települést - Jánosíkovónak, Tardoskedd Jánosmajorja is ezt a nevet viseli, sőt a zsolnai járásban is elneveztek róla egy falut. Ahelyett, hogy mondjuk Terchová, ahol betyárkodott, talán szívesebben viselné nevét, de ők hívő keresztények odafenn.

   De hogy jönnek ide az osztrák katonai felmérés eredményei? Úgy, hogy a német nyelvű térképen, néhány falu így szerepel 1784-ben: Kralowa, másként Kiráfalva, Deakowce, másként Deáki, Dolná Saliba vagy Alsó Szely, és csak szimplán-Vagovec, W-nélkül, ami németül így hangzik: Fagofec, ami nem más, mint Vága. Innentől északabbra viszont a szlovák települések csak magyarul szerepelnek, imígyen: Szered, Sopornya, Sempte, Vágszerdahely, Nagyszombat vagy Unter Csöpény. Most akkor feltevődik a kérdés, vajon mi már akkor is idehazudtuk magunkat, és itt mindenütt a szlovákok éltek, vagy valakik hazudtak a német térképrajzolóknak, és lehetséges, hogy már akkor is két nyelven hívták falvainkat. Nekünk meg mit kellett harcolnunk, hogy kétnyelvű táblák kerüljenek ki a falvak elé és mögé! És most, hogy új nyelvtörvény készül, ha nem bukik bele a koalíció bicskája, újra lesz miért harcolni, ha lesz kinek, mert inog a hajó.