A szépkorúak életminősége, mindennapjai, örömei, gondjai…

   Nemrég kezembe került Gyökössy Endre: Az öregkor örömei és áldásai című könyve. Ebből az érdekes könyvből szeretnék a szépkorú társaimmal pár gondolatot megosztani.              

   A könyv tartalma nagyon meglepett és elgondolkodtatott. Mivel közel 30 éve én vagyok a falu krónikása, év elején mindig megkapom az elmúlt év lakosággal kapcsolatos adatait – születés, esküvő, elhalálozás, a lakosok életkor szerinti megoszlása. Ami különösképpen meglepett, hogy falunkban 172 hetven évnél idősebb ember él. Mivel jómagam is ebbe a korcsoportba tartozom, tehát idős ember vagyok, lassan kezdem észrevenni, hogy bizony akarva akaratlanul az élet peremére sodródom, tehát öregszem. A jó Isten segítségével a feleségemmel élek már több mint hatvan éve boldog házasságban. Addig jó, míg vagyunk egymásnak, de kortársaim közül sajnos már sokan megözvegyültek, egyedül maradtak – nem irigylem őket. A halál örökre elszakítja egymástól a házasfeleket, s utána az életük olyan, „mint a narkózis nélküli műtét.” Tragikusan fájdalmas. Ott vannak a gyerekek és az unokák, ha ott vannak! De a házastársat senki nem tudja pótolni. S ilyenkor sok özvegy nagyon egyedül és elhagyatottan érzi magát, szomorú lesz, és eluralkodik rajta az öregkori depresszió.

   Az öregség, az öregkor nem a magas életkorral kezdődik, hanem leggyakrabban azzal, hogy az illető kezd szellemileg leépülni, nem érdekli semmi, nem vesz tudomást a körülötte zajló életről, s a környezete megállapítja, hogy öregedni kezd. Ez nem mindig korfüggő, mert egy fiatal is lehet koravén, és egy idős ember is „tornáztathatja” az agyát és a testét, dacolhat az öregedés ellen. Tehát ha a szelleme friss, érdeklődik az új dolgok iránt, fiatal, fiatalos marad idősebb korában is. Ha a testünk öregszik is, a lelkünk, egész lényünk fiatalosan tarthatja magát, napról napra megújulhat.

   Ha a jó Isten megadja, hogy az illető megérje a 70, 80, esetleg magasabb életkort, annak oka van. Dolga van még ezen a világon. Nagyon fontos, hogy ne hagyja el magát, fogadja el a felkínált segítséget, támogatást, ne panaszkodjon, ossza meg a tapasztalatait a fiatalokkal, legyen alázatos, megfontolt és derűs. S akkor a környezete is elfogadja, így mindenkinek könnyebb lesz. Az öregkor nem betegség, hanem állapot, egyszer mindenkit utolér.

   Az idős kornak azért előnye is van. Fokozatosan lehiggadunk, megnyugszunk, megbékélünk a sorsunkkal, csendesebben, megfontoltabban viselkedünk, jobban tudunk szeretni, ragaszkodni a családtagok, ismerősök iránt. Az együtt átélt évek, a közös élmények szorosabbá teszik a kapcsolatainkat. Próbáljuk jobban összetartani, összekovácsolni a családot, hogy észrevegyék, érzékeljék, mi csak jót akarunk nekik a magunk módján, mert a világon a legszorosabb kapocs a család, a családi összetartás. Nem könnyű, de nem is lehetetlen.  

   A szépkorú emberek általában vallásosak, ha tudnak, templomba járnak, s a hitük sokszor átsegíti őket az adódó nehézségeken, problémákon, segít a bajban, segít elviselni a betegséget, nehézséget, s közben talán így fohászkodik – „Istenem, Te engeded, hogy öregedjek, hiszen haza is hívhatnál. Azt is tudod, mennyi teherrel járnak sokasodó éveim, és fáj, hogy fogy az erőm, nehezülnek a lépteim, látásom rosszabbodik. Mind nehezebben hallok, s egyre inkább másokra szorulok, Taníts, hogy ne legyek panaszkodó, tanácsokat osztogató! Védj meg a halálfélelemtől! Segíts, hogy naponta imádkozhassak azokért, akik elviselnek. Hadd legyen úgy, hogy nemcsak múlik, de telik is az életem, megtelik a Te lelkeddel. Aki megőriz most és halálom óráján is…”

   Hogyan is kellene a szépkorú embernek elviselnie az adódó problémákat, nehézségeket? -  méltósággal és türelemmel.  A legtöbben nem is a haláltól félnek, hanem a meghalástól, attól a pillanattól, mikor elhagyják a földi életet. Sokan pedig fölöslegesnek érzik magukat, mint a tövis az ágon, senkinek nem használnak, nem kellenek már ezen a világon, mert megöregedtek, a környezetük terhére vannak. Néha azt érzik, hogy már csak ,,vendégek’’ a földön, akit senki sem maraszt. Igaza van Goethenek – „az öregkort nem megérni, hanem elviselni művészet.”

   A szépkorú ember élete nem egyszerű, sok mindennel – lelki, testi problémával meg kell küzdenie, együtt kell élnie, alkalmazkodnia kell a környezetéhez. Ha otthon, családi körben, a szerettei között van, úgy sem könnyű, de ha az idősek otthonában helyezik el, ott bizonyára még nehezebb. De azért ott is vannak jó ápolók, kedves nővérek, szentmisék, különféle foglalkozások.  A személyzet mindent elkövet, hogy megkönnyítse a „lakók” életét, de sajnos a családot, a megszokott környezetet nem tudja pótolni. Viszont előfordul az is, hogy egyesek jól érzik magukat, mert gondoskodnak róluk és nincsenek egyedül, van kihez szólniuk.

   A legjobb gondoskodás, törődés mellett is gyakran előfordul, főleg idős embereknél, de ma már a fiataloknál sem ritka - a depresszió. Alattomos, kegyetlen állapot, betegség. Felismerni sem mindig könnyű, de gyógyítani még nehezebb. Akik depresszióban szenvednek, kerülik a társaságot, nehezen kötnek új kapcsolatot, így magányosak maradnak. Közben panaszkodnak, hogy egyedül vannak, őket senki sem szereti. Egy kis odafigyeléssel, alkalmazkodással, közeledéssel, s ha kell, orvosi segítséggel ez a betegség, lelki állapot is, javítható, bizonyos mértékig gyógyítható.

   Ne foglalkozzunk sokat a halál gondolatával, mert attól a kedélyünk megváltozik, ismét eluralkodik rajtunk a depresszió, a szomorú hangulat. Ezért legyünk nyitottak, érdeklődők a világ dolgai iránt. Ha megtehetjük, látogassuk meg családtagjainkat, rokonainkat, ismerőseinket, vagy hívjuk el őket. Keressük az alkalmat a találkozásokra, a jó beszélgetésekre, mely gyógyítja a lelkünket, jobban segít a gyógyszernél is.

   Ha van alkalom, lehetőség, látogassuk a faluban megszervezett közösségi rendezvényeket. A községi hivatal minden év októberében találkozóra hívja a 70 évnél idősebb lakosokat. Ünnepi ebéddel, szórakoztató műsorral várja őket a kultúrházban, ahol találkozhatnak, elbeszélgethetnek egymással. Ezenkívül más találkozási lehetőséget is biztosít a szépkorúaknak – nyaranta autóbusszal termálfürdőbe viszi őket, télen pedig a hegyekbe, friss levegőre, hófedte csúcsokat csodálni, pihenni, kikapcsolódni. A lehetőség adott, csak élni kell, kellene vele, persze, ha az egészségünk megengedi.

   Végezetül, vigyázzunk magunkra, az öregség nem betegség, hanem állapot, mely mindenkit előbb vagy utóbb utolér, el kell viselni, tartalommal megtölteni. Mindig tenni valamit, foglalkozni valamivel, s minden napnak örülni kell, s akkor az öregkor valóban „szépkor” lesz, „mert  az öregség nem az élet vége, hanem a koronája.”