logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  177/413 >>

A népszámlálás kétfordulós lesz

18.2.2021 19:09

   A szlovák kormány döntése értelmében a 2021-es népszámlálás az eredetileg tervezettel szemben két fordulóban valósul meg. A változtatást a járványhelyzet indokolja, hiszen a személyes kapcsolatokat a lehetséges minimálisra kell korlátozni. Különösen az idősek esetében fontos, hogy kerüljék a más emberekkel, így a népszámlálási asszisztensekkel való találkozást is.

   Az első forduló február 15. és március 31. között zajlik. Ennek lényege, hogy a kérdőíveket kizárólag online lehet kitölteni, mégpedig a scitanie.sk honlapon. A felületre a személyi szám (rodné číslo) megadásával tudunk majd belépni, s az egész kitöltés mindössze néhány percet vesz majd igénybe. Az internet világában kevésbé otthonosan mozgó családtagoknak és barátoknak mindenképp érdemes segítenünk!

   A második fordulóra március 31. és október 31. között kerül sor. A fordulóban azok kerülnek középpontba, akiknek a kitöltésben hivatalos segítségre van szükségük. Ennek két módja lesz: a településeken létesített úgynevezett kapcsolati pontokon lehet jelentkezni, illetve külön kérésre a népszámlálási asszisztens az otthonokba is kiérkezik, hogy személyes segítséget nyújtson.

   A népszámlálásig mindössze néhány nap maradt hátra. A vírus miatt az egészről csak kevesen tudnak, pedig a részvétel mindenki számára kötelező. A magyar nyelv, kultúra és oktatás szempontjából pedig egyenesen sorsdöntő jelentőségű eseményről van szó.

   Ne feledjük: a magyarság érték, vállaljuk a népszámláláson is!

 

   Magyarul is elérhetők a népszámlálásról tájékoztató röplapok

   A 2021-es népszámlálás hivatalos weboldalán a szlovákiai kisebbségek nyelvén is elérhetők azok a röplapok, melyeket a nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztos hivatala készített a Szlovák Statisztikai Hivatallal együttműködve. Az önkormányzatok és a kisebbségi szervezetek kinyomtathatják a röplapokat, és így is felhívhatják a figyelmet a népszámlálás fontosságára!

   A röplapok a szlovák verzió mellett az ország területén élő, hivatalosan elismert kisebbségek nyelvén – magyarul, csehül, roma és ruszin nyelven,  ukránul, szerbül, horvátul, németül, lengyelül, oroszul és bolgárul - is elérhetők.

   A röplapok arról tájékoztatnak, miért fontos a kisebbségek számára a népszámlálás, hangsúlyozva, hogy az így nyert adatok hatással vannak az olyan területekre is, mint a nemzetiségi oktatás, a kultúra és a nyelvi jogok.

 

   Leggyakoribb kérdések

 

   Kihez fordulhatunk segítségért a kitöltésénél?

   Hivatalosan minden községi hivatalban kijelöltek egy asszisztenst, aki a helyi szintű, gyakorlati problémák megoldásában segít. Ha valakinél nincs internet, nem tudja használni az elektronikus kérdőívet, vagy más jellegű problémái vannak, a községében választ kaphat a megfelelő személyektől. További tájékoztatást a statisztikai hivatal címén tudunk kérni.

 

   Mi a garancia arra, hogy a megadott adatokkal senki nem fog visszaélni?

   Az adatok biztonsága a népszámlálás lefolytatásának legfontosabb feltétele. A népszámláláskor felvett információk bizalmas adatnak számítanak, azok a törvény értelmében titkosak. Mindenkire, aki a folyamat előkészítésében és lebonyolításában, továbbá az eredmények feldolgozásában részt vesz, titoktartási kötelezettség vonatkozik. A nemzetiséggel kapcsolatos adatok esetében sem lesz lehetőség annak utólagos megállapítására, hogy ki milyen nemzetiségűnek vallotta magát.

 

   Ki vallhatja magát magyarnak a népszámláláson?

   Mindenki, aki vállalja a magyar nemzetiséget, függetlenül attól, hogy milyen származású, milyen tannyelvű iskolába járt, milyen nemzetiségű a párja, milyen környezetben él vagy éppen hol dolgozik. A szlovák állampolgárság és az állampolgár nemzetisége között sincs semmilyen összefüggés!

 

   Melyek a nemzetiségre vonatkozó kérdések a népszámlálási kérdőívben?

   A magyarokat a népszámlálás három nagyon fontos pontban érinti. A nemzetiségre két külön blokkban kérdeznek rá. A 11. kérdésben arra válaszolhat, hogy "Mi az ön nemzetisége?" A 11.1. alkérdés pedig arra kérdez rá, hogy „Egyéb nemzetiséghez tartozónak is vallja magát?" Az anyanyelvről a következő, 12. kérdésben lehet vallani. Mindhárom kérdésnél előre megadott válaszlehetőségek közül lehet választani.

 

   Jár-e valamilyen hátránnyal, ha a szlováktól eltérő nemzetiségűnek vallom magam?

   Nem. A Szlovák Köztársaság Alkotmányának 33. cikkelye szerint "senkinek nem válhat hátrányára a nemzetiségi kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz való tartozás." Az alkotmány azt is kimondja, hogy mindenkinek joga van szabadon dönteni nemzetiségi hovatartozásáról, s tilos e döntés bárminemű befolyásolása és az elnemzetietlenítést célzó nyomásgyakorlás minden formája.

 

   Első vagy második helyen jelöljem meg a magyar nemzetiséget?

   A választ mindenki a legjobb érzése szerint jelölje meg. A magyar közösség szempontjából, az adatok félreértelmezésének elkerülése végett a legjobb megoldás a magyar nemzetiség kizárólagos jelölése. A szlovák házastárs, szlovák állampolgárság, szlovák iskola, szlovák felmenők nem azt jelzik, hogy valakinek szlovák a nemzetisége.

 

   Mit jelent a népszámlálás a magyarság szempontjából?

   A népszámlálási eredményekre kisebbségi jogok épülnek. Ezek közül a legfontosabbak a nyelvi jogok. A magyar nyelvet a magánéletben, nyilvánosan, szóban és írásban is korlátozás nélkül mindenki szabadon használhatja Szlovákia egész területén. Azokon a településeken viszont, ahol 2021-től a magyarok aránya eléri a 15%-ot, a hivatalok is kötelesek használni a magyar nyelvet. A kisebbségi kulturális támogatások pedig nagymértékben azon fognak múlni, hogy mekkora lesz a magyarok népszámláláson elért országos számaránya. Ezért mondjuk, hogy a népszámlálás tétje anyanyelvünk és kultúránk jövője!

 


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  177/413 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat