Varga Ferenc: Kismácséd története 3./ Beneš árnyékában

   Varga Ferenc vagyok, tősgyökeres kismácsédi származású, galántai lakos. A szülőfalumhoz való ragaszkodás, múltjának megismerése eredményezte az előző kettő kötet megjelenését (Kismácséd nagyjai, tájszavai, műemlékei és emlékművei, 2019 és Templom a szántóföld közepén, 2019). A harmadik kötet témája is része a ,,régi Kismácséd“ múltjának, jelenének. Beneš árnyéka ma is rávetül a falu jelenére és jövőjére.

   A könyv mielőbbi kiadását a korszak eseményeiben részt vevő személyek magas életkora és elhalálozása indokolja. A könyv célja a szétszórt családok egymásra találása, hogy a jövőben ki lehessen bővíteni az adatokat. Ezért is kérek minden érintettet és leszármazottat, olvasót, önkormányzatot, intézményt és magánszemélyt, amennyiben tudomása van kismácsédi származású lakosról, ismerősről, juttassa el neki ezt a kiadványt.

   Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a könyv magyar nyelven íródott, de csaknem minden fejezet rövidített, összefoglaló anyaga olvasható szlovák-, angol-, francia- és német nyelven.

   A könyv megtörtént esemény alapján íródott. Szereplői hiteles, történelmi személyek, a korszak előidézői és annak szenvedő alanyai. A széthulló Osztrák-Magyar Monarchia alapjain, a Trianonban mesterségesen létrehozott új nemzetalakulat, a nemzetté válás alkotói a törvény erejével mutatták meg a nemzeti kisebbségeit alkotó magyaroknak, hogy mennyire nem kívánatos elemei az új államnak.

   Deportálás és Kitelepítés – Értjük a két szót, de vajon megértjük-e a lényegét? Át lehet-e érezni az akkori kor emberének a sorsát? A statisztikák és táblázatok mögött valós emberi sorsok húzódnak, megalázott emberek könnyei, testi-lelki fájdalmai. Sorsok, olykor tragédiák. Családok lettek elszakítva, szülők a gyermekektől, rokonok, szomszédok, ismerősök egymástól. Egy Fehérlap, melyet a törvény felhatalmazott, hogy annak tulajdonosát megalázva, emberi méltóságától és vagyonától megfosztva, az ősei által örökölt földet, házat, Hazát elhagyni kényszerüljön. Amikor a Vonat elindulása után a következő vasárnap már üresen maradnak a templomok padjai, bezárnak az iskolák. Az utcán, üzletben, kocsmában tilos a magyar nyelv – az Anyanyelv – használata. Mit érezhetett lelke mélyén az elüldözött és mit érezhetett az otthon maradott? A sokszor elhangzott kérdés után – mi újság otthon, ki lakik a házamban? – a valódi válasz már csak egy sóhaj volt. Sóhajtott a válaszadó, sóhajtott a kérdező. A válasz halkan, késve érkezett. Az őslakosoknak számító Jónás, Mészáros, Sárkány, Sidó, Somogyi családok sírjai elárvulnak, a fakeresztek kidőlnek, a kőkeresztek feliratai megkopnak. Dícsér és Santora nevek e családok kitelepítésével Kismácsédon megszűntek létezni. Emléküket a szülőföldön már csak az őseik sírjai őrzik. Vajon hogyan éli meg mindennapjait az a Kismácsédra áttelepült szlovák, akinek a szülei, nagyszülei nem a kismácsédi temetőben nyugosznak?

   Kismácsédnak 1946-ban 810-820 lakosa lehetett. Az összlakosság 2/3-át, vagyis 551-553 lakosát hurcolták el otthonából. Csehországba, kényszermunkára 38 házból 58 család 234 lakosát hurcolták el. 1947 nyaráig valamennyien hazatértek. Némelyek a kitelepítés sorsára jutottak, mások, félve az újabb megpróbáltatásoktól, reszlovakizáltak. Magyarországra 8 megyébe, 15 településre, 13 időpontban lettek szét szórva, ami 62 házból, 75-77 családot, 317-319 személyt jelent. Ebből 83 fő a 18 éven aluli gyermekek száma. Ezeknek az embereknek a sorsa után kutatva szeretném őket képzeletben visszahozni Kismácsédra, vagyis Haza. Sorsukon keresztül szeretném bemutatni az azóta felnövő 3. és 4. nemzedéknek, kik is voltak Kismácséd őslakosai és miért kellett őseik földjét elhagyni.

   A korszak feldolgozását két részre osztottam. Vázlatosan, ám lényegre törően említem Szlovákia területének fontosabb történéseit, majd a szlovákság nemzetté válásának folyamatát. Ez a folyamat volt az előzménye és okozója a második résznek.

   A második rész a Beneši-korszak, a deportálás, reszlovakizáció és kitelepítés politikai és gyakorlati folyamata, következményei. Tartalmazza az 1930 és 1946-beli Kismácséd lakosságának a névjegyzékét. Valójában ők a kötet legfontosabb részei. Felsorolom a csehországi kényszermunkára elhurcolt családokat, a reszlovakizációra kijelölt személyek jegyzékét, továbbá azokat, akik a valóságban is átlépték az államhatárt. Külön statisztikai részt nem készítettem, azokat beleillesztettem a tematikus anyagba. Felsorolom a Kismácsédra áttelepült magyarországi szlovák családokat és személyeket. Ráadásként közlöm az unoka, Óváriné Varjú Mária írását a nagyapja sorsáról, amely szimbolikusan is a Felvidéki magyar parasztság sorsát foglalja magába.

   A könyv tartalmának a hitelességét az érintett családok és temetők felkutatásával igyekeztem bizonyítani. Pontosságra és történelmi hűségre törekedtem.

   A magyar Országgyűlés 2012. december 3-án a magyar lakosság Felvidékről való kitelepítésének kezdőnapját, április 12-ét a Felvidékről kitelepítettek emléknapjává nyilvánította.

   A kismácsédiak első csoportja 1947. május 5-én hagyta el szülőföldjét. Az utolsó kismácsédi család 1948. december 4-én indult útnak. Történt mindez alig több mint 70 éve...

Rájuk és velük emlékezzünk!

   A könyv a pozsonyi IMPRESS-SK a.s. nyomda gondozásában jelenik meg 2021-ben, 600  példányban, 300 oldalon, sok-sok dokumentummal.

Külön köszönet illeti a támogatókat:

• Kismácséd község
• CSEMADOK Kismácsédi Alapszervezete
• OZ MACHED PT
• OZ PANNONIA PT
• HUNNIA Baráti kör, Németország
• ROVAMI Diószeg
• JL EXPRES Lancz Juraj, Nagymácséd
• HOTEL TEVEL Diószeg

Valamint magánszemélyként:

• B. Nagy Ottó, a Louvaini Katolikus Egyetem emeritus professzora (Belgium)
• Krivánsky Miklós, a Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége (DÁLESZ)  elnökeként (Belgium)
• Varga Ferenc és családja, Galánta

Médiapartner: TERRA Hírújság