Tóth János Aldemár: A pannonhalmi gazdálkodás története a XVIII. század derekán

   Mondom rögtön az elején: ez nem egy szokványos Joska-féle könyvajánló. A könyv sem szépirodalom. Vérbeli szakkönyv. Gazdaságtörténet, helytörténet, rendtörténet. Tények, számok, szakkifejezések. Nem mese. Érdeklődés és elszántság kell az elolvasásához. Mit keres mégis a Terrában? Mert Deáki. (Rólunk, nekünk.)

   Tóth János Aldemár Deáki szülötte (1921. aug.28.). Bencés szerzetes lett Pannonhalmán 1940-ben. Szekfű Gyula tanítványa volt történelem szakon, nála írta szakdolgozatát (a szóban forgó könyvet) 1946-ban. 1946-1949 között a komáromi bencés gimnázium tanára. Ezt követően, sorsot vállalva a magyar nemzetiségűekkel, hosszú ideig munkatáborban, majd segédlelkészi-, végül 1982-1986 között szülőfalujában lelkészi szolgálatban volt – írja róla a könyv előszavában Várszegi Asztrik főapát 1997 karácsonyán.  Az első nyomtatott kiadás 1998-ban a Pannonhalmi Füzetek sorozat 42. köteteként jelent meg. Lektorálta, a mutatókat készítette és sajtó alá rendezte Fülöp Éva Mária.

   Tóth Aldemár sorsáról részletesebben Molnár Imre ír a Száz magyar falu könyvesháza sorozat Deáki című kötetében. (Függelék. I. Jeles deákiak) Innen tudjuk, hogy teológiai tanulmányait Komáromban fejezte be, tanári diplomát Budapesten kapott. 1945-ben a prágai hatóságok bezáratták a komáromi bencés gimnáziumot, nem taníthatott, lelki gondozói szolgálatot végzett, kórházi lelkész. Rendtársaival titokban felkészítették a felvidéki magyar gimnazistákat az érettségire. A diákokkal együtt illegálisan ő is átkelt a Dunán, csónakon, és a magyarországi Komáromban leérettségiztették a fiatalokat. 1949-ben internálták Znióváraljára, 1950-ben letartóztatták (nyitrai börtön, mocsonoki láger, csehországi munkatáborok - Hejnice, Osek u Duchcova, Králiky, 1952-55). Egészsége megromlott, súlyos szembetegséget kapott. Deákiban élt, 1982-től misézhetett újra nyilvánosan, ő lett Deáki plébánosa. Súlyosan megbetegedett, Pannonhalmán gondozták, a győri kórházban hunyt el 1986-ban, a pannonhalmi apátságban temették el.

   Könyve 1946-ban kéziratban maradt, nyomtatásban 1998-ban jelent meg. Dr. Fülöp Éva Mária gazdaságtörténész a pannonhalmi levéltárban kutatott és a szerzetesek fölhívták a figyelmét Tóth Aldemár írására. Az ő gondozásában jelent meg végre könyvalakban is. Füzetnek kicsit vastag – 290 oldal.

   Miért érdemes elolvasni? Mert (intellektuális) kaland, izgalom. Persze nem egy focimeccs vagy egy krimi izgalma. Inkább a megismerésé. Hogyan éltek az őseink? Hogyan teltek a munkás hétköznapjaik? Ilyen kérdésekre is találunk válaszokat a könyvben. Deáki bencés birtok volt. Sókszelőce szintén. (Ezekből lettek az állami birtokok Deákiban és Tornócon.) Tehát nem csak a „messzi“ Pannonhalmáról és környékéről van szó. Igaz, hogy Deáki nincs sokszor emlegetve a könyvben (11x), Sók meg sincs említve (valószínűleg azért, mert a vizsgált időszakban Sókon nem az apátság volt a földesúr). Hogy miről is szól a könyv, legjobban talán a fejezetcímek érzékeltetik: A földesúr – A birtok földrajzi képe és benépesítése – A falvak lakói és szolgáltatásai – A jobbágyság helyzete és gazdálkodása – A birtok igazgatása – Az allódium – A gazdaság üzeme – Földművelés /gabonatermesztés – szőlőművelés – erdőgazdálkodás – nádverés/– Állattenyésztés – Ipar – A jövedelmek felhasználása.  A könyv végén 43 táblázatba vannak foglalva a szöveghez kapcsolódó adatok. A felhasznált irodalom 9 oldalon van fölsorolva, ezekre hivatkozik a nagyszámú jegyzet, utalás (számszerint 909) a szövegben. Már ez is jelzi, hogy tudományos igénnyel megírt művel van dolgunk.  A könyv elolvasása után pedig már tudjuk tapasztalatból is. Úgy gondolom, van még valami „plussz“ is – mégpedig a személyesség, közvetlenség, őszinteség. A tájleírásoknál azt érzem a szövegből, hogy Tóth Aldemár személyesen is bejárta, megismerte a birtokot.  A közvetlenség a könyvben szereplő neves és névtelen személyekkel kapcsolatban jelenik meg – úgy ír róluk, mintha ott lenne közöttük, személyesen ismerné őket.  Ha hiányosak az adatok, őszintén bevallja, hogy merészség lenne belőlük levonni valami következtetést. Inkább nincs mese.

   De mit tudtunk meg Deákiról? Például hogy a falu „török pusztítástól mentes“, ami nem mondható el a Pannonhalma környéki birtokrészekről. Még 1752-ben is nagyok voltak a jobbágyterhek (heti 2 igás vagy 4 kézirobotos nap egy gazdától). A vizsgált időben Deáki önálló birtokkerülete volt az apátságnak, mint ahogy a dénesdi birtok is, valószínűleg a távolság miatt. A többi birtokrész havonta számolt el a főapáttal, Deáki háromhavonta. Világi tiszttartó volt a század közepén Jurovics Ferenc és Andassy Mátyás. Bozsoki Pál deáki tiszttartó 1642-ben 40FT készpénzt, 26 mérő búzát, 6 rőf csimazin posztót, 6 rőf bélést, 2 lóra nyárra szénát, télre zabot, napi két font húst és egy pint bort kapott. (pint=1,67 l, rőf=62,2cm, mérő = 62,48 l, font = 0,55kg) Az allódium leegyszerűsítve majorságot jelent, pl. Deákin a mára már eltűnt Gelencét. Nézzük, mit ír a szerző a majorságok hőskoráról, a kezdetekről: „A majorságoknak a meginduláskor kevés szántóföldje volt. Az igazi cél nem a több gabonatermelés, hanem hogy az állattenyésztésnek megfelelő keretet és biztosítékot adjanak. Deákiban 1650-ben 800 juh és 60 szarvasmarha, tíz év múlva 37 bárány, 29 kos, 18 ürü, 423 juh, 44 kecske, 4 bika, 28 ökör, 19 tehén, 27 borjú és a sok szárnyas mellett az összes szántó csak 48 hold és 25 szekér szénát termő rét.“ A XVII. század közepén Deákiban 79 gazda és 28 zsellércsalád volt, az allódium 80-100 holdat tett ki, viszonylag sok volt a befogó állat – 77 ló és 228 ökör. Az 1773-as összeírás szerint volt a falunak tanítója. Tóth Aldemár csak a szentmártoni és a ravazdi sörfőzést emlegeti könyvében.  Dr. Harcos Ottó A pécsi Pannónia Sörgyár története című könyvében ezt írja: „Árpád kori okleveleink a szolganépek szolgáltatásai között sűrűn emlegetik a sört. A Vág melletti Deáki faluban pl. az árpatized helyett a pannonhalmi bencés monostor részére a szerzetesek felügyelete alatt az úrbéresek minden házban sert főztek.“  Nincs pontosabb kormeghatározás, sem forrásmegjelölés. Rövidke 300 év alatt teljesen leszoktak volna a deákiak a sörről? Azelőtt meg főzték minden házban?  Sörügyben is sok a megválaszolatlan kérdés, lenne mit keresni – kutatni. Biztos, hogy nem csak a sör körül.

   Mit adtak a bencések a falunak? Templomot, plébániát plébánossal, iskolát tanítóval, „megtűrték“ birtokukon a reformátusokat (akik saját templomot és iskolát építettek), és ez jót tett a falunak. Fellendítették a falu gazdaságát. Szájhagyomány szerint (mert a nagymama mesélte, szül.1895-ben) a múlt század elején volt a faluban magtár, dohányszárító, kenderáztató, olajütő, paprikamalom, mentagyár, mészárszék, kertészet, malom. És még ki tudja mi. Igaz is – ki tudja? Aki tudja, mondja el. Hadd tudjuk többen.

És még valamit, talán a felsoroltaknál is fontosabbat. A falu lelkületét. A bencés szellemiséget. A tudás, a könyv szeretetét és megbecsülését. Feltűnő (legalábbis nekem) Deákiban mennyi pap, orvos, egészségügyi nővér, újságíró, tanító született. Csupa olyan hivatás, ahol emberekkel, közösségekkel foglalkoznak.

  Véletlen lenne?

   A könyv antikváriumokban vásárolható meg, olvasható az Arcanum adattárban.