Jakubecz Márta: Gyökerek

   Sok gyökeret láttál már: valóságos fagyökeret, festményről eléd táruló, esztétikai élményt nyújtó gyökérvonulatot, modern ágrajzokat… Általuk a lelki gyökerek láthatatlan kötődése is felvillant előtted. Gyökerek, melyekről költők vallottak belső világukat lírai sorokba vetítve…

   Megtartó gyökerek nélküli élet nem létezik – mást vallani önámítás.

   Gyökereid behálózzák a talajt. A főgyökérből ágaznak el a mellékgyökerek, majd a hajszálgyökerek. Ez utóbbiak sérülése is komoly lelki traumát okozhat. Ezért kell odafigyelned minden kis gyökeredre, az egész gyökérrendszeredre… Ebből nő ki életed fája!

   Gyökereiddel értékekhez, közösségekhez kötődsz – nyelvi, kulturális, nemzeti vagy szellemi talajon. Ezektől elszakadni egyenlő a lelki halállal. Sohasem lehetsz olyannyira csalódott, hogy kitépd e gyökereidet. Ezzel önmagadat és őseidet tagadnád meg. Gyökereiben él a nemzet, a nyelv, gyökereiben az ember.

   Gyökereid a születésedtől fogva fokozatosan alakultak ki: szüleidtől, rajtuk keresztül pedig őseidtől kaptad őket. Az anyatejjel szívtad magadba e kötődést, s ez később az anyanyelvvel kapott megerősítést.  Gyermekkorod felhőtlen boldogságában növekedtek napról napra gyökereid hajszálerei, mígnem egy napon hirtelen tudatosult benned a Radnóti-sor igazsága: „Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága.”

   Az Istenhez kötődés gyökere a gravitáció erejével tart meg: nem enged elszakadni, visszahúz, hogy ne röpülj el hamis eszmék szárnyán. Téves utakra ez a gyökér nem enged. Jó édesanyaként vigyáz rád, úgy ölel féltő, megtartó gyökér-karja… Isten rendelte, hogy a „jótettek gyökerében” éljünk: „Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket, ezeket Isten előre elrendelte, hogy benne éljünk.”(Ef 2,10) Sohase szabadulj ki e féltő ölelésből – az édesanyákat sem hagyják el az igazak.

   Ösztönzött-e kísértés gyökereid elszakítására? Tán még kísérletet is tettél? Kutattad-e utólag ennek okait? A miértekre bizonyára a „visszatérés” pillanatában jöttél rá… Abban a percben a gyökér mégsem engedett, s te rádöbbentél lelki hűtlenségedre. Nagyravágyás, „érvényesülni” akarás vagy az „árral úszás” volt e gondolatbeli elszakadásod oka? Esetleg a környezetedhez való hasonulás hamis belső kényszere?

   Még időben megkapaszkodtál. A gyökér védelmet nyújtott, és hálásan „fogadtál szót” a gyökerek intésének. A valóságban ugyan sohasem szakadtál el a gyökértörzstől, de gondolatban néha önpusztító gyökér-megsemmisítésbe fogtál.

   A te világod sem fekete-fehér, ám akár „szürkén”, de mégis megvan a helyed valahol ebben a világban. A gyökerek azáltal segítenek tovább, hogy önpusztításodat többé nem engedélyezik.

   Veled lélegzenek, veled veszik fel a talajból éltető tápanyagaikat.

   A gyökerek erősebbek nálad. Ha elfűrészelnek egy fát, a gyökér újra kihajt. Ha külső erőszak próbál eltávolítani önön gyökereidtől, időlegesen talán sikerül ez a fondorlat, de a belső gyökerek újra kisarjadnak, fejlődésnek indulnak benned, szárba szöknek, s idővel olyan óriási fává nőnek, hogy éned lombozata alatt mások is megnyugvással pihennek.

   A gyökerekhez való hűséget kockáztatva életedet veszélyezteted. Önmagadnak maradni a gyökerekkel való szimbiózist jelenti. Krisztus nem a halálra szán bennünket, hanem a bűneinkből való feltámadásra.(vö. Ef 2,5)

   Az embertől elválaszthatatlan a maga egyéni „gyökérzete”, melyhez – ha hűséges marad – egyénisége valóban kiteljesedhet…

   Ez csak a „jótettek gyökerébe” kapaszkodva lehetséges!