Danajka Lajos: Mátyusföldi adomák

   II. kiadás, Érsekújvár, Merkur Nyomda, 2018

   Habár az ünnepeknek már vége van, az ajándékozás ideje letelt, azonban a bezártság nem szűnt meg. A társas kapcsolatok, a találkozások ideje a járvány miatt kevésbé lehetséges. Vajon mindennapi teendőink mellett mit is csinálhatunk, hogy szellemileg frissek maradjunk? Szerintem a sétán és a kézimunkázáson kívül jó időtöltés az olvasás. A bezártság egyhangúságát talán oldani tudja Danajka Lajos: Mátyusföldi adomák c. gyűjteménye, mely 2018-ban a II. kiadást érte meg. Újvárban a Merkur Nyomda készítette el.

   A kötet borítóján levő kép egy jókedvű embert ábrázol, mögötte a nádasház tetején egy szekér van. Hogy került a szekér a háztetőre? Megtudhatjuk, ha elolvassuk az apró történeteket, melyeket a szerző hosszú évek szorgalmas munkájával gyűjtött össze. Tette ezt azért, mert ezek a kis történetek - mint egy-egy mozaik a régi Felsőszeli életéből- ne menjenek feledésbe, s olvasásukkor beleérezhetünk, milyen is volt itt az élet valamikor a századfordulón. A rövidebb-hosszabb esetek a családok együttélését, a mindennapok apró örömeit, a fiatalok huncutságait tükrözik. S a modern világunkban szükség van egy kis nosztalgiára, illetve okulásra, nehogy mi is ráfizessünk beképzeltségünkre, kapzsiságunkra vagy egyéb negatív tulajdonságainkra. Ezenkívül tanulságul szolgálnak a szeretet, a jóság, a mértékletesség, a barátság, az ügyesség, a bátorság és még további más emberi tulajdonságok erősítésében. Az adomák mosolyt csalnak az arcunkra, s a mai világunkban nagy szükség van a derűre, mely a fáradt lelket gyógyítani is képes.

   A kiadvány 304 oldalas, nyomdai grafikáját Schubert Roman készítette, az illusztrációkat Takács János alkotta.

   A fejezetek a paraszti életről, a legényekről, asszonyi dolgokról, foglalkozásbeli esetekről szólnak, továbbá megtalálhatók a szellemekről, cigányokról, papokról, zsidókról és más vándor népekről fennmaradt történetek. A kötet a Felsőszeli Községi Hivatalban Végh Piroskánál, és e sorok írójánál kapható.

Mészáros Magdaléna

Csoda a Megyer-hídnál

   Két cigányasszony, Angyel és Petrus mindennapos kéregető útjukra iparkodtak. Közben valahol az úton kaptak vagy találtak két döglött libát. Betették batyuikba és továbbmentek. Mikor a Megyer-hídhoz értek, gondoltak egyet, eldugják a libákat a kiszáradt patak hídja alá, minek cipelnék a hosszú úton oda-vissza.

   Úgy is lett, eldugták a libákat és siettek tovább, rá se figyeltek, hogy a közelben járó legények mindent láttak.

   Ebéd után két legény odakíváncsiskodott a hídhoz. Látták az otthagyott libákat a híd alatt, elhatározták, megviccelik a visszatérő két nőt. Míg a többi arató szundított egyet, addig ők készítettek egy hosszú kajmót, és az útra ráhajló magas fűzfa ágát lehúzták vele. Arra rákötözték egymás mellé a két libát, mintha most szálltak volna oda föl. Szépen fölengedték az ágat, körülötte pedig a többit letördelték, hogy lentről még a vak is észrevehesse. Meglesték, mikor jönnek vissza a cigányok.

   Volt nagy sírás-rívás, mikor nem találták a libákat. Átkozódtak, szidták a tolvajt, aki még őket is meglopta. Körbejárták a hidat, majd az út közepén térdre esve kérték a tallósi Szűz Máriát, hogy adja vissza a libáikat. Ahogy ostromolták az égieket, mit látnak, a két liba máris ott ült a fán.

   Lélekszakadva futottak haza megvinni a hírt, hogy csoda történt: Élő libák szálltak a fára a döglöttek helyett!

Mikor legyen a búcsú napja

   Mikor megépült nálunk az evangélikus templom, a presbiterek összedugták a fejüket, melyik szentet válasszák a templom patrónusává.

   Sorra vették az evangélistákat, de egyiknek a neve sem volt alkalmas időben, mert hát a templom őszre készült el. Hosszú vita után úgy határoztak, Szent Mihály napra legyen a templom szentelése. Az a nap meghatározó a falu életében, akkor kell fizetni az árendát, akkorra a csorda is hazatér.

  Meglett az egyezség. Ennek örömére bor is került az asztalra a tiszteletes pincéjéből. Iszogatás közben az egyik bőtorkú presbiter fölemelte a szavát:

   - Miután a templom szentelésében ilyen szépen megegyeztünk, hogy ezt el ne felejtsük, tartsunk mi is búcsút ezután, mint a pápisták.

   - Úgy van, - helyeselték a többiek is -, legyen bizony, ha a pápistáké Lőrincre van, legyen a mienk Szentmihályra! - Szentmihályra, de mikor? Előtte vagy utána való vasárnap? - tette föl a kérdést az egyik.

• Utána ne legyen, mert még azt mondanák a pápisták, hogy őket utánozzuk.
• Szerintem előtte azért nem lesz jó, mert ki látott valamire előre inni - állapította meg egy másik.

   Szó szót követett, a tisztes presbitérium két pártra szakadt, fele előtte, a másik fele utána akarta tartani a búcsút. Az ünnepi bor már-már oda hatott, hogy ölre mennek, és úgy döntik el az igazságot, mikor a tiszteletes közbelépett, nehogy kárt tegyenek egymásban a vitázók.

   - Tisztelt presbiter urak, így soha nem fogunk megegyezni, ha egyik fél sem enged. Ezért engedjen mind a kettő.

• De hát az lehetetlen, akkor hétköznap lenne a búcsúnk? Azt már nem! Inkább ne is legyen! - zúgták néhányan.

   - Nem kell hétköznap tartani a búcsút! - nyugtatta meg őket a pap -, csak figyeljenek rám. Legyen a búcsú mindig szeptember utolsó vasárnapja, így az hol Szent Mihály előttre esik, hol utána, és mindenkinek meglesz a fele akarata, amellett senkit sem fogunk utánozni.

  Az igazságos ítéletbe mindnyájan beleegyeztek. Azóta már százötven esztendő is elmúlt, de még mindig tartja magát az akkori döntés.

Gágyor József 

Felvidéki Pajta

 Bújj, bújj zöld ág,

zöld levelecske…

Anyanyelvünk postásai,

jövendőnk zöld hajtásai,

lelkünk remény-virágai,

nyitva van az Aranykapu,

csak bújjatok rajta.

Rajta, rajta,

csak bújjatok rajta!

Jaj, Istenem, mi ez a zaj,

rettenetet keltő robaj?   

Szemem kutat, jaj, mit látok,

szinte sóbálvánnyá válok:

Leszakadt a Pajta!

Alatta a kis postások,

az apró remény-virágok,

magyar vágyak, magyar álmok…

Anyák, apák könnye pereg,

s ott fönn, gyászos varjúsereg

csapongva száll és kesereg.

Visszhanguktól zeng a határ:

kát, kár, kár, kár,

kár, kár, kár, kár…