<<  58/87 >>

Karácsonyváró műsor Felsőszeliben

27.1.2020 11:23 | Jakubecz Márta

http://www.terrahirujsag.sk/

   A Széchenyi István Alapiskola 2019. december 19-én hagyományos karácsonyi műsorral ajándékozta meg a szülőket, nagyszülőket és az érdeklődő közönséget. Az adventi időszak kiemelkedő rendezvénye ez, mert – ahogy a szülők mondják – a műsor teremti meg számukra a karácsonyi hangulatot, lélekben felkészíti őket a közelgő ünnepre. Mindkét Szeli lakossága részéről minden évben nagy figyelem kíséri a gyermekek műsorát, amit a zsúfolásig megtelt kultúrház látványa ezúttal is bizonyított.

   A műsor Mihalovič Veronika szavalatával kezdődött, őt Morovics Ibolya készítette fel. Ezt követően az iskolai énekkar, a Csalogány következett – Lénárt Krisztina vezényletével igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a színpadra. Előadásukban karácsonyi egyszólamú és kétszólamú műveket hallhatott a közönség. Furulyán Lénárt Emese közreműködött, xilofonon Tóth Bibiána kísért. Utolsó számként Kocsár Miklós: Ballagi című művét adták elő, mely Kányádi Sándor versére íródott. Ezzel a művel emlékeznek az idén augusztusban elhunyt zeneszerzőre.

   A zeneiskolások műsorbetétjében fellépő tanulók a következők voltak: Ferdinand Viktor, Pónya Ferenc Dániel, Kontár Máté, Královič Ádám, Németh Natália, Pónya Boglárka és Gyurcsy Flóra. Felkészítőik a zeneiskola tanárai, Gabriel Kudry és Bugyi László voltak.

   A műsor elmaradhatatlan része az igazgatónő és a Szülői Tanács elnökének ünnepi beszédei. László Ildikó igazgatónő a nézőkhöz szólva rámutatott arra, hogy az ünnep lényege a Szeretet, mely szavakkal ki sem fejezhető – ellenben mindig tettekben nyilvánul meg. Az igazgatónő után Lénárt Krisztina, a Szülői Tanács elnöke szólalt fel, aki szintén az ünnep lényegéről elmélkedett, kiemelve, hogy a karácsonyi ünnepvárás a türelemre tanít bennünket, majd mindenkinek megköszönte egész évi, iskolát segítő munkáját.

   A műsor a kisebbek irodalmi színpadának fellépésével folytatódott, akik egy gyönyörű verses-zenés összeállítást mutattak be. Szólót énekelt Perleczky Rozina és Mihalovič Marcell, illetve Németh Zsófia és Lóci Zita. Felkészítőjük Blazsek Beáta volt. Az irodalmi színpad fellépése után a kisénekkar lépett színpadra karácsonyi énekekkel. A kisénekkar vezetője Simkó Mária.

   A felső tagozatos táncosok, a Höcögők tánccsoportja ezúttal nyírségi táncokat mutatott be szintén nagy sikerrel Molnár Beáta vezetésével. A nagyok után a kicsik következtek, ők is tánccal színesítették a műsort. A Topogók tánccsoportja gyermekjátékokat és polgári táncokat mutatott be. Őket Simkó Mária készítette fel.

   A szeliek minden iskolai műsorát a felső tagozatosok irodalmi színpada zárja. Idén Andersen: A kis gyufaáruslány meséjére épült a műsoruk. Az összeállítás az ünnep legmélyebb rétegeibe nyújtott betekintést: szeretet nélkül nem lehet élni. Az irodalmi színpad vezetője Nogely Mónika.

   Az érdeklődők a bejáratnál megvásárolhatták a Sulisok(k) című iskolai diáklap karácsonyi számát, melynek szerkesztését jómagam végeztem. A műsor gyermekkonferálói Mihalovič Veronika és Kovács Barnabás voltak. A programot összeállította és a műsorvezetők szövegét Morovics Ibolya írta. A technikáról ezúttal is Nagy Flórián gondoskodott a diákok segítségével.

   Az iskola karácsonyi műsora ismét felemelő, lelket formáló rendezvény volt. Köszönet a tanulóknak és felkészítőiknek, hogy ezúttal is létrehozták ezt az adventi, karácsonyváró csodát.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  58/87 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom