logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  76/85 >>

December a Pázmányban

20.1.2018 09:40 | Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda

   December, az év utolsó hónapja, sok-sok meglepetést, akciót tartogatott a vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda tanulói számára. Az adventi időszakban reggelenként a sulirádióban tanulóink rövid mesét, történetet olvastak fel a többieknek, miközben karácsonyi dalokat hallgattunk.

   Ebben az időszakban fontosnak tartjuk, hogy adománygyűjtéseket szervezzünk rászoruló gyerekek javára. Az összegyűlt adományokat idén a torockói gyermekotthonba juttattuk el. Nemcsak ajándékokkal igyekszünk segíteni, hanem elmentünk a városi idősek otthonába is, hogy műsorunkkal örömet szerezzünk az ott lakók számára.

   December 6-án az angyalokkal és az ördögökkel együtt iskolánkba látogatott a Mikulás, aki a jó gyerekeket puttonyából édességgel jutalmazta.

   Luca napjához több népszokás is kapcsolódik, melyeket a  kilencedikes lányok már évek óta december 13-án, Szent Luca napján nagy sikerrel elevenítenek fel.

   A karácsonyi hangulathoz tartoznak a téli sportok is, hiszen tanulóink nagyon szeretnek sportolni, pontosabban korcsolyázni. Az év utolsó napjaiban több osztály is korcsolyát húzott, s a városi jégpályán önfeledten koriztak a gyerekek. A szellemi sportnak is vannak lelkes követői, tanulóink nagy érdeklődéssel vettek részt a karácsonyi sakkversenyen, ahol összemérték ügyességüket.

   A téli szünet előtt tartottuk az iskolai karácsonyi vásárral egybekötött műsorunkat, a fenyőünnepélyt, melynek szereplői a kicsi óvodások és az alsó tagozatos tanulók voltak. Szülők, pedagógusok és gyerekek ünnepeltek együtt ezen a műsoron szereplőként vagy nézőként.

   Az egyes osztályok a téli szünet előtti napon osztálykarácsonyt tartottak. A nagyok már maguk szervezték: voltak, akik műsort állítottak össze, vetélkedőt szerveztek, és akadtak olyanok is, akik  saját készítésű vagy vásárolt apró ajándékokkal lepték meg egymást. A kisebbek a tanító nénik segítségével készülődtek. Péntek délelőtt folyamán a 9. osztály tanulói betlehemes játékot mutattak be. Azt követően népszerű magyar és angol karácsonyi dalokat hallgattunk, közösen énekeltünk, beszélgettünk. Idén együtt készítettük és díszítettük a mézeskalácsokat, melyek finom illata szállt  az iskolafalak között.

   A Pázmányosok - tanítók, gyerekek és tanulók együtt teremtették meg az advent és a karácsony hangulatát, mely áthatotta a várakozás örömteli, békés idejét, megszépítve így hétköznapjainkat.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  76/85 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat