Titokzatos jelek a felvidéken

   Magvető havának /október/ 16. napján, Diószegen tartott előadást Friedrich Klára és Szakács Gábor. Az íráskutató- és könyvszerző házaspár a Pannonia Polgári Társulás, Diószeg város és a Csemadok Diószegi Szervezetének meghívására érkezett a mátyusföldi városba, ahol két érdekes előadást is meghallgathattunk tőlük.

   Bizonyára sokan hallottak már a székelyföldi rovásírásos emlékekről. Ősi írásunk mai művelői számára – de talán már az Erdélyt megjárt felvidéki utazók számára is – ismerősen cseng Énlaka, Csíkszentmárton, Bögöz, Székelyderzs, Vargyas, Gelence, Rugonfalva neve. Szemünk előtt kirajzolódnak a székely-magyar elődeink által falba karcolt, kőbe vésett, fakazettára festett titokzatos jelek.

   Soroljunk most néhány nevet felvidéki tájainkról: Körmöcbánya, Besztercebánya, Selmecbánya, Kassa, Udvard, Nagycsalomja, Felsőszemeréd, Nyitra, Lőcse, Túrécbéla, Léva, Gelle, Hejcze, Komárom. A felsoroltak közül néhány helyen még tartja magát a magyarság, de többségükben már rég megtette hatását a kitelepítés, ellehetetlenítés és az önfeladás. A múlt mégis üzen.

   Talán meglepően hangzik, de a felsorolt helyek min rovásírásos emlékekkel büszkélkedhetnek. A felvidéki, tapolcsányi gyökerekkel rendelkező Friedrich Klára őseink hátrahagyott jeleit kutatta fel itt a Felvidéken is, és adta ki könyv formájában, Felvidéki rovásírásos emlékek címmel. Diószegi előadása során ezekről beszélt, rámutatva arra is, hogy az évszázadokat átélt emlékek némelyikének sorsa az utóbbi időben meglehetősen viszontagságos. Van, amelyiknek átvésés jutott osztályrészül, és van, amely útépítésnek, áruház alapozásnak esett áldozatul.

   Még így is maradt szép számban nyoma a régi magyar írásbeliségnek, így arra biztatta a hallgatóságot, járjanak nyitott szemmel, hiszen régi várfalakon, templomok oltárai mögött is találhatunk még felfedezetlen rótt kincseket.

   A Felvidék minden téren jeleskedik ősi hagyatékunk továbbéltetésében, hiszen a múltban is jeles tudósok, kutatók közöltek érdekes adatokat a szkíta-hun írásnak is nevezett rovásírásról. Bél Mátyás, Thelegy János, Szenczi Molnár Albert, Zakariás János, Cservenka Dániel, Rómer Flóris, Ipolyi Arnold. A rovásírás kifejezés elterjesztője pedig nem más, mint a szintén felvidéki, Pozsonyban született nagy szobrászunk, Fadrusz János. Jelen korunkban Püspöki Nagy Péter nevét is említhetjük, aki több tanulmányában is foglalkozott a rovásírással. Tarics Péter rovásírás-kiállítását néhány éve Dunaszerdahelyen is bemutatták. Salgó Gabriella, érsekújvári tanárnő pedig egyetemi szakdolgozatát a rovásírásról írta, diákjaival a felvidéki vetélkedők meghatározó szereplője. A legnagyobb létszámú rovásírás-szakkör pedig jelenleg a Szabó Gyula      Alapiskolában működik Ivicze Klára vezetésével.  A Kárpát-hazában már évek óta épp a Felvidéken tartják a legnagyobb rovásírás-vetélkedőket Ősi Tudás néven, amelynek főszervezője a Palóc Társaság, Z. Urbán Aladár elnökletével.

   Patassy Sándor

   Megjelent a Csallóköz hetilapban.

De lehet!

„Az nem lehet, hogy annyi szív

Hiába onta vért,

S keservben annyi hű kebel

Szakadt meg a honért.”

De lehet!

Bizony lehet,

példa rá a Felvidék,

a népszámlálás,

a gyászos lelet.

             *

„Az nem lehet, hogy ész, erő,

És oly szent akarat

Hiába sorvadozzanak

Egy átoksúly alatt.”

De lehet!

Bizony lehet,

de mindent a múltra

fogni nem lehet.

Nézzünk szembe

végre magunkkal:

Az eszünk céda,

az erőnk béna,

s vajon van-e még

szent akaratunk?

Mea culpa,

mea culpa,

bűnösök vagyunk!

                             Gágyor József