Május, Zsigárd

   A május volt az a hónap, amikor már az ember érezte, hogy vége a gonosz télnek, bár még hátra voltak a fagyosszentek, de az már csak néhány nap, „azt már lábujjhegyen is kibírjuk”, szoktuk mondani. A föld mélyéről feltörő magok, növények, rovarok és az áldott napsütés mind-mind a tavaszt, a megújhodást hirdette. Kiültették a parasztem- ber kedvelt virágát, a muskátlit, eltakarították a tél romjait, megjelent az udvarokon az aprójószág: csirke, liba, kacsa.

   Minden este májusi litániára jártunk, hálát adva az Úrnak a tél ural-mának megszakításáért. Egyben legény és leányleső esték is voltak ezek. Szívesen mentünk bármily nehéz munkát is végeztünk aznap, mert találkozhattunk azzal, aki szívünknek kedves volt. Nálunk azt tartották, hogy a május a megújhodás és a szerelem hónapja. Egy nagyon szép szokás kötődik május első napjához, a májfaállítás szokása. Várta is ezt a napot eladó leány és legény egyaránt. A legények már jóval előtte megbeszélték, ki kinek segít a májfaállításában, kinézték azt a fát, amelyet majd május elseje előtti éjszakán kivágnak, és behoznak a lány ablaka alá. Igyekeztek magas fát választani, hogy messziről látható legyen, kiemelkedjen lombjával a háztetők fölé. Magát a lombot pántlikával, borosüvegekkel díszítették, majd gödröt ástak, melybe szinte beültették a fát. Jól meg kellett tömni a földet, hogy a fa nehogy a házra dőljön. A törzsét virággal fonták be. A lány csak belülről leselkedhetett, nem volt szabad kimennie. A májfát hajnalig őrizte a csapat, nehogy egy másik csoport kidöntse, vagy átvigye egy másik lány ablaka alá. A májfaállításról szólt a következő nóta:

Hallottátok-i már hírit,

Balog Gyuri legínysígit?

Fírísze’ vágjo a májfát,

Hogy ne hallják kopogását.

Fővëszi a jobb válláro,

Viszi Julcsa udvaráro.

Nesze Julcsa itt a májfa,

Jó íccakát, vigyázz rájo!

Ha marannák íccakáro,

Gyükeret verne a májfa.

Góla száno az ágáro,

Ippen kilenc hónapjáro.

   Másnap reggel bizony magasra tartott fejjel ment az a lány a misé- re, akinek az ablaka alatt ott állt a májfa. Amelyik lány igen dicseke- dett a májfával, azt szokták neki mondani, hogy: „Jó van, csak kilenc hónapjáro meg ne illedjen!”A májfát pünkösdig hagyták díszelegni. Pünkösdhétfőn azután összejött a csapat, amely állította, hogy ledöntsék. Ilyenkor már a gazda is segített, hogy kárt ne tegyenek a házban, a lány pedig finom pogácsával, borral váltotta ki magát. Áldomást ittak. A fának a gazda is örült, mert vagy nyomórúdnak használta fel, vagy az eresz alatt kukoricacsomókat aggatott rá, attól függően, hogy mekkora volt a fa.

   Május elsején hajnalban cigánybandák ébresztették a falut. Minden ablak alatt eljátszottak egy nótát. Pénzt kaptak érte a gazdától, akinek

„jó kövér májust” kívántak. Akkoriban még a faluban négy teljes ci- gánybanda működött, s mindegyiknek megvolt a maga kocsmája.