Felsőszeli ágostai hitvallású evangélikus egyháza a 16. és 17. században – III. rész

Ágost szász választófejedelem ifj. Lucas Cranach festményén (1550-es évek)
és a Liber Concordiae címlapja (1580) - Forrás Internet

   A továbbiakban szóljunk néhány szót a Felsőszeliben megtartott két 17. századi evangélikus egyházi zsinatról is. 

   Az első zsinatot Pálházi Göncz Miklós felső-dunamelléki szuperintendens hívta össze 1614. július 9-ére Pápay Péter papsága idején. A szinódus lefolyásáról egyelőre csak annyit tudunk, hogy annak egyik jeles eseménye a lelkészavatás volt. Ezen a napon négy személyt avattak lelkésszé falunkban, úgymint Balogh Ferencet, Chinorany Istvánt, Kecskeméti Gáspárt és Lazius (Lakos) Györgyöt.

   Balogh Ferenc (Franciscus Balogh [1.]) az ordináció után 1614-től Alsó- és Felsőbakán lett lelkész, majd 1628-ban Galgócon volt a magyarok papja (2018, II/1, 45. o.; 2020, II/1, 55. o.). 

   Chinorany István (Stephanus Chinorany) 1614-től Nádszegen szolgált (2018, II/1, 137. o.; 2020, II/1, 85. o.).

   Kecskeméti Gáspár (Casparus Kecskeméthi, Kecskeméthy) 1614-ben aláírta az Ágostai hitvallást, 1614-től 1620-ig Sopornyán volt pap. Az 1628-as évben már Sempte (Šintava) lelkészeként és a Thurzó grófok udvari prédikátoraként találjuk (2018, II/1, 481 o.; 2020, II/1, 199-200. o.).

   Lakos György (Georgius Lakos, Georgius Lazius [1.]) 1614-ben írta alá az Ágostai Hitvallást. 1614-től egy Kemence nevű helységben volt lelkész. Szolgálati helyének lehetséges értelmezése még (Alsó- és Felső) Kamenec (2018, II/1, 592. o.; 2020, II/1, 237. o.).

   Ezen az első felsőszeli zsinaton a református vallást elhagyva az evangélikus vallás követésére kötelezte magát a baranyamegyei Laskóról származó Laskay Bató István lelkész. Ekkor már mint „minister ecclesiae Jaurini collectae in aug. Confessione“ (a győri eklézsia ágostai hitvallású lelkésze) írta be nevét a kerület jegyzőkönyvébe (Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története, I. kötet, Sopron 1924, 366. oldal).

   A zsinaton Baáni Jodoczi Simon, a hédervári iskola rektora is részt vett, aki ebbéli a minőségében szerepel a jegyzőkönyvben (Payr Sándor; I. kötet, 380-381. oldal).

   A második felsőszeli zsinatot Brunszwick Tóbiás felső-dunamelléki szuperintendens hívta össze 1622. április 26-ára. Ezen a szinóduson megállapították: 1- az Úrvacsora kiszolgáltatásának módját, 2- a keresztnek temetéseken való használatát (a gyászmenet elején való hordozását), amelyet a magyar egyházak is elfogadtak, 3- az alba viselésének kérdését, aminek a magyar lelkészek ellene mondottak, és más időre halasztottak (Payr Sándor: I. kötet, 791. oldal).

   Itt kell megemlítenünk, hogy az alba viselését még az 1610. évi zsolnai zsinat VI. kánonja határozta meg. „VI. Conformitatem rituum et ceremoniarum, una Alba excepta (ad cuius usum, tamquam Adiaphorum Dominos Hungaricos Concionatores, certas et evidentes ob causas compellere, non videretur consultum), in omnibus hisce conjunctis Ecclesiis instituant et conservent, id quod non aliter consequentur, quam unius ejusdemque Agendae publicatione. De Dierum Festorum celebratione, quinam observari debeant, jam antea exstant constitutiones Contuberniorum.“

   Ez a latin szöveg Dr. Zsilinszky Mihály történésznek az 1910-ben Selmecbányán kiadott ´Az 1610-ik évi zsolnai evangélikus zsinat háromszázados emlékünnepén´ című egyháztörténeti tanulmányában így hangzik magyarul (28. oldal). „6. Az istentiszteleti szokások és szertartások egyformaságát, az alba (fehér ruha) kivételével, (melynek használatára, mint adiaforonra, a magyar lelkész urakat bizonyos és látható okoknál fogva kényszeríteni nem látszik tanácsosnak) az összes így összetartozó egyházakban eszközöljék és megtartsák, azt. amit másként nem lehet keresztül vinni, mint ugyanazon Agenda bevezetése által, hogy az ünnepnapok megülésére nézve, mik legyenek megtartandók. az a contuberniumok régibb megállapításaiban van.“

   Az 1622. évi felsőszeli zsinat határozatából láthatjuk, hogy az alba viselését, mint adiaphoront (mellőzhető, közömbös, lényegtelen) a nálunk összegyűlt evangélikus lelkészek magyar csoportja még mindig ellenezte.

   Ezen második felsőszeli zsinat keretén belül három személyt, éspedig Benus Györgyöt, Molitoris Jakabot és Rasinaeus (Rafineus) Miklóst avatták lelkésszé.

   Benus György (Georgius Benus) Árva vármegyei születésű volt. 1622-től Dunaszegen lelkészkedett. A Formula Concordiaet 1622-ben írta alá (2018, II/1, 83. o.; 2020, II/1, 68. o.).

   Molitoris Jakab (Jacobus Molitoris [5.]) Dobrowitzben (Dobrovice, CZ) született. A Formula Concordiaet 1622-ben írta alá. Szolgálati helye 1622-től Medve lett. 1631-ben papként Fertőszéplakon találjuk (2018, II/1, 693. o.; 2020, II/1, 269. o.).

   Rasinaeus (Rafinaeus) Miklós (Nicolaus Rasinaeus, Nicolaus Rafinaeus) a születési helyéül jelölt „malacencis“ szóból ítélve malackai (Malacky) származású lehetett.  A Formula Concordiaet 1622-ben írta alá. Ugyanazon évtől Győrzámolyon volt lelkész (2018, II/1, 843. o.; 2020, II/1, 319. o.).

   A két zsinatot követően 1650-ben is volt ordináció Felsőszeliben, amikoris Légrádi Istvánt (Stephanus Légrádi, Légrády) avatták pappá. A Formula Concordiaet 1650-ben írta alá.  Szolgálatának kezdeti időszakáról semmit nem tudunk. 1662-től Nemescsón, 1670-1671 között Egyházasfalván volt lelkész. 1671-ben a szolgálatból elbocsátották, de 1673-ban újra visszavették. 1673-1674 között Szarvaskend papja volt. 1674-ben a pozsonyi delegált törvényszék elé idézték (2018, II/1, 597. o.; 2020, II/1, 238-239. o.).

   Ebből a fentebb felvázolt 17. századi hithű evangélikus gyülekezetből indult útjára falunk két szülöttje, a későbbiekben lelkészként szolgáló Szeli György és Szeli András. Vezetéknevüket származási helyükről felvett névként kell értelmeznünk. 

   Időrendi sorrendben első közülük az a Szeli György (Georgius Szelei, Szellius, Zeli [1.]), aki 1630-ban született Felsőszeliben. Tanulmányait Sárospatakon (1648) és Kassán végezte. Iskolamesterként 1658-tól az erdélyi Brassóban működött. 1658 után törcsvári számtartó volt. Ezután újra iskolamester lett és 1665-ig Krizbán tanított. 1665-ben aláírta az Ágostai Hitvallást. Miután 1665. április 8-án Berethalmon lelkésszé avatták, 1665-1667 között Csernátfaluban, 1668-1675 között Brassóban és 1675-1693 között Apácán lelkészkedett. Felesége Szentannai István csernátfalusi pap ismeretlen nevű leánya volt. Négy fiából hárman lettek pappá: Izsák [1.], György [2.] és József [1.]. Unokái közül Izsák [2.] és József [2.] voltak lelkészek. Dédunokái közül Izsák [3.] volt papságban. Szeli György Erdélyben, a barcasági Apácán halt meg 1693-ban (II/3, 588. o.).

   A második elszármazott az 1657 körül Felsőszeliben született Szeli András (Andreas Szeli, Szely) volt. Szülei Sz. Péter és Soos Erzsébet voltak. Iskoláit 1671 és 1674 között Győrben és Sopronban végezte. Iskolamesterként Gyarmaton, 1683 előtt Tésen és 1692-ig Bodonhelyen működött. Ordinációjára Bártfán (Bardejov) került sor 1692. augusztus 11-én Zabler Jakab (Jacobus Zabler [2]) szuperintendens által. Lelkészként 1692-től Bodonhelyen, 1694-től Bakonyszombathelyen, 1695-től Nemesládonyban, 1710-től 1714-ig Répceszemerén és 1725-től 1732-ig Nemesdömölkön működött (III/1, 397. o.).

   A fenti sorokban megfigyelhettük, hogy a lelkészek életrajzi adatainak állandó velejárója a Ágostai Hitvallás (Confessio Augustana) és az Egyességi Irat (Formula Concordiae) aláírása volt.

   Történt ez azért, mert az 1610. március 28-30. között Zsolnára összehívott zsinat VII. kánonja kimondta, hogy csak olyan papjelöltek szentelhetők fel a lelkészi hivatalra, akik aláírják a Liber Concordiaet. Az 1614. január 22-23. között megtartott szepesváraljai zsinat ezt határozatot szószerint megismételte. Az 1622. szeptember 1-én Semptében megtartott konzisztórium II. cikkelye a zsolnai zsinat VII. kánonjában meghatározottakat újfent megerősítette.

   A zsolnai zsinat VII. kánonjának idevágó része így hangzik: „Singuli autem Superintendentes de Ordinandis suum habeant Protocollum. Ordinandi vero omnino Libro Concordiae prius subscribere teneantur, neque aliter ad Sacros ordines admittantur.“

   Ennek magyar fordítását Dr. Zsilinszky Mihály (*1838-†1925) történész így adja ´Az 1610.ik évi Zsolnai evangelikus zsinat háromszázados emlékünnepén´ című egyháztörténeti tanulmányában (29. oldal): „Minden egyes superintendensnek legyen a felszentelendők nevét magában foglaló naplója; akik felakarják magokat szenteltetni, azok elébb köteleztessenek a Liber Concordiae aláírására, máskülönben nem bocsáthatók a szent ordinatióhoz.“

   A Liber Concordiae (Konkordia Könyv) az evangélikus egyház hitvallási iratainak gyűjteménye, amelyet Jacob Andreä (*1528-†1590), a tübingeni egyetem teológusprofesszora állított össze. A könyvet Ágost szász választófejedelem adatta ki Drezdában 1580. június 25-én.

   Habár a hitvallási iratok kötelező aláirása a zsolnai zsinat kánonjával megkezdődött, annak betartását mégsem kezelték szigorúan és egyöntetűen. Némelyek ugyanis aláírásukban a Liber Concordiae, mások a Confessio Augustana, ismét mások pedig a Formula Concordiae nevét említették. Ez utóbbi kettő irat a Liber Concordiae részei.

   A Felsőszeliből elszármazott Szeli György lelkésznek az erdélyi Berethalmon tett hűségesküje például így hangzik: „Ego Georgius Zeli Sancte juro Domino Deo qui est Pater, Filius et Spiritus Sanctus me invariatem et orthodoxa religionem Lutheranam Augusta Vindelicorum a Carolo Quinto confirmatam“. Ugyanez magyarul: „Én, Zeli György, szentül esküszöm az Úristenre, aki az Atya, a Fiú és a Szentlélek, hogy kitartok az V. Károly (német-római császár) által megerősített változatlan és ortodox ágostai evangélikus vallásomban“. (II/3, 588. o.: Ord: Berethalom, 1665. 04. 08.). Vagyis Szeli Gyögy a Confessio Augustana-t (Ágostai Hitvallás) írta alá.

   Zárszóként álljon itt Oros László (*1952-†2024) helytörténésznek ´A felsőszeli ágostai hitvallású evangélikus egyház története´ című, 2011-ben kiadott könyvében tett azon mondata, amely így szól (7. oldal): „Ezért aztán minden apró részletnek, évszámnak és névnek örülni kell, ami a vidékünk protestáns múltjáról felbukkan.“

   Jelen írás ennek az intelemnek a jegyében sorolta fel a Felsőszelihez valamilyen formában köthető 16. és 17. századi evangélikus egyházi személyeket, akiknek döntő többségét ezidáig sajnos nem ismertük.