„Ezt a Mikulásnapot meg fogja emlegetni a falu, míg csak állani fog! „

   December 6-án Taksonyon a nyolcvan éve történt bombázásra emlékeztek. A falut ért szörnyű csapás körülményei csak részben tisztázódtak. A  helyiek a bombázást a mai napig a háborúval együtt járó véletlen eseményként tartják számon, mely kilenc ártatlan ember életét oltotta ki.

   Troch Pál helyi esperes-plébános naplójába ezeket a sorokat jegyezte fel ezen a napon:

    „December 6-án, délelőtt 11 óra 40 perckor rettenetes csapás érte a községet. A német gépek valahol Hodi határában megtámadták az angol gépeket, amelyek visszatámadtak, s a galántai kastély udvarától Szent Vendel szobráig 63 bombát dobtak le. Ezekből körülbelül 45 esett a házakra. Recsegtek az ablakok, rázkódtak az ajtók, rémület fogott el mindenkit a házban. Mikor elcsendesedett a bombázás, hallom a zajt, kiabálást, futkosást a Temető utcában. Hét halottunk lett! Özvegy Varga Simonnét karján kisded unokájával a romok alól húzták ki, fűrészelés közben szilánkoktól haltak meg Kiss Ferenc és fia. Papp Vince akácfát vett ki, Hrotkó Ella... Panyik Béláné Kubovics Máriát, aki az utcaajtót akarta becsukni éppen, a légnyomás derékban kétfelé szakította.

   Le nem lehet írni azt a megdöbbenést, amit a falu népe érzett. Ítéletnap volt ez, pusztulás, halál, sírás, a bú és a félelem napja. 53 épület sérült meg, néhány rommá lett, sok szarvasmarha elpusztult, a kertekben bombakráterek maradtak. Íme, egy csendes falu! Mindenki azt gondolta, hogy ezt a békés falut nem fogja bombázás érni, s egyszerre megtörtént a nagy baj. A galántai vasútállomás és a dögösi repülőtér közé ékelve ki vagyunk téve a legnagyobb veszélynek. Ezt a Mikulásnapot meg fogja emlegetni a falu, míg csak állani fog! „

   Troch Pál plébános naplóbejegyzésén túl mit lehet tudni erről az eseményről az egykori haditudósítók, a háborút kutató történészek munkáiból, és mit őriztek meg a szeretteiket elvesztett családtagok, rokonok és a helyi közösségi emlékezet?

   1944 decemberében a szovjet csapatok a román átállás és a magyar kiugrási kísérlet kudarca után már Budapest határában voltak. A nyugati fronton a szövetségesek 1944 júniusi normandiai partraszállását követően, amikor csak a bombázó repülőgépekből 3500 kapcsolódott be az európai harcokba, a tengelyhatalmak sorsa megpecsételődni látszott.

   A bombázást előidéző aznapi repülős bevetésekről sikerült megtudni, hogy ezen a napon az amerikai légierő 270 bombázója indult el a Perugia közeli Pantanella bázisról Sopron, Hegyeshalom, Szombathely, Zalaegerszeg, Pozsony, Graz és Maribor vasúti csomópontjainak, pályaudvarainak megsemmisítésére.

   Pozsony fölé negyed 12-kor érkezett kötelékben 13 amerikai gép, melyek a vastag felhőtakaróból adódó rossz látási viszonyok miatt „csak” 34 tonna bombát szórtak le nagy magasságból a városra, majd a tartalékként megjelölt célpontot, a dévényújfalui rendező pályaudvart bombázták le. Stomfa térségében a bombázókat váratlanul 20 német vadászrepülő támadta meg, melyek 3 bombázót lelőttek.

   Eközben további 13 bombázó Galánta irányába indult el, közülük 9 Magyardiószeg ipari létesítményeire 19 tonna bombát dobott le, de bombatámadás érte a vágsellyei ipartelepet is. Az átalakult bombázási rend miatt az amerikai vadászgépek nem tudták hatékonyan megvédeni saját bombázóikat, melyeket a Hegyeshalom felől érkező német vadászrepülők üldözőbe vettek. Ez miatt 4 veszélybe került amerikai bombázó ismeretlen helyeken szabadult meg bombaterhétől. Nagy valószínűséggel ezek a gépek okozták a taksonyi bombatámadást. A hadijelentések szerint ezen a napon Galánta közelében az angolszász 8./JG 51 légi osztaghoz tartozó Lt. Heinrich Jensen bombázógépe zuhant le, pilótája az életét vesztette.

   A helyi szemtanúk szerint a bombázás napján Taksony kataszterében, a Tósnyárasd és Palóc-puszta közelében elhelyezkedő Sósok dűlő Afű-nek nevezett mocsaras, nádas részében, a vasúti sínekhez közel egy német vadászgép is lezuhant. A gép mindkét pilótája bennégett a gépben. Délután német tisztek érkeztek tényfeltárásra a helyszínre. A géproncsot csak tavasszal vontatták el a határból a Vermekbe, hogy ne akadályozza a határban a tavaszi munkák elvégzését.

   Galánta akkor stratégiai helynek számított, hiszen a Budapest-Érsekújvár-Pozsony vasútvonal egyik csomópontja, ráadásul ezen a napon a vasútállomáson magyar katonákkal teli vasúti szerelvény vesztegelt. A galántai kastélyban tankjavító műhely, a kastélypark melletti polgári iskolában pedig a Miskolcról idetelepített hadikórház működött.

   A helyiek elmondása szerint a Hódi felől négy német vadászrepülő vette üldözőbe az amerikai bombázókat, melyek menekülésük közben igyekeztek megkönnyebbülni terhüktől. Néhány szemtanú állította, hogy ha az egyik gép nem kap találatot, valószínűleg nem a galántai kastélyra és a falura esnek a bombák. Sajnos nem így történt. Galántán a kastély gondnokának feladatát ellátó Krihó családnak két gyermekét, a 14 éves Jánost és a 15 éves Ilonkát érte halálosan bombatalálat, és a kastély déli tornya sérült meg.

   Taksonyon a bombák a Proli utcára, a Kertaljára és a Temető utcára hullottak egészen a Deákiba és a Szelibe vezető utak elágazásáig. A szörnyű esemény a bombázás napján hét áldozatot követelt, két gyermek a légnyomás miatt későbbi napokban halt meg.

   Id. Kiss Ferenc és Ferenc katonafia, aki a galántai állomáson veszteglő hadosztály parancsnokától kapott egynapos eltávozást, a kertben segített apjának a fűrészelésben és a fahasogatásban. A becsapódó bomba nyomán az édesapa és fia is halálos sérülést szenvedett. A két kis unoka Erzsike és Ella, akik éppen nagymamájukkal mikuláscsomagjaikat bontogatták, ma is élő szemtanúként emlékeznek nagyapjuk és nagybácsijuk haláltusájára.

   Panyik Béláné Kubovics Mária a légnyomás miatt kinyílt utcaajtót akarta becsukni, amikor testét a bombaszilánkok darabokra szaggatták. A szomszédban a kútásó Papp Vince akácfát vett ki a háza előtt, amikor a bomba őt is halálosan megsebesítette.

   A bombázó gép a halál szelével hamar a Temető utcánál volt. A bombatalálatot ért házban halt meg az áldozatok legidősebb tagja, a 77 éves özvegy Varga Simonné Lénárt Veronika és 17 hónapos unokája, Bugyík Ilike. A háztető törmeléke alatt találtak rájuk. A nagymama holtában is kis unokáját szorította magához, akinek életét már szintén nem tudták megmenteni.

   Hrotkó Ella, Hrotkó István 18 éves leánya volt a hetedik áldozat, aki a kertjük végében, a Vermeknél kialakított bunkerba szaladt, amikor a bombaszilánk a fején sebesítette meg. Szüleit és testvéreit a háború után kitelepítették Magyarországra.

   A bombázások nyolcadik áldozata Tarr Ferencék leánya, a 11 éves Mariska lett, akit a bombázás előtt szülei elküldtek a pékségbe kenyérért. Az utcán érte őt a becsapódott bomba által okozott légnyomás. Szíve harmadnapjára megszűnt dobogni.

   A kilencedik, s egyben a legfiatalabb áldozat Flaskár Károlyék hat hónapos kislánya, Jolika volt. Ő Tatabányán a barlangkórházban született, ahol katonaköteles édesapja kőművesként dolgozott. Megszületése után édesanyja hazajött kislányával, akinek a sújtólég annyira megviselte szervezetét, hogy két hét múlva meghalt.

   A bombázás hét áldozatát a templomdombon ravatalozták fel. Innét indult a gyászmenet a temetőbe. Troch Pál plébános úr búcsúztatta őket, majd a későbbi napokban a sérüléseikbe belehalt kislányokat. A falu egykori plébánosa nem sejthette, hogy a falun átvonuló front napjaiban a szovjet katonák kegyetlenkedései miatt ő is a háború áldozatává válik.

   A bombázáskor sokan sebesültek meg. A repeszdarabok, az épületomlások sérüléseket, roncsolásokat okoztak. Volt, aki idegösszeroppanást kapott vagy a szeme világát veszítette el, a sújtólég miatt is többen megsérültek. Az emberek igyekeztek segíteni a rászorulókon. Lepedőket, függönyöket szaggattak szét, azzal kötözték a sebeket. A fedél nélkül maradtaknak szállást, élelmet adtak, vigasztalást nyújtottak. A súlyos sérülteket a galántai hadikórházba szállították.

   Elpusztult állatok tetemei feküdtek szétszóródva mindenfelé, a veszélyt érző állatok a jászolban feltett első lábukkal remegtek. A falu lebombázott keleti részén 74 bombatölcsér éktelenkedett. Az emberek térdig jártak a sárban. Sok ház összedőlt, a tetőkön nem maradt cserép. Gazdasági épületeket, pajtákat, istállókat, mezőgazdasági gépeket, kutakat ért találat. Leszakadt villanyvezetékek veszélyeztették a járást és a közlekedést. A károk rendbetételét nehezítette, hogy a férfiak többsége a háborúban, a fronton, vagy fogságban volt. Közben folyt a zsidók deportálása és a leventék is indulásra készen álltak. A családoknak tiszteket, csendőröket, a front elől menekülőket kellett befogadniuk.

   A taksonyihoz hasonló bombázás egyedülálló jelenség volt a környéken. A kerek évfordulón a r. kat. templomban erre emlékeztek az áldozatok lelki üdvéért megtartott szentmisén az áldozatok rokonai, leszármazottai, és az eseményt nyolc évtized után is számontartó falubeliek. A múlt nem felejtésre való, a tapasztalat okítani akar bennünket és a hatalmasokat belátásra bírni, hogy legyen esélyünk elkerülni az ehhez hasonló tragikus eseményeket.