A szeretet csodája

   Hol volt, hol nem volt, élt valamikor környékünkön egy szegény asszony. Gyereke annyi volt, mint a rosta lika. Alig szakadtak el a földtől anyjuk máris szolgálónak szegődtette őket. Pár garasnál többet nem kapott értük, de legalább nem kellett annyi éhes szájat betömnie. Így járt Jóska is, aki kisszóga lett az egyik istenháta megetti tanyán. Kecskéket legeltetett naphosszat. Avaron aludt az istálóban az állatok mellett.  Ha fázott, hozzájuk bújt. Szeretett itt lenni úgy érezte ő az ura erdőnek – mezőnek. Ismert minden fát, bokrot, madarat, bogarat. Utánozta a madarak énekét, örült az újonnan kikelt fiókáknak.

   Egy éjszaka hatalmas vihar tombolt. A fiatalabb fák a földig hajoltak, az idősebbeknek ágai törtek. Reggel alig lehetett a tájra ráismerni. Jóska madárfészkeket talált összetört tojáskákkal, vergődő fiókákkal. Elfacsarodott a szíve, ha valamelyiken nem tudott segíteni. Egyszerre egy eddig sosem látott gyönyörűséges madarat pillantott meg.  Megtépázva lógtak a szárnyai, meg sem mozdult mikor Jóska utána nyúlt. Jobb híján a keblébe tette, hogy átmelegedjen. Közben beesteledett. Maga is belefáradt a segítségnyújtásba. Leheveredett a rekettyés tövébe ingében a furcsa szerzeménnyel és elaludt. Szíve egybe dobbant a madáréval. Egyszerre úgy érezte karja szárnyakká változik, elszakad a földtől és felemelkedik a felhők fölé. Sok ezer madár csivitelt körülötte, trilláztak, ékesen cifrázva fütyürésztek.

   A madárbirodalomba került. Ingéből szabadon engedte az erőre kapott madarat.

   Ebben a pillanatban megérezte, hogy a kedvenc kecskéje lökdösi a fejével, mintha keltegetné. Jóska ijedten ocsúdott fel. Rögtön az ingébe nyúlt, a madarat kereste. Uram teremtőm!  A legnagyobb meglepetésére madár helyett csillogó aranyakat talált ott.

   Boldogan sietett haza szüleihez. Vettek egy nagy házat. Jóskának saját kecskéket, mert ő nem mondott le a legeltetésről, az erdőről, mezőről. Neki ez jelentette a gazdagságot. Sok ember áldotta Jóskát, mert jószívű, segítőkész ember lett belőle, akinek mindig megesett a szíve a rászorulókon.

   Az égiek igazsága

   Élt valaha itt a Feketevíz partján egy nagygazda. Különc volt és híres az igazságosságáról. Olyan ritka volt ez errefelé, mint a fehér holló.

   Nem így a legény fia, aki ellentéte volt apjának. Úrfinak szólítatta magát, s bár apja őt is beosztotta dolgozni, hogy megtanulja a világ rendjét, mindig másokkal végeztette el a rábízottakat. Bár senki nem mert panaszt tenni rá az apjánál, az nyitott szemmel járt. Mikor lesz belőled végre becsületes, dolgos ember sóhajtozta! Pista az egyik legserényebb béres szenvedett tőle a legtöbbet. Mellé volt az úrfi beosztva. Bizony legtöbbször kettő helyett húzta az igát. Eljött a téli nagyvásárok ideje. A gazdának zsákolásnál megroppant a dereka, járni sem bírt, így a fiára és Pistára bízta a piacozást. Egy darabig minden jól ment, még egy alkalommal az úrfi megérezte a forralt bor illatát.

   Odavitte a jeges szél. Nem is látta őt Pista a vásár végéig, pedig a kegyetlen hidegben s neki sem ártott volna egy kis felmelegedés a söntésbe. De nem merte otthagyni az árut. Estére előkerült az úrfi is. Leszámoltatta Pistával a bevételt, s a bugyellárisába tömte. Pista keze már elgémberedett, füle megkékült és az orrából bizony kifagyott az erecske. Ott volt a pokróc, amit a lovakra hozott, de az úrfi nem adta. Gúnyosan nevetett és még egy kölcsön bicskát is visszavitetett az egyik árusnak. Sietett is Pista vissza éhes is volt, fázott is, de az úrfinak és a kocsinak csak hűlt helyét találta. Pistát oly mérhetetlen gyűlölet szállta meg, hogy maga is megrémült. Szidta az úrfit, az égieket, de mit tehetett. Futott egy darabig, hátha utolérné a kocsit, de bíz az sehol. Bandukolt hazafelé. Egyszer csak nem is akart hinni a szemének az út szélén meglátta az úrfi bugyellárisát. Felvette és a keblébe rejtette. S mintha ettől feléledt volna, megszaporázta lépteit. Hajnalra ért haza. Egyenesen a gazdához sietett a bugyellárissal. Az úrfi máris ott termett. Kikapta kezéből a bugyellárist, s hangosan számolta a benne lévő összeget.

   Hiányzik belőle! - sipította, majd a fele hiányzik! Pista szeme szikrát szórt, de mielőtt összefagyott ajka szóra nyílt volna, váratlan dolog történt. A gazda visszatette a pénzt a bugyellárisba és Pista felé nyújtotta. Akkor ez a bugyelláris nem a miénk! A miénkbe több volt, igaz-e fiam?

   Te találtad a tied. A gazda azt olyan hangon mondta, mintha egy világ dőlt volna össze. Az a világ, amit ő szívével-lelkével és két kezével egy egész életen át építgetett. Pista nem mert ellenkezni, reszkető kézzel visszatette keblébe a bugyellárist. Azóta hisz az égiek igazságában.