A szeretet csodája

   Hol volt, hol nem volt, élt valamikor környékünkön egy szegény asszony. Gyereke annyi volt, mint a rosta lika. Alig szakadtak el a földtől, anyjuk máris szolgálónak szegődtette őket. Pár garasnál többet nem kapott értük, de legalább nem kellett annyi éhes szájat betömnie. Így járt Jóska is, aki kisszóga lett az egyik istenháta megetti tanyán. Kecskéket legeltetett naphosszat. Avaron aludt az istállóban az állatok mellett.  Ha fázott, hozzájuk bújt. Szeretett itt lenni úgy érezte ő az ura erdőnek – mezőnek. Ismert minden fát, bokrot, madarat, bogarat. Utánozta a madarak énekét, örült az újonnan kikelt fiókáknak.

   Egy éjszaka hatalmas vihar tombolt. A fiatalabb fák a földig hajoltak, az idősebbeknek ágai törtek. Reggel alig lehetett a tájra ráismerni. Jóska madárfészkeket talált összetört tojáskákkal, vergődő fiókákkal. Elfacsarodott a szíve, ha valamelyiken nem tudott segíteni. Egyszerre egy eddig sosem látott gyönyörűséges madarat pillantott meg.  Megtépázva lógtak a szárnyai, meg sem mozdult, mikor Jóska utána nyúlt. Jobb híján a keblébe tette, hogy átmelegedjen. Közben beesteledett. Maga is belefáradt a segítségnyújtásba. Leheveredett a rekettyés tövébe ingében a furcsa szerzeménnyel és elaludt. Szíve együtt dobbant a madáréval. Egyszerre úgy érezte, karja szárnyakká változik, elszakad a földtől és felemelkedik a felhők fölé. Sok ezer madár csivitelt körülötte, trilláztak, ékesen cifrázva fütyürésztek.

   A madárbirodalomba került. Ingéből szabadon engedte az erőre kapott madarak.

   Ebben a pillanatban megérezte, hogy a kedvenc kecskéje lökdösi a fejével, mintha keltegetné. Jóska ijedten ocsúdott fel. Rögtön az ingébe nyúlt, a madarat kereste. Uram teremtőm!  A legnagyobb meglepetésére madár helyett csillogó aranyakat talált ott.

   Boldogan sietett haza szüleihez. Vettek egy nagy házat. Jóskának saját kecskéket, mert ő nem mondott le a legeltetésről, az erdőről, mezőről. Neki ez jelentette a gazdagságot. Sok ember áldotta Jóskát, mert jószívű, segítőkész ember lett belőle, akinek mindig megesett a szíve a rászorulókon.