A fösvény uraság

   Élt hajdanán környékünkön egy gazdag földbirtokos. Vagyonánál csak fukarsága és kapzsisága volt nagyobb. Történt egyszer, hogy erdeit járva, ahová rajta kívül senki nem léphetett be, egy ősz hajú anyókát pillantott meg. Komótosan keresgélt az erdő füvei között, s egyet-egyet letépve boldogan rakosgatta feltűzött kötényébe. Az uraságot elöntötte a pulykaméreg. Menten mellette termett s ráripakodott.  

- Hogy mertél leszakítani az erdőm növényeiből?

- Sok a szegény beteg ember az uradalomba, gyógyfüveket gyűjtök, hogy segítsem gyógyulásukat -  

  mondta az anyóka.

- Kinek adod az érte kapott krajcárokat?  - ordította a fösvény uraság.

- Ingyen teszem - felelte szelíden az anyóka.

   Az uraságot menten gutaütés kerülgette. Kiszóratta a kötényből a füvet és kikergette az anyókát az erdőből.

- Még hogy ingyen, az uraság erdejéből! Majd én ezért csengő aranyakat zsebelek be! - dohogta

   Mint a motolla ez járt az agyában. Megnézte miféle füveket szedett az anyóka. Keze máris tépte, szaggatta tövestől a füveket. Lábai maguktól léptek, vitték előre a sűrűségbe. Már levette ingét, gatyáját, hogy azt is teletömködje az aranyat hozó füvekkel. Észre sem vette, hogy közben alázuhant a komor éjszaka. Félelmetesen megelevenedett a rengeteg, suhogott a bozót, fel-felrikantottak a fészkükre szállt madarak. Az uraság rémületében már nem is tudta merre jár. Az Isten hidege is majd megvette. Rovarok marták a bőrét, lábait alig húzta. Nyítt a fájdalomtól, de a kivezető utat nem lelte.

   Nem tudni hol maradtak el a fűvel megtömött ruhák, csak a csupasz életét mentette. Háromszor is felvirradt mire az uraság üres kézzel, aléltan hevert az erdőszélen. Már alig volt benne lélek. Hívatták a kuruzslókat, de azok csak a kincses ládát ürítették ki, segíteni egyik sem tudott. Mikor már mindene odalett az uraságnak, bevette magát az erdőbe. Rátalált az anyóka elhagyatott viskójára, ott húzta meg magát. Holtáig reménykedett, hogy az anyóka valamikor visszatér ide, s meggyógyítja, de mintha a föld nyelte volna el. Így bűnhődött meg az uraság a kapzsiságáért.

Királyrévi mese – Nagy Ilona gyűjtéséből